Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

II. fejezet. A közép-ázsiai vasúton

62 A KÖZÉP-ÁZSIAI VASÚTON bennünket, a kit, mint Turkesztán egyik legkitűnőbb adminisztrátorát, általánosan ismernek, tisztelnek és becsülnek. Nagyon szívesen fogadott bennünket, s nemcsak ajánlatokkal látott el Szemirjécs tartomány kormányzójához, hanem intézkedett pósta-utazásunk iránt is, a mire ugyancsak szükség volt, tekintettel nagy számunkra és nagymennyiségű podgyászunkra. A magasrangú orosz tisztviselők vendégszerető barátságával hívott meg bennünket április 17-én ebédre, s az ő otthonában eltöltött órák mindig legkedvesebb emlékeim közé fognak tartozni. A tábornok hatalmas, hat láb magas, katonás alak, de dús szakállal övezett arczárói annyi jóság és értelem sugárzik, hogy ezzel mindenkit az első pillanatra megnyer, s így azt az általános tiszteletet, a melyet KVANOFF tábornok élvez, nagyon könnyen tudom érteni. A tábornoknén kívül, a ki rendkívül kedves és művelt hölgy, a meghívott előkelőségek legnagyobb része tudott németül és francziául, s így a társalgás három nyelven, de azért nagy élénkséggel indult meg, és sok hasznos okulással szolgált Turkesztán mai állapotáról. Végezetül a felszolgáló kozákok egyike három pompásan virágzó rózsát nyújtott át az úrnőnek ezüst tálczán, a ki azokat „emlékül, s az utazás szerencsés kimenetelének kedvező előjeléül" nekünk adta. Valóban, párját ritkító figyelmesség. Általában, még az előkelőbb orosz házaknál is olyan patriarchális egyszerűség és jóság uralkodik, hogy ez rám a lehető legszimpatikusabb benyomást tette. így pl. ebéd után a németes, üres „egészségére kívánom" helyett mindenki a háziasszonyhoz siet, s megköszöni az ebédet, még a ház ura is, a mi nekem rendkívül lovagiasnak tetszik. Éppen ilyen szívélyesnek tetszik nekem az a szokás is, hogy minden hölgy a kapott kézcsókot azzal viszonozza, hogy az illetőt gyengéden homlokon csókolja. A kézcsók, szerintem, különösen idősebb hölgyek iránt nagyon szép, patriarchális és lovagias dolog, s csak sajnálhatom, hogy a mi ideges, fensőbbségét nem tűrő korunkban ezt a szokást is lassanként sutba dobjuk. Még sokkal szebb és bensőbb azonban az orosz hölgyek homlokcsókja, mert ebben valami anyaias, jóságos van, a mi igazán szívhez szól, s a társas életnek bizonyos mélységet és tiszteletreméltóságot nyújt. Végül megemlékezem még arról a szokásról is, a mi persze már csak a középosztályoknál divatozik, hogy t. i. a háziasszony nem eszik a vendégeivel, hanem azokat csak ellátja és kiszolgálja. Ez nem „cselédhiány" miatt van így, hanem, hogy a háziak megmutassák teljes odaadásukat a vendégek iránt. Többször vettem részt olyan ebéden, a hol házigazdáink ennek a szokásnak hódoltak, s úgy láttam, hogy ez az eljárás nem fajúi el kellemetlen kinálgatássá és unszolássá, hanem valóban előzékeny figyelmesség az egész. Első pillanatra a nyugati embernek kissé szokatlan, s majdnem megszégyenítő, a mikor látja, hogy a háziasszony szolgálja ki, de később kitűnik, hogy az nem annyira szolgálat, mint inkább a vendég kiszolgálásának gondos ellenőrzése. Ez a szíves vendégszeretet, a mely