G. Fekete szerk.: Studia Botanica Hungarica 9. 1974 (Budapest, 1974)
Verseghy, Klára: Talajlakó xerofiton zuzmófajok ökológiája és elterjedése Magyarországon I.
Lelőhelyek: m/3. Tevel (S)V - ín/4. Mt. Villányi hegység, m. Harsány hegy pr. Nagyharsány (V)V - rv/l. Tokaj: m. Kopasz h. (G)G - V/l. "FeUegvár" pr. opp. Visegrád, mészhabarcs felületen (G)G - V/2. Mt. Budai hg. Farkas völgy (SZ)SZ - Pálvölgy (SZ) SZ - m. "Dobóhegy" pr. pag. Bia (T)V - mt. Pilis pr. Pilisvörösvár (SZ)SZ - V/3. Mt. Bakony: m. Bérhegy pr. Öskü (T)SZ - VI/1. Com. Zala: pr. "Almádi major" (T)V Vu/1. In coll. Várhegy pr. pag. Neszmély (B)SZ - m. "Kopite hegy" pr. Dunaalmás (B)SZ - vn/3. "Korhánköz" pr. Kecskemét (T)SZ - com. Csongrád: Szőreg (G)SZ. Termőhelyi viszonyai : Klima: Hazánkban szétszórtan elterjedt, ezért makroklimatikusan nem jellemezhető. Fény- meleg-és szárazságkedvelő. Mikroklima mérések a tokaji Kopasz hegyen (GALLÉ, 1964) kimutatták, hogy a löszfalon a talaj felett 10 cm magasságban jóval melegebb mikroklima uralkodik, mint más térszinteken, különösen az őszi és tavaszi időszakban. Októberi kisugárzásos éjszakákon a löszfalaknál nem szállt le a hőmérséklet 0 C° alá, hanem 1, 5 és 5, 5 C° között váltakozott, a környékben viszont - 6, 2 - 10, 8 C°-ot mértek. Augusztusban a déli maximum a löszfalnál 26 C°, 150 cm magasságban 25,4 C° volt. A relativ páratartalom ekkor 64 %-ot ért el az éjszakai 80-90 %-os mellett. - Substratum: Főként tipusos löszön, de mészmorzsalékos löszön és mészmálladékos talajon is. Bazifil, talaj p„ 8, 5 (GALLÉ, 1964). ii Társulás : A tipusos löszfalak legjellemzőbb zuzmója, önálló társulást képez ( Endocar- petum pusilli GALLÉ), melyet a tokaji Kopaszhegyről irt le GALLÉ (1964). Legközelebb áll a Fulgensietum fulgentis (GAMS, 1938) meszes talajon élő asszociációhoz, de attól összetételében különbözik. Állandó és zárótársulásnak tekinthető, mert a hosszabb növekedési idejű, állandó jellegű substratumot igénylő fajok. pl. a Cladoniák már nem képesek megtelepedni és fejlődni. Az Endocarpetum pusilli löszlakó zuzmótársulás átmenetet képez a kőlakó és talaj lakó asszociáció sorozat tagjai között. A Kelet-Thüringiából leirt Endocarpetum társulás mésztalajon élő, összetételében a moha-szint gazdagságával különbözik a mi majdnem moha-mentes társulásunktól. (MARSTALLER, 1969). 5. Dermatocarpon hepaticum (ACH.) TH. FR. in Nova Acta Reg. Soc. Sei. Upsal., 1861. 3:355 - Syn. : Liehen hedwigii ACH., 1798 Endocarpon hedwigii ACH., 1803 - Endocarpon hepaticum ACH., 1809 - Liehen hepa- ticus LAM., 1813 - Endopyrenium hepaticum KÖRB., 1863 - Placidium hepaticum ARN., 1871 - Endocarpon hedwigii var, hepaticum GAROW. , 1872. Leirâs : T. pikkelyes, vörösbarna, sárgásbarna, matt, a pikkelyek 2-3 mm nagyok, kerekdedek, a substratumra rányomottak, nem felállók, a szélén nem szegélyezett. Perith. nem szénfekete, de a szájacska kiemelkedő. Sp. 10-15 x 5-6 p. Elterjedés: Hazánkban nem tömeges, szétszórtan. A Villányi hegység, a Bakony, Vértes, Pilis és Budai hegyek déli lejtőin sekély mészmálladékos talajon, az Alföldön a Duna-Tisza közén. Mediterrán elem. Vertikális elterjedése főként200-400 t. sz.f.m. között, a Dunántúli Középhegység sziklás, sekély talajú lejtőin ritkán feljut 500-600 m. magas platók, sziklakibuvások exogenetikus talajára is.
