St. Louis és Vidéke, 1958 (46. évfolyam, 1-26. szám)

1958-10-03 / 20. szám

4-IK OLDAL ST. LOUIS ÉS VIDÉKE 1958 október 3. A MAGYAR SZÖVETSÉG ÜDVÖZLETE A BUJDOSÓ HERCEG Vers a Magyar Szövetség legközelebbi gyűlésére A Magyar Szövetség azért ggiil majd össze, hogy múltját s jelenjét tisztára fürössze. Sápadnak, a vádak, ragyognak a tettek: küzdelmek tiizében mind tisztákká lettek. Csatáztak, küzdöttek, sohasem henyéltek, fecsegések helyett tetteik beszéltek. Félreértett vádak zúgtak bár feléjük: tettekből faragva, tiszta maradt vértjük. Vívták a Holnapot — a bizton el jövőt s távol magyar Égre rajzolták a Jövőt. Kitárták mellüket gondnak, bajnak, vésznek: törpe jelenünkből a távolba néznek.-4 Magyar Szövetség Magyar Zászlót bontott, vállalva a küzdést, vállalva a gondot. Zászlaján az irás hirdeti mit akar: “Legyen otthon újra független a magyar/” Bár a bolsi tenger egyre jobban dagad: “Legyen Magyarország újra boldog, szabad!” “Ezer éves ország, nagy, dicső a múltja: ezért Uncle Sammel haladjon az útja. Ne nyomja el Moszkva az ős magyar népet, Uncle Sammel azért kötünk szövetséget. S tegyen eszméinkért a bér bár halálunk: eszméinkért mindig bátran síkra száll link!” Aki pártolja a Magyar Szövetséget: az a magyar tettek ösvényére lépett. Széthúzás volt eddig a magyar kenyere, fájdalom nem is ment nagyon sokra vele. De a Szövetségben most egyek lehetünk s uj jövőt épitni mi is segíthetünk. “Lenni vagy nem lenni!” — Ez most itt a kérdés: ezért szükséges most teljes egyetértés. A “Kúlügyben” is csak annyira becsülnek, amennyire saját magunk becsüljük meg. , . . Magyar vagy? Mutasd meg most és egész évben: légy alkotó tag a Magyar Szövetségben! Washington György lelke, Kossuth Lajos múltja: ez a Szövetségnek rég kijelölt útja. Mert ez a Szövetség nem hitvány, nem talmi: se nem bolsi, se nem náci forradalmi. Hisz a magyar lélek szintén yanky szellem, ezért küzdünk mi is az “izmusok” ellen. Uj Hazánk a Hazánk! Bár a volt is drága, ezért kettős lelkünk szent érzésvilága. De nem futunk mégsem álomképek után, mert hűségűnk most már Uncle Samé csupán. A Jurtajted Sztéthez köt most már az éltünk: s ha kell feláldozzuk érte magyar vérünk. (Sz. L.) Szent Istvánnak, a magya­rok első királyának volt az öcs­­cse, a bujdosó herceg, Béla, s ámbátor a király kedvelte a vi­téz herceget, mégsem volt ma­radása a magyar hazában, ide­gen földre kellett bujdosnia. Akkor történt ez, mikor Ist­ván királynak egyetlen fia, Im­re, meghalt. Mindjárt össze­­sugtak-bugtak az udvarbeli né­pek, akik többnyire németek valának, mivelhogy német volt a királyné — s gonosz prakti­kával azon mesterkedtek, hogy ne a király, hanem a királyné atyafiságából való herceg le­gyen a király István halála után. Hiszen ha csak ebbe mes­terkedtek volna! Gyilkost bé­reltek, hogy ölje meg a szent életű királyt. S éjjel midőn alu­­dott a király, csakugyan be is lopódzott a gyilkos a szobába. Lábujjhegyen lépett a király ágyához, s felemelte tőrét. Az­tán nézte, sokáig nézte az elsó királyt. S amint nézte, egyszer­re csak remegni kezdett a keze: kihullott belőle a tőr. István király fölriadt a han­gos koppanásra. S im, ott tér­delt előtte a bűnbánó gyilkos. — Kelj fel és távozz, — mon­­dá a király szeliden. — Isten bocsássa meg bűnödet. Mikor az udvarbeliek meg­tudták, hogy mi történt: fordí­tottak egyet a dolgon s ismét összesugtak-bugtak. Száj ról­­szájra adták, hogy a király atyafisága bérelte fel a gyil­kost. Vazul, a Mihály fia, meg: Endre, Béla és Levente, a Ko­pasz László fiai. Hamis beszédekkel elámitot­­ták az öreg királyt s aztán nem is kérdezték többet. A király­né parancsára Vazult börtönbe vetették s ez még nem volt elég: ólmot öntöttek a fülébe, a szemét kivették, hogy soha se lássa többet Isten szép vilá-ILLINOIS! MAGY ARSZÁRMAZÁSU VÁLASZTÓPOLGÁROK az 1958. november 4-i választáson SZAVAZZATOK AZ ALÁBBI KITŰNŐ JELÖLTEKRE: WARREN E. WRIGHT republikánus állami pénztáros jelölt Illi­­noisban. Sok közhiva talt viselt, kitűnő kép­zettsége van, háborús veterán! Helyesen szavaz, ha W» E. WRIGHT-ot vá­lasztja. BARNEY CLEMONS republikánus megyei pénztáros jelölt a FRANKLIN COUNTY, Ill.-ban. Kitűnő múltja, van, háborús rokkant! Franklin County ma­gyar o k támogassák Barney Clemons-t! W. KENNETH DOWNEN republikánus állami szenátor jelölt az 55. szenátusi kerületben: Franklin, H a m i lton. Gallatin és White me­gyékben. A magyarság szavaza­tát és befolyását meg­hálálom! CARL D. SNEED kongresszusi képviselő jelölt. A munkások és bányászok barátja! Ügyvéd, biró és hábo­rús veterán! VARETA M. DOTY tanfelügyelő jelölt a Franklin megyében. Ki­tűnő képesítése é s gyakorlata van! Jobb iskolákat akar a Franklin megyében! PAUL RICE sheriff jelölt az Ill.-i Franklin megyében! Igazságosan, becsülete­sen szolgálom a népet! COY I. COCKRUM republikánus jelölt a megyei jegyzői állásra az ill.-i FRANKLIN megyében! Volt gazda, bányász és háborús veterán! gát. Bizonyosan igy tettek vol­na a Kopasz László' fiaival is, ha István király észre nem ve­szi az Ördögi praktikát. De azt is látta, hogy az ő véréből való véreinek nincs itt maradása, mondta hát nekik: Menjetek, fussatok idegen földre. Itt a fűszál is felállott ellenetek. Várjátok idegen föl­dön az idők javulását. Ne fél­jetek, veletek lesz az Isten, visszakerültök ti még a magyar földre! Sirt az öreg király, könnybe borult szemmel búcsúzott a há­rom magyar herceg s éjnek idején, hogy ne lássa, ne tudja senki, hová merre mennek, el­­idultak az idegen földre. Mentek, mendegéltek erdő­kön, pusztaságokon át, uttalan utakon, mígnem egyszer Len­gyelországba értek, a lengyel király városába. Hiszen éppen jókor értek oda: különös nagy becse volt ott akkor a talpig vitéz embereknek, mert a po­­merának királya háborút üzent a lengyel királynak s el is lepte volt már az országot rettentő nagy sereggel. Hanem mit gon­dolt, mit nem a pomeránok ve­zére, mikor szembe állott egy­mással a két sereg, azt mondta a lengyel királynak: — Hallod-e, lengyel király, állj ki velem bajvivásra, vagy álljon ki valamelyik fiad. Mért az nem igazság, hogy a kato­náink egymást öljék, pusztít­sák, piros vérükkel a földedet áztassák. öreg ember volt a lengyel ki­rály, a fiai meg növendék legé­­nyecskék gyengék a kardfor­gatásra a pomeránok vezére pedig nagy erős ember igazi óriás. Mondja a király: — Jól mondtad pomeránok vezére nem igazságos, hogy én öreg ember létemre kiálljak ve­led bajvivásrft-De meg az sem, .hogy a fiaim álljanak ki, hi­szen még növendék legényecs­­kék. — Hát akkor álljon ki va­lamely vitézed. Hadd lám, akad-e köztük egy, aki velem ki merne állani. Visszafordult a lengyel ki­rály az ő vitézeihez s kérdezte fenszóval, nem egyszer, három­szor: melyik áll ki a pomerán vezérrel? trírályi szavamra mondom, annak adom egyet­len leányomat, aki a pomerán vezért legyőzi. Összenéztek a lengyel vitézek, egymást lök­­dösték, biztatták, de egy sem mert kiállani a pomerán óri­ással. Ott voltak a magyar herce­gek is a seregben, de ők senki­nek meg nem mondták, hogy hercegek, csak annyit mond­tak, hogy magyar vitézek. A király sem tudta, hogy kik s mik ők. És im, egyszerre csak előlépett Béla s mondotta a ki­rálynak: — Felséges királyom, egy életem, egy halálom, én kiállók bajvivásra a pomerán óriással. — Bizony, ha kiállsz s legyő­zöd, akárki fia légy te, tied a leányom! Fölpattant a lovára Béla herceg, fölpattant a pomerán óriás is, szembe ugratnak, az­tán összecsapnak kegyetlenül, hogy szikrát vetett a kardjuk. Az első csapás után egy-két lépést visszahökölnek mind a ketten s még kegyetlenebbül összecsapnak, de erre a csa­pásra le is fordult a pomerán óriás a lováról, úgy ledöndült a földre, hogy nagyot nyekkent belé. De abban a szempillantásban talpra szökött az óriás s a föld­ről támadta meg Bélát. — Maradj csak a lovadon, — mondta nagy hetykén, — mindjárt leforditlak én onnét. Visszavágott Béla: Nem maradok a lovamon. Ha te földön maradsz, én is leszállók: ez az igazság. S ahogy azt mondta, le is ugrott a lováról. Sokkal hosz­szabb volt az óriás kardja, de Béla herceg kifogott rajta: hir­telen ugrással az óriás mellett termett s kardjára szúrta az óriást. Hej, volt öröm a lengyel se­regben! Közrefogták Béla her­ceget, vállukra emelték s úgy éltették a magyar vitézt. De még jobban örült a lengyel ki rály. Azt mondta Bélának: — Amit ígértem, meg nem másítom. Bárki fia légy, tied a leányom, s neked adom a po­merán országot is! De még csak akkor volt igazi nagy öröme a lengyel király­nak, amikor megtudta, hogy királyi vérből eredeti a magyar vitéz is. Telt, múlt az idő, a magya­rok közben elkergették a kirá­lyukat a német Pétert, s mikor visszajött német segítséggel, a csatában meg is ölték. Akkor aztán eszükbe jutott a Kopasz László három fia s követeket küldöttek (jrtük: jöjjenek haza. Endre haza is jött az egyik öccsével, de Béla ott maradt a pomerán országban. Meg is koronázták Endrét a magya­rok, de a németek nem tudták elfelejteni, hogy Pétert a ma­gyarok megölték s a német császár akkora sereggel jött be Magyarországra, hogy a fele is elég lett volna. Mert sok volt a német, kevés, nagyon kevés a magyar. Öreg ember volt már Endre király, gyermeke nem volt gon­dolta magában: hazahívja Bé­lát a pomerán földről, ő majd kiveri a németet az országból. Azt üzente Bélának, hogy csak jöjjön, hagyja ott pomerán or­szágot, neki úgy sincs fia, halá­la után legyen ő a magyarok királya, s még életében kezére adja az ország harmadát. Béla a szép Ígéretre haza is jött, ki is verte az országból a németet kétszer egymásután. De nem is próbált többet sze­rencsét a német császár, sőt inkább Endrének adta a leá­nyát s megesküdött, hogy töb­bet az országot meg nem bántja. . Örültek a magyarok, hogy visszakerült Béla s még inkább annak, hogy ez a világhírű vi­téz ember lesz a királyuk. Hanem egyszerre csak nagy fordulás esett: Endre királyt fiúval áldotta meg az Isten. Hej, örült is, busult is Endre király. Most már mit csináljon. Az öccsének Ígérte a koronát, de most már ez Salamont illeti meg, az ő fiát. Attól félt, hogy ha meghal, Béla lesz a király, nem Salamon. Több rendben megkérdezte Bélát, hogy szá­mon kéri-e tőle most is az ígé­retet s ámbátor Béla mindig azt felelte, hogy nem kell neki korona, elég nagy ur ő anél­kül is: attól tartott, hogy csak halálát várja s a kis Salamon helyett magát koronáztatja meg. Mit gondolt, mit nem a király, ő bizony még életében átadta a fiának a királyságot. De hiába adta át, mégsem volt nyugodalma. Meg akart vilá­gosodni afelől, hogy Bélának csakugyan vágyik-e a szive a koronára, vagy sem. üzent az öccsének, hogy jöjjön a királyi palotába s aközben a szoba földjére szőnyeget téríttetett, a szőnyegre letette a koronát s mellé egy kardot. Jön Béla a palotában ámul, bámul, látván a koronát s mel­lette a kardot. — No, öcsém, — mondotta a király, — én a fiamat meg­koronáztattam, de bánt a lelki­ismeret, mert tenéked ígértem volt a koronát. íme, válassz. Ha a koronát választod, ám le­gyen a tied; ha a kardot vá­lasztod, akkor ezentúl is tied az ország harmadrésze! Egy szempillantás nem sok, addig sem habozott Béla: le­hajolt s fölvette a kardot. Azt mondta a bátyjának: — Sohasem vágyódtam a koronára bátyám. Tőlem bát­ran viselheti a fiad. Elég ne­kem a kard! Azzal Béla kiment, de kifelé mentében megállította egy hű­séges embere. Azt mondta: — Köszönd az Istennek, hogy a kardot választottad, Béla herceg, mert ha a koronát választod, megöletett volna bá­tyád. Hej, szörnyű haragra gerjedt A SZERETET V. Alfonz, a portugálok kirá­lya látszólag igen keményszí­vű, erőszakos uralkodó volt és mint ember is azt a látszatot keltette, hogy akaratát min­den elképzelhető kemény esz­közzel rákényszeríti embertár­saira. Alfonzban is melegen ér­ző emberi szív lakozott, még hozzá háborúban is, ahol bi­zony még a lágyszivüek is igen gyakran durva lelküekké vál­nak. Egyszer Alfonz elhatározta, hogy nagy sereget indít az afrikai Fez királyság meghódí­tására és első feladatának te­kintette Arcil várának bevéte­lét. Almanzor, az ország uralko­dója, a portugál seregek köze­ledtére legügyesebb hadvezérét küldte elibök, a fiatal és rend­kívül vitéz Abdallah emirt. Ez a hős hadvezér közeli rokona volt Almanzornak és az ural­kodó bizalmát nagy mértékben bírta. Megindult tehát seregével Afrika sárga homokjában éjjel és nappal menetelve a hős emir is, hogy megütközzék a merész európai seregekkel, amelyeket Alfonz király személyesen veze­tett. A portugálok megszálltak egy hadászati értelemben igen jelentékeny erődöt, amelynek birtoklása az egész hadjárat kimenetelére nézve döntő jelen­tőségű volt. Ez ellen az erőd jellegű sán­cok ellen vezette rohamra kato­náit Abdallah, a fekete vezér. Kemény kézitusákra került a sor és a szorongatott portugál seregek már-már hátrálni kezd­tek, amikor Alfonz király kezé­be ragadva a zászlót, személye­sen vezényelte az ellentáma­dást. Legnagyobb meglepetésé­re a király azt vette észre, hogy katonái a több sebből vérző, de mindvégig vitézül verekedő Abdallahot elfogták. A portugál seregek győztek és az ellenséges vezér fogságukba esett. Abdallahot börtönbe ve­tették és a portugál katonák már minden előkészületet meg­tettek ,hogy kivégezzék. De Al­fonz azonnal közbelépett és ha­lálbüntetés terhe mellett til­totta meg az ellenség fővezéré­nek és fogságba került katonái­nak kivégzését vagy megkinzá­­sát. A győztes portugál seregek táborában a csata után nagy mulatságot rendeztek, amelyen a király is résztvett. Egész nap folyt a bor és hangzott a dári­­dó. Alfonz a nap fáradalmai következtében korán visszavo­nult sátrába és lepihent. Úgy éjfél tájban hangos za­jongás verte fel a királyt. Al­fonz ruháit magára kapva, ki­rohant és körülnézett. A sötét­ségben több alak közeledett felé. — Mit akartok? — kiáltott a király. Ekkor meglepő jelenet követ­kezett: A királyi sátor felé kö­zeledő tömegből egy gyönyörű, díszesen öltözött asszony vált ki és büszke tartással, de kérő­­leg adta a király tudtára, hogy szeretne beszélni vele. Alfonz sátrába vezette az előkelő ben­­szülött hölgyet és leültette. A gyönyörű asszony ekkor igy szólalt meg: Béla! Hát ez a jutalma a hűsé­ges testvéri szeretetnek!? Még az nap indult Lengyelországba az apósához, segedelmet kért tőle, aztán hazajött rettentő nagy sereggel, megverte a báty­ja seregét s minthogy Endre is elesett a csatában, ő lett a ma­gyarok királya. GYŐZELME — Királyi uram! Amikor se­regeid közé léptem, ehhez sem engedelmedet, sem védelmedet nem kértem. Ezt már csak azért sem tettem, mert egy gyenge nő sem ellenséged nem lehet, sem pedig nem tekinthe­tő kémnek. Nővére vagyok Al­manzornak és anyja a seregeid fogságába esett Abdallahnak. Valóban király kincsekkel je­lentem meg nálad, hogy fiam szabadságáért azt neked fela­jánljam. Bocsásd őt szabadon, kérlek. Életem -vagy halálom sorsát tartod most kezedben. Én hazám és családom kincseit csak annyira értékelem, mint fiam szabadságát és életét. Add, óh, vissza nekem őt és neked adom családom mérhetetlen kincseit. A szép asszony ezzel intett egyik szolgájának, aki a tevék­ről lerakott ládákból a drága­kövek tömegeit rakta a király lába elé. Alfonz szeme könnybe borult és igy felelt a nő ajánlatára: — Mondd meg Almanzor­nak, hogy Abdallahot első ké­résedre visszaadtam és azért természetesen a j á n dékaidat nem fogadtam el. De világosít­sad fel őt arról is, hogy mi keresztények az ellenséget nem­csak fegyvereinkkel győzzük le, hanem emberi, jó tulajdonsá­gainkkal is. íme fiad. A király egy intésére per­cek alatt elővezették a hős ellenséges vezért, akit Alfonz személyesen vezetett anyja kar­jaiba. Abdallah annyira meg volt hatva, hogy anyja jelenlétében már most hűséget fogadott a portugál uralkodónak, mond­ván, hogy nagybátyjához, Al­­manzorhoz visszatérve, első dol­ga lesz őt békekötésre bírni. Azt is megfogadta, hog nemso­kára áthajózik Európába, hogy a portugálok oldalán küzdjön annak ellenségei ellen. Abdallah szavát be is tar­totta.--------«őüss-----—— Aki egy tüt lop, idővel ökröt is lop.----------------------­A SZÓNOK Nagy tekintélye volt Jászbe­rényben Matók János gazda­uramnak. Volt is ennek alap­ja, talán nem utolsó sorban az, hogy a derék ember nagyon vá­lasztékos volt a beszédmodorá­ban. Szépen kicirkalmazta a mondatait és szerette finoman kifejezni gondolatait. Szövetkezet alapítását hatá­rozták el. Össze is ült az ala­kuló közgyűlés. Az volt az elha­tározás, hogy a polgármester érdemes fiát választják meg el­nöknek. Nem volt ellenvéle­mény, hát az elnök már meg is akarta szavaztatni a közgyű­lést, amikor Matók János uram felemelkedett helyéről: — Szót kérek. Az elnök megadta a szót, er­re a gazda elfogódott hangon folytatja: — Sajnálatosan kell bejelen­tenem a közgyűlésnek, hogy a jelölt ur nem tud megjelenni a választásra, mert az édes­apja, Elefánti polgármester ur éppen most vetette utolsó szem­pontját. (meghalt helyett mondta ezt.) Szegedy László: Magyar szerkesztő, ezt a szót ne vétsd el, Mert ez mérhetetlen szenvedéssel ér fel. Nagy dolog az magyar szerkesztőnek lenni: Ilyen vezekléssel nem ér más fel senki... S ne feledd ép ennek volt egy szent, nagy célja: Mindig MAGYAR ÜGYÉRT irt csak toll-acélja. Sziv-vérével irta, kincset, pénzt nem akart S még élte árán is megvédte a MAGYART!”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom