Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415

I. fejezet. Budapesttói a Kaspi tengerig

BUDAPESTTŐL A KASPI TENGERIG 21 hosszat kellett Szulina előtt vesztegelnünk. Mialatt a vihar sivított a kötélzetén, s a rekesztő zátonyon kívül a tenger hullámai bőszült rohanással szökeltek át a partfalakon, sőt még a folyó balpartján elterülő limánok vize is erős hullámokat hányt, igen kellemesen éreztük magunkat a jól kikötött hajó kis szalonjában, s biztonságban hallgattuk a ködkürtök búgását, s a harangozó-bója félelmes kolompolását. De milyen kellemetlen is lett volna ilyen, aránylag kis hajóval ezt a kemény vihart nyilt tengeren végigélni! A „Rjúrik" Angliában épült, egyszerű kereskedő-hajó volt: sem nem új, sem nem szép, s a mellett a nehéz deszkarakomány a csak 046 tonnás hajón ugyancsak megszűkítette a helyet. Az élet azonban igen kellemes volt a hajón, s az út sokkal gyorsabban múlt, mint rendes személyszállító hajón. ANTON kapitány, a ki esztiandi létére jobban beszélt németül, mint oroszul, tudta, hogy miképen kell utasainak kellemessé tenni az utazást. Minthogy a kapitány minden utazására magával vitte gyönyörű kis feleségét, számunkra nem maradt több, mint két kis kabin, a melyekbe a podgyász javarészét is be kellett rakni, s így alig maradt hely, a hova álomra hajtsuk fejünket. De ezt nem tekintve, azután úgyszólván az egész hajó teljesen szabad rendelkezésünkre állott, a minek igyekeztünk is rögtön hasznát venni. Április 4-én reggel teljesen derült ég alatt, tükörsima tengeren hagytuk el a Duna torkolatát. A vihar, a milyen gyorsan keletkezett, éppen olyan gyorsan is múlt el. A hajón ekkor már teljesen otthon éreztük magunkat, s megbarátkoztunk a hajó többi tisztjeivel is, a kik mindnyájan kurlandiak vagy esztlandiak lévén, a nyelv-kérdés nem nehezítette meg a társalgást. Három és fél napig tartott az út Batumig, a lehető legkedvezőbb körülmények között. Tükörsima volt a tenger, csak a delfinek szökeltek a sötétkék vizén, s e kedves állatoknak a megfigyelése sok unalmas órát rövidített meg. Szinte izgatóvá vált azonban a dolog, a mikor a matrózok szigonyt szedtek elő, s nekiálltak a delfin-vadászatnak. Ez a vadászat valódi, szabályszerű sport, a melyet, úgy látszik, az orosz hajók legénysége igen szívesen űz. Valóban nem is rossz mulatság a nagyon megterhelt hajó mélyen járó orráról figyelni és czélba venni a bukdácsoló s gyanútlanul hempergő delfineket, s azután biztos kézzel hajítani a szigonyt a czélba vett állat felé. Ha sikerült a hajítás, hangos örömrivalgás közt tódul a legénység a hajó orrára, hogy a dühösen kapálózó zsákmányt a fedélzetre vonszolja. De ha nem talált a szigony, van akkor gúny és nevetés s még hozzá lel is kell húzni és újra szépen össze is kell karikázni a hosszú szigonykötelet. — A kifogott delfinről a matrózok azonnal lehúzták a hüvelyknyi vastag hájat, s rézüstökben halzsírt olvasztottak belőle. A mint már Dobrudsában megtudtam, ez a halzsír elsőrangú csizma-kenőcs, s erre a czélra a hajósoktól a kikötőkben három rubelért veszik meg pudját (egy pud = i6'3 kg.).