Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

II. fejezet. A közép-ázsiai vasúton

53 A KÖZÉP-ÁZSIAI VASÚTON Itt-ott nagy, néha több száz fekete nemez-sátorból álló aul-ok tünnek fel, a melyek körül lovas pásztorok őrzik a nyájakat; 30—40 tevés karavánok húzódnak erre vagy amarra; látni lehet téli szállásokat, úgynevezett „kislak"-okat is, majd állandó telepeket, a melyeknek sárga vertfalai, lapostetejű házai össze-vissza vannak egymáshoz ragasztva. Szóval: új és érdekes tájképek bontakoznak ki ezeken az oázis-területeken. Az állomásokon is változik a kép. A turkmenek barnás süvege mind ritkább lesz, s e helyett más faj kezd uralkodó lenni. Napégette, óriási fehér IX. kép. Lössz vidék Szamarkand körül. (Sach Daniár sirknpolnnja.) turbános alakok tűnnek fel, mindenféle színű és mintájú, tarka-barka khalatban. Ezek szamarkandi, taskenti, vagy ferghanai szártok és bucharióták. „Buchara-esz-serif", a „fenséges Buchara", csak mint nyárfa- és gyümölcsfa-erdő látszik oda a vasútra, mert a vasúti vonal mintegy 12 kilométer távolságban halad el az emír székvárosa mellett. A pályaudvaron azonban tarka élet uralkodik, mert ennek a nagy-ázsiai kereskedelmi empóriumnak igen jelentékeny forgalma van. Ezeknek az embereknek tarka, idegenszerű viselete minden alkalommal megragadta figyelmünket, de különösen mulattatott egy magas bucharai tiszt, a ki néhány állomáson át velünk utazott, s Kermincli-ben, az emír