St. Louis és Vidéke, 1969 (57. évfolyam, 1-19. szám)

1969-02-08 / 3. szám

ST. LOUIS ES VIDÉKE 1969. FEBRUÁR 8. 3 A Kreml urai együtt laknak áldozataikkal Az emberiség többezer éves tör­ténetében kevés olyan politikai rendszer volt, amely több ember­áldozatot követelt, mint a Szovjet­unió kormányzatának kegyetlensé­ge. Hiába hirdette Lenin és szaj­kózta utána Rákosi, hogy „legfőbb érték az ember”. A polgárháború, majd a kommunisták győzelme után elkövetkezett megtorlások so­rán kétmillió ember tűnt el a kü­­önböző fegyházak és büntető tá­­orok kamráiban és legalább há­­iszor annyi ember esett áldoza­­az északoroszországi és szibé­riai kényszer-munkahelyek primi­tívségének: éhen haltak, vagy meg­fagytak, de voltak olyan helyze­tek is, amikor az állati nívóra deg­radált páriák egymást irtották. A vezető réteg sem járt külön­bül. Sztálin tarkónlövette, vagy fel­akasztatta Lenin népbiztosainak, később saját munkatársainak és a hadsereg magasrangú tisztjeinek több mint a felét, többnyire azokat az embereket, akiknek volt kisebb­­nagyobb befolyásuk az ügyek vite­lére, de nem értettek mindenben egyet vele. Azok is így jártak, akik abba a gyanúba keveredtek, hogy helyre akarják állítani — nem a cárizmust — hanem Kerenszky forradalma után elkövetkezett pol­gári rendet, ami csak annyiban volt rend, hogy a káosz felett pol­gári szemléletű politikusok* igye­keztek úrrá lenni. Sztálinnak 1953-ban bekövetke­zett halála után úgy látszott, hogy folytatódik a véres közjáték. Még nem temették el a véreskezű dik­tátort, amikor Lavranti Berija, a titkos rendőrség főnöke, minden idők egyik legvérengzőbb tömeg­gyilkosa a biztonsági rendőrség hadosztályaival megszállta Moszk­vát. A hatalmat azonban nem tud­ta átvenni, mert ugyanekkor Zsu­­kov, a második világháború diadal­mas hadvezére, később honvédelmi miniszter magát a fővárost zárta körül a rendelkezésére álló hadse­reg gárdahadosztályaival. Berija kapitulált, a hatalom Sztálin ked­vence és jelöltje: Georgi Malenkov kezébe került. Néhány hónappal később Beriját letartóztatták és a tíztagú „prezidium” utasítására a moszkvai helyőrség parancsnok­ságán egyszerűen tarkőn lőtték. Ilyen értelemben ö volt az utolsó áldozat. Malenkov uralma Vacizláv Mo­lotov, Sztálin legfőbb bizalmasa és SOUTH SIDE NATIONAL BANK IN S T. LOUIS • Drive-Up bankszolgálat • Egy megállással minden banki dolgát elintézi. • Keressen fel bennünket min­den banki ügyében. 3606 Gravois Ave. (Grand és Gravois sarkán) MEMBER FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORP. Minden betét $15.000 erejéig államilag biztosítva van. ELŐFIZETÉSI DIJAKAT, lapunk részére szóló HIRDETÉSEKET átvesz MRS. VORDTRIEDE, újságunk és a Magyar Rádió állandó munkatársa. Címe: 6017 SOUTHLAND AVE. Telefonszáma: FLanders 1-7217 volt külügyminisztere támogatá­sával látszólag megszilárdult, de csak két évig maradt hatalmon. 1955-ben váratlanul és vértelen rajtaütéssel Nikita Hruscsov, egy másodvonalbeli politikus vette át a vezetést. Ő lett a párt főtitkára és rövid időre egyúttal a minisz- ‘ tertanács elnöke. Sztalin-ellenes programmal indult és ezért nem követhette Sztálin gyakorlatát. Nem lövette tarkón elődeit, a szá­mára kényelmetlen politikusokat, hanem száműzte őket. Molotovot Mongolia fővárosába Ulan Bátor­ba küldte el követnek, egy jelen­téktelen posztra, ahol nem ártha­tott. Vele egyidőben Malenkov Ust-Kamenegorszkba, a kínai ha­tárra került, ugyancsak száműze­tésbe. Egy kis vizierőmű igazga­tását bízták rá, amihez nem értett. Azóta Hruscsov is megbukott, de öt már csak Moszkvától észak­Újból öngyilkosságra készül a spanyol nép? Spanyolország, 30 évvel a pol­gárháború befejezése után, ismét forrong és az ember csodálkozik azon, hogy katolikus papok, jól szituált polgári elemek, értelmisé­giek, sőt főúri rendek is a most 76 éves Franco tábornok, államfő és kiöregedett kormányzata ellen fordulnak, holott tudhatnák, hogi a forrongás mögött kommunist baloldali izgatás és politikai naiv* tás a hajtóerő és győzelmük ese tén éppen őket irtanák ki először, egy cseppet sem törődve azzal, hogy a segítségükre voltak. MINDENKI ELÉGEDETLEN A dolgok megértéséhez tudni kell, hogy a jobboldali falange az egyedül engedélyezett párt Spa­nyolországban. A legnagyobb jó­akarattal sem mondható el róla, hogy túlságosan haladó lenne. Az ország mezőgazdasága, ipara és kereskedelme csak a minimális bel­ső szükségletet fedezi, kivitele alig van. Pénzügyeit az amerikai tá­maszpontok évi 600 millió dolláros bérösszege, az ezen túlmenő segé­lyek és kölcsönök tartják egyen­súlyban. A munkásság több bért, jobb munkalehetőséget, a szociális hely­zet javítását követeli, az egyetemi ifjúság a felsőfokú oktatás reform­jáért harcol meg nem engedhető eszközökkel, az értelmiségi réte­gek különösen az igazságszolgálta­tás elavult módszerei és a rendőri intézkedések ellen tiltakoznak és ugyancsak reformokat követelnek. A bebörtönzött politikai foglyok feleségei a papság támogatásával sok helyen megszállták a templo­mokat, hogy így tiltakozzanak a kormányzat ellen. A MEGENGEDETT LEGMAGASABB KAMATOT FIZETJÜK BETÉTJÉRE Hat hónaponként küldjük Önnek a kamat csekkeket 152 LEMAY FERRY ROAD (Mindenféle bankügyben) 9001 SO. BROADWAY (Walk-Up és Drive-Up) MElrose 1-5500 Member F.D.I.C. Peoria és környéki olvasóinktól híreket, előfizetéseket és hirdetéseket átvesz munkatársunk VARGA JÓZSEF 3508 NE. Brevis Street Peoria, 61603 - TeL: 688-7094 UNITED SAVINGS and Loan Association (ezelőtt SLOVAN SAVINGS) Betétje $15.000 erejéig államilag biztosítva OSZTALÉK 4%% negyedévenként 5/4% On Certificates of Deposit with Minimum of $7.500 6 hónapi lekötésre. Van egy újfajta 36 hónapos betét $1.000 bonusplan is. Main Office: Branch Office: 470 N. Kirkwood Rd. 1809 Gravois Ave. YO 4-9044 PR 6-8041 4-A helyzet még válságosabbra fordult, amikor a baszk lakosságú, a spanyoltól teljesen elütő nyelvű Guipucoa tartományban elszakadá­si mozgalom szervezésére került sor. A spanyolországi baszkok a franciaországi baszkokkal együtt, önálló államot akarnak alakítani. Franco a baszk vezetőket elfogat­ta. Súlyosan elitélték őket. Erre a baszk papság, püspökeivel együtt, ugyancsak a kormányzat ellen for­dult és azóta szabotál. Betetőzésül a királypárti moz­galom egyik szárnya is szítja az elégedetlenséget. Franco kezdettől fogva arra az álláspontra helyezke­dett, hogy helyreállítja a királysá­got. Három trónkövetelő állott elő: Don Juan de Bourbon, az utolsó király fia és ennek 31 esztendős elsőszülöttje: Jüan Carlos. Ök a család spanyol ága. Francia ágon Don Hugo Carlos aspirál a trónra. Egymás között is hadakoznak. Franco Juan Carlosnak kedvez. Ál­lítólag azért, mert teljesen a befd­­lyása alatt áll. Hugo Carlosnak áz angol rendszerű királyság a minta­képe, ami Franconak nem kell. Hu­go Carlost kiutasították az ország­ból. Hívei, akik Francot a polgár­­háború idején erőteljesen támogat­ták, felhördültek és az ősz államfő ellen fordultak-A FALANGE IS KÖVETELŐZIK Franco mellett ma már csak Juan Carlos hívei, a falange szél­sőjobboldali szárnya, a rendőrség és a katonaság tartanak ki. A fa­lange liberális frakciója a párt „Diario SP” című hivatalos lapjá­ban szintén változást követel, ne­hogy „Spanyolország politikai ha­lott legyen, elszakadjon a fejlett világtól és pusztán földrajzi ténye­zővé váljék, amely kizárólag tá­maszpontokkal és idegenforgalom­mal rendelkezik”. A semleges megfigyelők szerint Spanyolország súlyos válságban van, de remélik, hogy az értelmi­ségi rétegek, a polgájrság és pap­ság józan ítélőképessége és a Nyu­gat segítökészsége megmenti a helyzetet és olyan átalakulás kö­vetkezik, amely megfelel a demok­rácia követelményeinek. ra 50 kilométernyire, egy tanyára száműzték, de a moszkvai „na­gyok” utcájában, a Granoski ut­cában lévő főtitkári lakását is meg­tarthatta utódai: Brezsnyev és Ko­szigin jóvoltából. Az idők múltával Molotov Ulan Bátorból Bécsbe ke­rült, ahol a nemzetközi atomener­gia bizottságban a Szovjetunió képviseletét bízták rá, végül ő is visszaköltözött a Granoski utcába, abba a lakásba, ahol hatalma tető­pontján lakott. Legutóbb és utol­sónak ide tért vissza Malenkov is. A szomszédjai Brezsnyev és Koszi­gin. Malenkov „hazatérésére’ ’ egy­szeriben felfigyelt a diplomácia és a világsajtó. Molotov most 78 éves, Hruscsov 74, de Malenkov csak 66, nem sokkal idősebb, mint a 64 körül járó Brezsnyev és Koszigia Mit akarnak Malenkowal? -— kér­dik a diplomaták és az újságírók. A legtöbb spekuláció oda lyukad ki, hogy ő az egyetlen ember, aki a sztálinistákat ki tudná békíteni a hruscsovista - brezsnyevista - ka sziginista „elhajlókkal” és talán i Kína felől fenyegető veszélyt is é tudná hárítani a Szovjetunió felöl hiszen aktív korában Sztálin kína­­barát politikáját követte. A szov­jet újságok egyelőre csak azt írják róla, hogy Sztálin dühöngése ide­jén ő volt a „legnépszerűbb” poli­tikus. A spekuláció minden esetre ér­dekes, de nem valószínű, hogy helytálló. A Szovjetunióban veze­tő pozícióba eddig még nem ment vissza senki, bár az is igaz, hogy Brezsnyevnek és Kosziginnek pil­lanatnyilag nincsen egyetlen egy esélyes utóda sem. A szóbajöhe­­tők között erősen megoszlanak a „pártfogók”. MIBE KERÜLNEK A FEGYVEREK? Sokba. Egy amerikai hivatalos szerv kimutatásai szerint 1967-ben 182 billió dollárt költött a világ fegyverekre. Az 1968-as adatok még nem -véglegesek, de máris ijesztőek'-, -mert jóval többet ígér­nek 182 billiónál, vagyis körülbe­lül annyit, ■ mint az egész ameri- : kai költségvetés. Azt mondja a jelentés, hogy még sohasem költöttek ennyit fegyverekre, kivéve a második vi­lágháború csúcs-esztendeit. És ma, állítólag, béke van! Ha így hala­dunk a „béke” vonalán, a legköze­lebbi 10 évben 4 trillió, vagyis 4 ezer billió dollárt költünk erre a célra. Hogy őszinték legyünk, ez egy kicsit sok. Már ebből a 182 bil­lióból is a világ jelenlegi összla­kosságának minden egyes tagjára — tehát férfire, nőre, gyermekre egyaránt — 53 dollár esik. Az első sóhaj után óhatatlanul ezt kérdezzük önmagunktól: mi minden jót és hasznosat lehetne ezzel alkotni? Hát, bizony, sokat. A 182 billió 40%-kai több, mint amit az egész világ az iskolázta­tásra költ — elemitől az egyete­mekig. De még ennél is riasztóbb az az összehasonlítás, hogy a ha­di költségek háromszor nagyobbak annál az összegnél, amit a világ a közegészségügyre fordít. Ez a 182 billió kb 7%-át teszi ki a világ összes bruttó termelési ér­tékének és egyenlő azzal az ősz­­szeggel, amit egy billió ember ke­res Latin-Amerikában, Délázsiá­­ban és a Közelkeleten. Miért nem költi hát a világ eze­ket a hatalmas összegeket a halál helyett az életre? A válasz egy­szerű: a kommunizmus miatt nem. A világkommunizmus állandó fe­nyegetése úgy függ a fejünk fe­lett, mint Damokles kardja és ez a veszély szabja meg a szabadálla­mok katonai költségvetését. Ha nem volna a Szovjet és Kína, első­sorban a Szovjet, sem Ameriká­nak, sem más szabadországnak nem kellene billiókat költeni fegy­verekre. És, természetesen, egy sza­bad Oroszországnak sem, mert Amerika nem akar területeket hó­dítani és népeket leigázni. A világ­háború igazi győzteseként sem kö­vetelt mást, mint biztonságot, de a .Szovjet bekebelezett vagy 100 millió szabad embert és még ma, közel negyedszázad után is ugyan­erre törekszik. Ha a Szovjetnek nem volnának világhatalmi céljai — mint ahogy vannak! — akkor az is a nép éle­tének feljavítására költhetné a fegyverkezésre fordított billiókat. Attól, hogy a szabadvilág megtá­madja, nem kell tartania és emiatt egyetlen rubelt sem kell fegyve­rekre költenie. De a Kreml Dzsin­­giz kánjai hódítani akarnak és ez az egyetlen oka annak, hogy a vi­lágnak fegyverkeznie kell. (OECONOMUS) A Magyarkúti család köszöneté Magyarkúti György és kedves felesége maguk és fiuk ifj. György nevében hálás köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik elindítot­ták és végrehajtották a nemes elgondolásból fakadó gyűjtést, mely Viet Namban harcoló fiúknak karácsonyi ajándékot és megemléke­zést vitt a boldog családi körtől messze idegenben életveszélyben töltött szent ünnepre. Az adakozók névsorát köszönetükkel az alábbi szerint adta át la­punknak a család. Magunk csak azt kívánjuk a névsorhoz fűzni, tes­sék olvasni és velünk együtt őszintén örvendeni annak láttán, hogy ilyen szép és fontos alkalommal eltűnnek a mesterségesen, — sokszor gonoszul — emelt elválasztó vonalak. Körünkben nincs ősmagyar, kö­zépmagyar, frissmagyar, éltes magyar, vérmes magyar, fiatal magyar, sem áldatlan módon megkülönböztetett szellemi munkás és kemény­munkás magyar közötti különbség. Ebből a névsorból látjuk, hogy csak hasznos magyarok vannak. Ifj. Magyarkúti György SP4. előléptetésben részesült, amit talán sokan nem értünk, de ha azt tudjuk, hogy két sávja van és olyan mint a tizedes, akkor egykori katona voltunkra gondolunk. Ha a háborút előbb be nem fejezik, akkor György tizedes (addigra majd megint elő­lép valamivé) októberben esedékes hazatérésre. Hozza Isten vissza egészségben. A karácsonyi megemlékezésben résztvettek nevei: Acsay Dénesék, Bihary Jőzsefék, Bosko Jánosné, Buday Ferencné, Chapő Gyuláék, özv. Chapó Jőzsefné, Csengődy Gyuláék, Dénes Bélá­­ék, Domahidy Istvánná, Dómján Ferencék, Dora Nándorné, Faszl Jó­zsef, Gancsov Péterék, Gaubek Rezsöék, Gera Pál, ifj. Gera Pálék, Herz Leoék, Jankó Ervinék, Kaba Istvánók, Könnyű Lászlóék, Kühr­­ner Béláék, Kurucz Sándomé, Láng Jánosné, Láng Lajosné, Lendvay Imréék, Magyar Balázsék, Magyar Gáborék, Mazsigo Györgyök, Marx Antalék, Medgyesi-Mitschang Lajosék, Mike Lászlóék, Pölöskey Já­nosék, Romváry Jánosék, ifj. Romváry Jánosék, Seper Ferencné, Se­per Paula, Skerl Alfonz plébános, Szentivány Bertalanná, Szilvássy Iván, Szolga Lörincék, Vordtriede Harry-ék, Zdellár Pétemé, Zeghy Sándorék. STATEMENT OF CONDITION STATE SAVINGS AND LOAN ASSOCIATION COLLINSVILLE & MI5SOURI AVES., E. ST. LOUIS, ILL. 62201 • 875-5300 DECEMBER 31. 1968 First mortgage loans and contracts ASSETS (partially pledged to secure advances]------------------------------------------------— First mortgage loans insured or guaranteed by United States Government agencies (partially pledged to secure advances)--------------------■------------------— Property improvement, savings account and student loans —*---------------------------­United States Government and Federal agency obligations, at cost (market value $3,541,765.13)-------------------------------------'------------------­Cash--------------------------------------------------------------------------—----------------------------— Fedéral Home Loan Bank stock (pledged as collateral to secure advances from the bank)-------------------------------------------------------------: Prepayment to Federal Savings and Loan Insurance Corporation — ------------■— Real estate owned-----------------------------------------------------— — — — —--------­Association land, building and equipment, at cost less accumulated depreciation of $500.330.71----------------------*---------------— Prepaid expenses and other assets---------------*•--------■--------— LIABILITIES Savings accounts-------------------------------------------------------------—------------------­Advances from Federal Home Loan Bank (secured by mortgage loans totaling $2,674,588.00, and stock of the bank)------------------------------------­Mortgage loans in process-------------------------------------------■------ - - ---------— — Deposits for payment of taxes and insurance--------------------------------'------*--------— Other liabilities--------------------------------------------------------------------------------------­Deferred income-----------------------------------------------------------------------------------­General reserves and undivided profits-------------------------•-------------------------------­$35,304,402 06 18,813,249.86 535,415.01 3,848,568.45 600,447.73 635,000.00 447,435.81 105,614.93 1,248,069.14 435,043.71 $61,973,246.70 $53,154,044.97 2,450,000,00 149,523.62 894,024.99 267,481.47 368,794.39 4,689,377.26. $61,973,246.70 j Bill Thompson’s HAMMOND ORGAN STUDIOS I ELADÁS — JAVÍTÁS — TANÍTÁS BÁRMELY HANGSZEREN I /' BÉRELHET ORGONÁT SPECIÁLIS ALKALMAKRA: ESKÜVŐRE - TEMETÉSRE BAR MITZVAHRA ü I DÉL-ILLINQIS LEGNAGYOBB HAMMOND ORGAN STÚDIÓI | ü | ÚJ CÍMÜNK: 1 1119 E. Main St. Belleville, III. ORGANS PIANOS 234-1710 Nyitva este 9-ig ffiaiiiiiliüiiuiiiiiiiniffliiimmmmmíDtmmmiuummnmmmmiii!iimiuuiiimmninimi.~g

Next

/
Oldalképek
Tartalom