J. Újhelyi szerk.: Fragmenta Botanica 6. 1968. (Budapest, 1968)

Radics, Ferenc: Adatok néhány hazai Nymphaea ismeretéhez

J.SCHUSTERnek 1907-ben megjelent tanulmányát. Véleményem szerint, ha BESLER említett két rézmetszetét öaz­szehasonlitjuk, a kétféle Nymphae a - ugy, ahogy BESLER is a ne­vükben jelezte - csak termetben különbözik egymástól. Attól elte­kintve, hogy a porzók rajza a legváltozatosabb, a , N. alb a var. mino r " porzószálainak kissé szélesebbnek tünő képét csak a más perspektiva látatja annak. Eképpen a N. alb a b. mino r (BESL.) DC-t nem lehet a N. Can­did a PRESL-vel azonosítani, illetve csak a N.Candid a alakköréből kell törölni. Az sem lehet döntő bizonyíték, hogy DE CANDOLLE herbáriumának emiitett Nymphae a - példánya - J. SCHUSTER szerint N. Candid a PRESL-nek bizonyult. Szükséges volt ez a tudománytörténeti áttekintés, mert igy érthető az a bizonytalanság, illetve vita, melyet a SOÓ-JXVORKA­határozókönyv a N. alb a var. mlnorlflor a (BORB.) GRAEBN.-el kap­csolatban is emlit, hivatkozván a N. alb a L. izlandi törpealakjá­ra, a ssp. occldentali s (OSTENFELD) HYL. var. mino r DC. BESL.-re, mint „a var. mlnorlflor a (BORB.) GRAEBN."-el azonos Nymphaea ra (14). Meddő dolog volna a vitát folytatni,ha nem állnának rendelke­zésünkre élő, még begyüjthető példányok a Hévizi-tó lefolyó csa­tornájában, továbbá ugyanonnan begyűjtött növények herbárium! lap­jai a TTM Növénytárából, éa korábbi vizsgálataim nem győztek vol­na meg arról a feltevésről, hogy Nymphae alnk állandósult hármas hybridek, illetve ezek különböző eltéréaei (15). E vizsgálatok szempontjából a hévizi kisvirágu fehér tündérrózsa különleges he­lyet foglal el. Mielőtt erre rátérnék, LOVASST SÍNDORnak e Nym­phaea val kapcsolatos helyszíni megfigyeléseit és kísérletét kell röviden vázolnom. LOVASSY S. a már emiitett melegvizi Nymphaea-honositása fo­lyamán (1898-1906) a hévizi kisvirágu fehér tündérrózsával is foglalkozott. Növényünk ezidőtájban a lefolyó csatorna felső szakaszának a szélein, a nád és kákaszegély öbleiben csoportosan nőtt. Megemlíti, hogy e növényről már BRIGHT, angol utazó is meg­emlékezett. BRIGHT szerint a növény a tóban 1815 tavaszán gyönyö­rűen virágzott (16). Szóbeli adatra hivatkozva közli, hogy e vi­70

Next

/
Oldalképek
Tartalom