Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

XVI. fejezet. Búcsú a szyrtektől

BÚCSÚ A SZYRTEKTŐL 509 160. kép. Hóvihar a Kapkak-hágón. 23-án ugyan még mindig havazott, mégis indulnunk kellett, mert a szűkre szabott időt nem volt szabad fecsérelni. Öreg, fehérszakállas kazak, meg ennek fia követett bennünket a lóbérlők képviseletében. Ezeket úgy, mint ÜzpöK-öt és BAIPAGIZ-Í kifizettük,, a kik nehéz szívvel vettek tőlünk búcsút. A két fiú rendkívül jól viselkedett, s különösen ÜZPÖK nemcsak a vadászaton, hanem a tanya körül is kitűnő szolgálatokat teljesített. A hosszú estéket szép kettőshangú énekükkel rövidítették meg, az egész társaság nagy tetszésére. Néhányat az ő dalai közül lejegyeztem s ez annyira hízelgett neki, hogy minden este bejött a. jurtomba megkérdezni, hogy mondhatna-e tollba megint éneket. így lassankint egészen jó barátok lettünk, s ÜZPÖK még utoljára arra kért, hogy vigyem magammal, mint vadászt, Przsevalszkig, de ezt, minthogy nem volt reá szükség, nem teljesíthettem. Később a kirgizek elmesélték, hogy ex-foglyaink egyik barátja éjjel eljött a puskáért s azt a kirgizek oda is csempészték neki, a nélkül, hogy az oroszok látták volna. így hát mi hárman, európaiak,, a kik erkölcsileg kénytelenek lettünk volna a dolgot üldözni, valóban semmit sem láttunk, semmit sem hallottunk róla. Nem volt előttünk hosszú út, s így nem nagyon siettünk. 9 óra lehetett, a mikor szívélyes búcsút vettünk a kazahoktól s elindultunk a hágó felé. Erős északnyugati vihar csapkodta a havat szemünk közé s bár lehetőleg beburkolództunk köpenyeinkbe, a védtelen hegylejtőkön mégis nagyon fáztunk. Kilátásról persze szó sem lehetett; a sűrű hóesés fátyolba borította a vidéket s még a legközelebbi sziklacsoportok is csak homályosan látszottak. Köpenyünkbe burkolva, némán ballagtunk előre; vastagon ült a hó a tevék rakományának szélfelőli oldalán, meg a lovasok ruháján, a lovak kóczos.