J. Újhelyi szerk.: Fragmenta Botanica 6. 1968. (Budapest, 1968)

Radics, Ferenc: Adatok néhány hazai Nymphaea ismeretéhez

zinövény a XVIII. század közepén a tavat még 5-6 m szélességben szegélyezte, de később a fürdőélet fellendülésével kapcsolatos látogatottság erősen megritkította (17). A TTM Növénytárában az egyik Nymphae a-példányt 1843-ból szintén magából a tóból gyűjtötték. Adatait majd a következőkben ismertetem (19). LOVASSY SÁNDORt nemcsak Nymphae alnk rendszertani hovatarto­zása és előfordulása érdekelte. Arra az érdekes megállapításra jutott, hogy a Hévizén egyet­len tündérrózsavirág sem termékenyül, még a vadon tenyésző IT.Can­did a b. mlnor-é sem (18). A kisvirágu fehér tündérrózsa virágjának berendezkedése miatt, megporzó rovar hiján, öntermékenyülő is lehetne, és mégsem érlelt termést, sőt a virágzásig nevelt, még a bimbóban öntermé­kenyülő Nymphae ak sem hoztak termést. A Hévizről származó virág­porsejteket sem sikerült tömlőhajtásnak inditania. Mindezekből LOVASSY azt a következtetést vonta le, hogy a gázkiválás (metán) vagy ennek a rádióaktivitása (i.lO^ = 15.4) teszi a virágpcrsejte­ket életképtelenné. Szerinte a virágporsejtekre gyakorolt eme ha­tásból magyarázható, hogy miért nincs a tóban és a Zalába folyó csatornájában N. alb a L., jóllehet a Zala folyóban már él. illitását azzal támasztja alá, hogy a kisvirágu fehér tün­dérrózsa rhizomáinak terjedésével vegetativ uton is fenntarthatja magát (19). Ez a megállapítása igen meglepő, mert a N.alb a L.-nek is évelő és terjeszkedő rhizomája van. Különben az amúgy is cse­kély rádióaktivitás, melyet a tóban a felszálló metán okoz, a 12 km hosszú levezető csatornában teljesen elenyészik. Ezeket a korábbi megállapításokat és megfigyeléseket egészi­tik ki a jelen beszámoló adatai, melyek elsősorban a N. alb a var. mlnorlflor a (BORB-) GRAEBN., Hévizén a lefolyó csatornában még élő, bár az anthropogén hatások és a védelem hiánya miatt egyre pusztuló egyedeire vonatkoznak. A hévizi törpe fehér Nymphae a-k közül 12 db-t tudtam meg­vizsgálni. Ezek közül 7 növénytári herbáriumi növény, 2 szintén száritott lap magángyűjteményből, 3 db pedig frissen begyűjtött növény volt. A herbáriumi lapok cédula-adatai időrendben a következők: 71

Next

/
Oldalképek
Tartalom