Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVII. fejezet. Városi élet Przsevalszkban, sólymászat és vadászat az Isszyk-kul partján

VÁROSI ÉLET PRZSEVALSZKBAN ; SÓLYMÁSZAT ÉS VADÁSZAT AZ ISSZYK-KUL PARTJÁN 5G 1 barin-ját, hogy a túlságos hosszú küzdelemmel idejekorán ki ne fáraszsza s hogy a sikertelenség el ne vegye a sólyom kedvét. Ez után a csinos intermezzo után folytattuk lovaglásunkat, míg elértük a Dzsergalánt, s a tulajdonképeni vadászat megkezdődött. Egy sor hajtó keresztben állta el a bozótot a folyó partján, a két szélén pedig sorban egymás után a solymárok, s most az egész hadoszlop lassan előre kezdett haladni. Csakhamar felriadt vad zördült a haraszt között, nyulak szökeltek villámgyorsan a bokrok alatt, s a mint az első elhagyta a védő sűrűséget, hogy a pusztára meneküljön, hangos „kujan, kujan" (nyúl! nyúl!) kiáltás fogadta, de már néhány karvaly is surrant utána, bagolyszerű, himbáló repüléssel; az egyik madár villámgyorsan csapott le rá, s mielőtt még az ember jól átláthatta volna a helyzetet, már össze-vissza keveredett tömegben hömpölygött a földön toll és nyúlszőr: az első zsákmány elesett. Nyúl bőven volt a bozótban, úgy, hogy hasonló jelenetek gyors egymásutánban következtek minden oldalon. A menekülő vad, az üldöző, lecsapó madarak, az őrülten szaladgáló lovasok, a bíztató vagy a sólymaikat hívó kirgizek kiabálása olyan sport-látványt nyújtott, a melynek izgató, bódító gyönyöre engem is azonnal elragadott. Ha a lovas elhajította madarát, akkor a nyomában vágtatva bíztatja, s ugyancsak igyekszik, hogy közel legyen, a mikor a zsákmány elesett; e mellett kiabál, ordít „ahi, ahil", a hogy csak a torkán kifér! A nomádok különben is nagyon lazán, szinte bizonytalanul ülnek a lovon, úgy, hogy a nyeregben, mint valami laza rongycsomó, lódulnak ide meg oda — a sólymászaton azonban a kirgiz a heves rohanás közben, a bozót tüskés ágai elől hajladozva, valósággal függ a lován, hogy az ember szinte csodálkozik, hogy el nem veszti az egyensúlyt. így a pillanat élvezetébe teljesen belemélyedve, kitörő jókedvvel rohanva, a lovas az erőteljes, élettől pezsgő középpontja ennek a szenvedélyes képnek. Nem vagyok ugyan lármás természetű, de úgy elragadott ez a hajsza, hogy magam is a kirgizekkel együtt rohantam a sólymok után, sőt talán azt hiszem, magam is velük üvöltöttem „ahi!", versenyt a legvadabb karakirgizekkel ! Hogy mennyire döntő hatású a madarak gyakorlata, csakhamar mutatkozott legtöbb karcsigá-nk bizonytalanságán, míg egy öreg begyakorlott nőstény majdnem egyetlen rohamot sem hibázott el s öldöklő biztossággal gyilkolt le gyors egymásutánban 10—12 nyulat. Az eljárás mindig ugyanaz; alacsonyan surran a héja az üldözött nyúl felett, a mely halálos ijedelmében nyílegyenesen rohan tova; a madár aztán felemelkedik egy kissé, nyílsebesen levág s egyetlen kapással megragadja a nyúl gerinczét a lapoczkák felett, másodikkal a fejét markolja meg, s ebben a pillanatban már rendesen felbukfenczezik a nyúl, mintha lövés érte volna, s mozdulatlanul, kimultan terül el. .A tűhegyes karmok, mint a tőr ölik meg