Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

II. fejezet. A közép-ázsiai vasúton

55 A KÖZÉP-ÁZSIAI VASÚTON át magamat a mesés város hatásának, s bár sokat olvastam Szamarkandról, s bár magasan felcsigázott várakozással léptem falai közé, mégis mindent felülmúlt, a mit képzeltem. Szép napsütéses tavaszi délután volt, a mikor Szamarkand orosz városrészéből könnyű kétkerekű kocsin az ázsiai városba hajtattunk. Az orosz városrész villa-rendszerben épült, s lombok közt rejtőzködő házaival, pompás kertjeivel méltán megérdemli az „alvó szépség" melléknevet. Szamarkand talaja annyira termékeny, hogy bár egészen újak itt (úgy, mint más III. kép. A „Taskenti üt" Szamarkand bazárnegyedeben. ázsiai városokban) az oroszok park-ültetvényei, mégis ma már akkorára nőttek a növények, hogy valami régóta jól ápolt kerthez hasonlítanak. Minden rügyezett és levelezett, s a magas koronájú nyárfák és szilfák, továbbá az idevaló flóra sokat csodált büszkesége, a kara-agacs éppen most kezdették első, üde lombjukkal azt a finom smaragdzöld keretet kijelölni, a melyen belül majd a jövendő nyár buja pompája, üdezöld lombdísze fog kifejlődni. Ázsia mosolygó kék ege a fejünk felett; a város fehér házai fénytengerben úsznak, s fény hatol át még a legsűrűbb lombokon, a legkuszább bozóton is, egészen a buján termő talajig; kristálytiszta a levegő, valami szokatlan meleg, aranyos világosság ömlik el az egész tájképen, s még a Szerafsan'völgy -kopár lösz-falait is idegenszerű varázszsal vonja be.