Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

II. fejezet. A közép-ázsiai vasúton

54 A KÖZÉP-ÁZSIAI VASÚTON rendes tartózkodási helyén szállt ki. Ennek a tisztnek, a ki jelenleg valami igazságügyminiszter-féle volt az emir udvarában, vagy 12 köpönyege, khalatja volt egymás felett, a mi mindenesetre meggyőzött bennünket az ő roppant tekintélyéről, mert még igen gazdag és magasrangú egyéneknek sem szokott 5—6 köpönyegnél többjük lenni. A köpönyegek közül a legfelső kézimunka volt, viola-színű és fehér csíkokkal, s vékony fekete bársony-szalaggal dúsan díszítve. Bő, világoskék lengyel-bugyogóját dúsan kivarrták aranyzsinórral s telehimezték selyemmel. Fején a szokásos óriási fehér turbán, kezében valami kormánypálczához hasonló, rövid, vastag, faragott fütykös, s végül oldalán félköralakú, ezüsttel kivert kis kard, inkább játékszer, mint fegyver. Ez a magasrangú úr — a ki különben rendkívül szép, nemes vonású, tüzes szemű fiatal ember volt — hihetetlenül temperamentumosnak látszik: intézkedik, gesztikulál, parancsolgat jobbra-balra, hogy csak! Méltóságos leereszkedéssel engedi jobbról-balról a kezét csókolni a tiszteletére kivonult helyi notabilitásoktól; kormánypálczájával valóban veszedelmesen hadonázik, s egyáltalában semmibe sem veszi, hogy a vonat összes utasai az ablakokhoz tódulnak őt bámulni. A jelenet végre azzal végződött, hogy a nagy úr az állomás mellett elfolyó árik vizéhez sietett, s ott a nagy nyilványosság előtt, nem éppen előkelő poziturában, rituális mosakodását, az úgynevezett abdeszt-et végezte, a mely tényében a jogar és a kard nagyon is útjában volt. Este Szamarkand-ba érkezett a vonat, s míg az expediczió többi tagja azonnal tovább utazott Taskentbe, magam kiszálltam, hogy néhány úrral, a kikhez különös ajánlólevelem volt, az utazás néhány részletét megbeszélhessem. Az üzleti ügyeket másnap délelőtt sikerült elintézni, s így örömmel fogadtam szamarkandi házigazdám, B. úr meghívását, hogy délután az ázsiai városban körültekintsünk. Utazásunk eddigi, valósággal futtában gyűjtött tapasztalatai nem voltak elégségesek, hogy állandó és mély benyomásokat hagyjanak hátra, s hogy mélyebben behatolhassak annak a kérdésnek a tanulmányozásába, hogy mi különbség van Európa és Ázsia között. Annál megkapóbb és annál mélyebb volt az a benyomás, a melyet Szamarkand első látása okozott. Nem vezettek engem a „földi paradicsomba", mint a hogyan virágos török nyelven mondják, specziális tanulmányok, s azért nem is írok róla behatóan, nem fogom történetét, fényes építményeit ismertetni, hanem azon olvasóimnak, a kik érdeklődnek iránta, ajánlom az erre vonatkozó bőséges irodalmat, különösen pedig UJFALVY, H. MOSER, PROSSKOWETZ, KAUDER, FUTTERER, SCHUBERT von SÖLDEN, ALBRECHT stb. kutatók munkáit. Magam úgy jártam a városban, mint a vándor, a ki felszedi az útszéli virágokat, hogy csokrot kössön belőlük, a nélkül, hogy LINNÉ osztályozásával egyáltalában törődnék. Nem zavartak itt részletkérdések, a melyekbe a természetvizsgáló gyakran belegabalyodva, képtelen az összbenyomást élvezni, hanem teljesen elfogulatlanul engedtem