Almásy György: Vándor-utam Ázsia szivébe / Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1903. / Sz.Zs. 1415
III. fejezet. A hét folyam országában
94 A HÉT FO I.YAM ORSZÁGÁBAN 94 nek teljes hitelességeért nem kezeskedem, elmondja, hogy a híres utazó PRZEVALSZKIJ messze benn Mongolországban óhitű orosz falut talált, a melynek lakói őt nagy tisztelettel fogadták s azt az alázatos kérést terjesztették elő, hogy legyen szíves közbenjárni a kormánynál, hogy két tekintetben legyen csak segítségükre, t. i. hogy nincs a faluban pópa (lelkész) és kábák (kocsma). A mikor az utazó felvilágosította őket, hogy hisz itt khinai területen vannak, és így az orosz kormány semmit sem tehet az érdekükben, a parasztok hitetlenül csóválták fejüket, s egészen megbotránkozva erősítgették, hogy hisz ők oroszok, tehát a falujuk is, meg a környező terület is orosz terület, és senki másnak a fenhatósága alatt nem állhat, mint a „bátyuska czár"-nak (czár atyuskának). Ez az anekdota nagyon jól jellemzi az orosz parasztok félelmet nem ismerő kóbor-szellemét, de azonkívül makacs ragaszkodását az orosz anyaországhoz, annak szokásaihoz és hagyományaihoz. így hatolt az orosz uralom lépésről-lépésre előre, természetes határa, a déli magas hegyvidék felé, míg végre a mult század közepén elérte. Szemipalatinszk alapítását követte Szergiopol (1831), majd Kopal (1846), a mely városok már azon a vidéken vannak, a melyet az orosz telepítvényesek, vízben való bősége miatt, „a hét folyó tartományának" — Szemirjécsenszkij kráj — neveztek. A nagy horda kazak-kirgizei, a kik az oroszoknak meghódoltak, azután meg a burutok, helyesebben kara-kirgizek, a kik az Isszyk-kul hegyi rejtekeiből előtörve, az Ilitől délre fekvő területet rablásaikkal nyugtalanították, folytonos villongásban éltek egymással, s ez arra kényszerítette az oroszokat, hogy átlépve az Ili folyón, az Ilitől kezdve egészen a hegyekig egy sor erődöt építsenek azon a vidéken át, a melyet már az ide benyomult települők is Transzili kerületnek neveztek (Zailiszkij kráj) (1850—1853). Ennek a délre való előrehatolásnak tetőpontja volt a Vjernoe erőd építése 1855-ben, azon a helyen, a hol a középkorban Almaty (Almafa),. a csagatáj-khánság hajdani fővárosa állott. Innen indult ki az orosz haderőnek az a beleavatkozása, a melyet a kirgiz-bugu törzs kért az oroszoktól régi ellenségeik, a Tien-sanban kóborló szári-bagis törzs ellen, a mely beleavatkozásnak az lett azután a vége, hogy az oroszoknak minden kara-kirgiz törzs meghódolt. A középső és a nyugati Tien-san kóborló nomádjai ugyan névleg khinai fenhatóság alatt állottak, de a dungán felkelés óta, továbbá a mióta az attalik-gazi JAKUB-BEK Kasgárban függetlennek jelentette ki az uralma alatt álló területet, ezek a nomádok teljes szabadságot élveztek, s a törzsfőknek egymás közt való folytonos villongása, továbbá a hatalmasabb manapoknak (törzsfőnöknek) örökös diplomácziai zűrzavarja a szomszédos hatalmakkal végre is tarthatatlan állapotokat hoztak létre. Nagyobb katonai akczióra nem jutott a dolog, mert bár a kirgizeknek elég rossz hírneve van, még sem bizonyultak érdemes ellenfélnek. Igen jellemző a következő eset: 1863-ban PROCZENKO kapitány kémlelő hadoszlopa
