St. Louis és Vidéke, 1955 (43. évfolyam, 1-26. szám)

1955-05-06 / 9. szám

1955 május 6. Az iitólsó magyar betyár 107 FOLYTATÁS Velencét csak az ismerheti meg igazán, aki heteket, hó­­.napokat tölt a falai között, hogy minden idegével elmélyed­hessen a gyönyörű város szépségében és múltja érdekességei­ben. Kornády Miklós úgy tervezte, hegy az első hónapot teljes egészében Velencében töltik, hogy ezalatt az idő alatt rpegismerhessék minden szépségét. Kornády Miklós már kétszer is járt olasz földön, de Ver lencét, amely a legkedvesebb városa volt, minden alkalom­mal felkereste. És most is nagyon boldog volt, amikor a gon­dola, amely ott várakozott az érkező utasokra, megindult ve­lük, hogy a lagúnák lágy vizén a velencei szállodába szállítsa őket. Kornády Miklós nagyon boldog volt, mert ha vissza­gondolt két korábbi velencei utazására, egyik sem ígért any­­nyi örömet és gyönyörűséget, mint ez a mostani. Hogyne! Hiszen akkor mindig egyedül érkezett meg, most pedig oldala mellett veit a földkerekség egyik legszebb és legbájosabb asszonya: Zsuzsika ... Hogy közöttük csak a tiszta barátság jelenti a ka pc.sola tot? Majd megváltozik ez is ... Kornády Miklós ugyan becsü­letesen állani fogja, amit Ígért s hat hónapig egyetlen czó említést sem tesz a szerelemről, de vájjon — zsuzsika is ké pes lesz ezt a fogadalmat tartani, ha egyszer meglátja a hold­fényben úszó Canale Grandet, ha majd meglátja Nápolyban a napfelkeltét, Taorminában a narancsfaerdőket, amelyekben ezerszámra virítanak az érett narancsok, akkor ... akkor ... talán az első lesz, aki megszegi az ígéretét és maga eszmél régi költők aranyigazságára “a szerelmet a forró olasz föld számára találták ki.” Velence egyik első hoteljében szállottak meg. amelvnek ablakai és erkélyei a Canale Grandera nyíltak. Három szoba ból állt a lakosztály, amelyet Kornády Miklós kiválasztott. Egy-egy hálószoba mellett, a középső szoba szalon volt, amely előtt széles erkély húzódott. Zsuzsika, ahogy beléptek a hálószabába, először is erre az erkélyre rohant ki Csodálatosan szép, megvesztegetően gyönyörű táj tárult a szemei elé. Apró gondolák siklottak a nagy csatornán, Ve­lence kék ege ragyogott és a napfény aranysugarai fonták körül ezt a csodálatos panorámát. Zsuzsika összecsapta a kezeit, úgy kiáltott fel: _Gyönyörű! Gyönyörű! Ilyen szépet még sohasem lát­tam ... Percekig állt egy helyben és ragyogó szemekkel gyö­­nyörüködött az eléje táruló szépségek halmozásában. Kornády Miklós ott állt mögötte és az ajándékozás őszinte gyönyörű-: el. Nincs_ szebb és felemelőhb *az ajándékozás érzése. Amikor valamennyire kigyönyörködte magát az előtte feltáruló kábító panorámában, megfordult és megfogta Kér nády kezét: — Miklós! — mondta és most először a keresztnevén — kimondhatatlanul boldog vagyok... És volna most még ma gához egy nagy, igen nagy kérésem! De ugye nem nevet ki érte? _ I — Hogy nevetném ki? — mondta Kornády Miklós bol­dogan. — Sőt megígérem már előre is, hogy a kérése teljesít tetett! — De hiszen még azt sem tudja, hogy mit akarok? — Nem is kell tudnom, hogy mit akar! Elég, ha annyit tudok, hogy valami örömre vágyik, meyt a kívánság mögött egész bizonyosan az öröm lappang! És én látatlanba is kész vagyok a maga számára megszerezni az örömet! — Nagyon drága ember! Most még jobbnak látom, mint odahaza ... Nos, hát tudja meg, hogy mire vágyom... Gon­doskodjék ma este arról, hogy a szálloda lábánál gondola várjon és ez a gondola a holdfényes estében bebarangolja velünk Velence csodálatos lagunavilágát... Akarja? — Nagyszerű ötlet! Megvalósítjuk! — kiáltotta Kornády Miklós lelkesen. — És meglássa, milyen felejthetetlen élmény­ben lesz részünk .. . Nem is itt vacsorázunk ma este, hanem majd kikeresünk valami kedves kis csteriát, ahol frissen sült halakat tálalnak majd fel a nagyszerű chianti kíséretében... Es Kornády Miklós ettől kezdve lázas izgalommal ké­szült az esti kirándulásra. Dement a Canale Grande partjára és hosszú ideig figyelte a gondolákat, mig kiszemelte a leg­szebbet, a legdíszesebbet és ezzel állapodott meg, hogy este jöjjön értük. De különböző utasításokat adott a gondolásnak s amikor elérkezett az este, a gondolás pontosan megjeleni a szálloda előtt és Kornády, aki már az erkélyről figyelte az érkezését, nyomban átsietett Zsuzsika szobájához, kopogtatott és jelentette: — Indulhatunk! Zsuzsika megjelent. A legszebb ruháját öltötte magára, szebb volt, mint eddig bármikor, az arcán látszott a megnyug­vás, amelyet az uj kci'nyezet teremtett meg. Kornády Miklós a kezét nyújtotta és igy mentek le az előkelő szálloda aranycirádás, márványoszlopos előcsarnokán keresztül, ahol vendégek, idegenek ültek. És a kis asztaloknál egymáshoz hajoltak az emberek, nem mulasztották el a megjegyzést* — Milyen szép asszony! Sokáig néztek utánuk, amíg végre beléptek a gondolába. E'sőnek Kornády lépett be és besegítette Zsuzsikát. E1- foglalták a helyüket, a gondolás ismos karja azután eltaszi­­totta a parttól a jármüvet és halk evezőcsapások közepette egyre jobban eltávolodtak a parttól. A szálloda meg a többi épület kivilágított ablakai úgy hatottak, mintha valamilyen meseváros palotái között járnának A. csillogó fények rá­­> vetődtek a Canale Grande vizére, csupa apró rezgő fény, sej­telmes csoda és kábító illat volt ez az este. Zsuzsika már szólni sem tudott a gyönyörűségtől, csak.- hallgatta Kornády Miklós meleg, jóságos szavait, ahogy töv­- téneteket mesélt Velence múltjáról, az izgalmas viharokról, amelyek át és átvonultak a velencei köztársaság felett. 108 FOLYTATÁS Beszélt a dozsék hatalmáról, az ólomkamrákról, ahol sok­szor életük fogytáig raboskodtak az elfogottak, a Sóhajok hid járói, amelyen a halálraítélteket vezették keresztül a ki­végzés helyére és elmondta, hogy abban az időben elég volt a dozsepalcta homlokzatánál levő kőoroszlán szájába csúsz­tatni egy feljelentést, hogy az, aki ellen a vádaskodás szólt, másnap már a tizestanács, az inkvizíció rettegett birái előtt legyen és csak nagy szerencséjének köszönhette, ha innen bántódás nélkül elmenekült. Zsuzsika megborzongott ezekre az emlékekre. De volt Kornádynak sok más mondanivalója is Velencé­ről. Leirt a azokat a karneválokat és nagy virágünnepélyeket, gondolafelvonulásokat. amelyeket a lagúnák városában tar­tottak Kifogyhatatlan volt a Sziliekben és a szavakban, ame­lyekkel ezeket az ünnepségeket valósággal Zsuzsika szemei elé varázsolta. Maga Kornády Miklós is egészen megváltozott e'zaiatt a rövid idő alatt, amióta Velencében volt. Ebből az emberből, aki éveken keresztül a legnagyobb elvonultságban élt és min­den percét csak a betege gyógyításának és tudományos kuta­tásának szentelt, most kettőzött erővel lobogott fel az élet utáni vágyakozás. Végre — élhet is! Minden élnivágyás, ami az esztendők során összezsúfo­lódott benne, most a gáton keresztültört áradatként zúgott... Mesélt, mesélt és olyan jólesett az a tudat, hogy mellette Zsuzsika van és áhitatos kíváncsisággal hallgatja ,.. Aztán mindketten arra eszméltek, hogy a gondola orra nagyot koppant a parti, mohos kőkockákon. Kornády mindjárt kiugrott a gondolából, aztán kisegí­tette Zsuzsikát is, majd pedig a gondoláshoz fordult: — Két óra múlva térjen vissza értünk! Zsuzsika érdeklődött: — Hová megyünk'? — Mindjárt meglátja, Zsuzsika! Megígértem, hogy meg­mutatom Velence minden érdekességét és ezt már meg is kez­dem a mai estével... Csak fogozzék belém és jöjjön bátran mellettem... A lagúnák Velencéje után most megismeri a szárazföldi Velencét is ... Kis sikátorokon bujkáltak keresztül. Olyan szűk volt egy. egy ilyen ucca, hogy két ember is nehezen fért el. Egyszer csak egy kis térségre értek. Az egész akkora volt, mint egy nagyobb terem. Kis osteria volt a tér közepén és Kornády Miklós erre vezette Zsuzsikát. — Ez az én régi, kedves csapszékem! — mondotta, — Kevesen ismerik, én is véletlenül fedeztem fel annak idején, pétiig üt tudják^gész Velencé%,é?1’’,lt1tJÍ>'.éfeW|iíi olhCíjiLiLeni a halat és itt adják a hal mellé a legpompásabb bort... Betértek a kis osteriába. Alig egy-két asztal mellett ültek, de Kornády Miklóst a tulajdonos, aki a háttérben ült, már régi ismerősként üdvö­zölte. Nem látta már vagy négy esztendeje, mégis ráiemert arra a vendégére, aki mindennap meglátogatta velencei látó gatása alatt és pergő nyelvű olasz beszéddel, nagy geszti1, sokkal lelkesen köszöntötte. De kijutott az üdvözlésből a sig­­norinának is és a tulajdonos már rohant is, hogv kedves ven dégeit illendőképpen kiszolgálja. Nem is kellett rendelni, a derék osteriás magától is tudta, hogy a signor dottore, aki annyiszor volt már vendége, mivel akarja megörvendeztetni a szép signorinát. És röviddel később valóban fejedelmi módon elkészített különböző halak kerültek az asztalra és az olaszok hagyomd nyos étele: paradicsommal leöntött maccaroni, amelyet szín tén úgy tudtak elkészíteni, hogy az ember alig győzött belőle eleget enni. És mindezek mellé — egy hatalmas üveg chianti az olasz hegyvidék, zamatos, izes bora ... Ahogy feltálaltak minden ételt, a tulajdonos is odatela pedert az asztaluk mellé, koccintott velük és lelkesen beszélt. — Azt mondja a mi derék osteriásunk _ magyarázta Kornády Miklós Zsuzsikának a korcsmáros szavait —, hogy a jövő héten nagy virágünnepély és gondolafelvonulás lesz. .* * Lelkemre kötötte, hogy mutassam meg magának ezt a csodá­latos látványosságot s én természetesen engedelmeskedem .. Kellemes, minden tekintetben kitűnő két órát töltöttek a kis osteriában és a jólesett vacsora kellemes emlékével távoz­tak. Az osteriás egy darabon elkísérte őket és a viszontlátás reményében búcsúzott tőlük. Kettesben folytatták az utat a zegzugos sikátorokon, ame­lyek között Kornády Miklós v;gy ismerte az utat. mintha csak tegnap járt volna erre. És egyezer csak megcsillámlott előt­tük a laguna vize és előttük imbolyogtak a lampionok sej telmes fényei is: ott várt rájuk a gondola. Az este már éjszakába hajlott, az égen csillagok ragyog­tak és ezüstös fényével felragyogott a hold is. Valószinütlenül szép volt minden! A gondola lágyan sikoltt s egyszer csak a mélységes csendben felzengett a gondolás meleg, szép dala, amelyet Kornády Miklós soronként fordított le Zsuzsikának: Mia bella sign ovivá, Bármily furcsa a delog, Be kell valla növi, A szivem csak érted, dobog. Te vagy előttem nappal éjiéi Rád gondolok vágyódva Érzed: az ámbra árad széjjel Mámoros éj, mámoros óra. Csak azt érzem, -- szere, mes vagyok Csak azt érzem, — érted meghalok! A velencei éjszakában, ahogy Kornády Miklós a forró­­olasz dal szavait tolmácsolta, ez a fordítás úgy hangzott, mintha — a férfi vallomása lett volna. (Folytatjuk) HOZZÁSZÓLÁS a VERHOVAY ÉS RÁKÓCZI EGYESÜLÉSHEZ Valahogy úgy érzem, né­hány sorban én is hozzászól­hatok az amerikai magyarság eme történelmi lépéséhez. Nem akarok visszafelé menni, de annyit mindnyájan tudunk, hogy csak a múlt tapasztala­tain építhetjük a JÖVŐT. Amikor közel 22 évvel ezelőtt 1933. október 5.-én megkezd­tem a szervezést a Verhovay­­nál, sem a központi Hivatal­nak, sem nekem nem lehetett annyi gyakorlatunk és tapasz­talatunk, mint most. Akkori­ban a mi drága öreg titkáraink úgy gyarapították az Egyesü­letet, hogy a sógor, koma, szom­széd, az unokák, menyük, ve­­jük, stb. mind beállt a Verho­­vayba az ő rábeszélésükre. Fá­radságot nem ismerve végezték fiókainikínál a munkát, csak annyi pénzt szeretnék akár­melyikünknek, amennyit ezek a tikárok elveszítettek, csak azért, hogy megtarthassák ä tagokat, a munkát pedig szeré­téiből és díjtalanul végezték. 1933. október 3.-tól 1934. szeptember 7.-ig 796 felnőttet és 204 gyermeket sikerült fel­írnom. Számtalan angolnyelvü fiókot alakítottunk s ha már akkor egyesültünk volna, két­szer annyi uj tagot irhattunk volna fel. Már abban az időben meg­volt a tagságnál az az óhaj, hogy nagy testületeink egyesül­jenek. Az azóta megindított többszöri kísérlet kudarca sem a tagságon múlt. Adjuk meg a tiszteletet a Verhovay és Rá­kóczi Egyesületek jelenlegi tisztviselőinek, beleértve az igazgatókat, hogy annyi meg­értéssel tárgyalnak és egyhan­gúlag az egyesülés mellett fog­lalnak állást. Elteltek azok az idők, ami­kor Egyesületeink üzleti ügyeit ingyenesen végeztük, a hajda­ni titkárok nagy része elörege­dett vagy kihalt. A szétszórtan élő tagságtól a havidijak be­szedése, uj tagok szerzése oly nagy munkát követel, hogy azt meg kell fizetni. A biztosí­táshoz értő szakembereket kell alkalmaznunk. Egyesülés ese­tén sokkal több szervezőt tud­unk beállítani, akik minden idejüket erre a munkára for­dítják. Ez a haladás útja. Tagtársaim, Delegátus Test­vérek, vigyük végbe ezt a tör­ténelmi egyesülést! Tagtársi tisztelettel KŐRÖSFŐY JÁNOS Báró Apor Vilmos győri püspök Magyarok büszkesége s az Egyház vértanúja tántoríthatatlan védelmezője s hazájának és fajtájának lán­goló fia volt. Bátor védelmező­je volt egyházának és az em­beri jogoknak mindenkivel szemben kivétel nélkül, s a kormányzattal szemben is mindenkor hallatta hangját, amikor elvi kérdésekről volt szó. Az ő szemében mindenki egyformán Isten teremtménye volt, Isten gyermeke, egyfor­ma jogokkal s egyforma ren­­d . 'eléssel Apor Vilmos ezt bát-Amerikában csak kévésén vannak, akik Apor Vilmos püs­pök élettörténetét ismerik s ér­tékelni tudják a szentéletü fő­papnak magyarságához halá­láig hü vértanúnak jellemes nagyságát. Báró Apor Vlimos 1892 feb­ruár 29.-én született Segesvá­­rott. Édesapját hat éves korá­ban vesztette el, leikébe a papi hivatást jámbor és buzgó Édes­anyja imádkozta le. Középis­koláit a jezsuiták kalksburgi és kalocsai intézetében végezte el, majd Győrben kérte felvé­telét az egyházmegyébe, hogy életét maradéktalanul az Ur szolgálatába állítsa. Püspöke Innsbruckba küldte Apcr Vil­most a jezsuiták vezetése alatt álló Canisiumba teológiai ta­nulmányainak e 1 v é g zé sére. Pappá szentelése után a papi hivatás legkülönbözőbb állomá­sait járta végig; volt tábori lel­kész, káplán, tanulmányi fel­ügyelő, teológiai tanár s végül Gyulán plébános. Itt húsz egy­néhány évig működött s hívei­nek rajongásig szeretett atyja és gondozója volt. E hosszú idő alatt nem egyszer lett vol­na alkalma a plébániai nehéz munkát kanonoki javadalom­mal felcserélni, Apor Vilmos azonban mindannyiszor elhárí­totta magától ezt a tisztessé­get és kényelmet, mert ő a lel­kipásztori munkát mindennél többre értékelte. Tiszteletet kö­vetelő egyénisége és tekintélye ellenére mindig alázatos és sze­rény maradt. Barátja volt gaz­dagnak és elesettnek egyaránt, szerető, szelid, de megalkuvást nem ismerő pásztora a reá bí­zott nyájnak. Báró Apor Vilmost 1941-ben nevezte ki győri püspökké a Szent Szék. Kinevezésének hí­rére hívei ujongásba törtek, de ugyanakkor sírva fakadtak sze­retett lelki gondozéiuk elvesz­tése felett. A püspökszentelés a gyulai plébánia templomban zajlott le, mely után Vilmos püspök valóságos diadalmenet­ben vonult ki szivéhez oly kö­zel nőtt plébánia-templomából. Az uj győri püspök szokott lelkiismeretességével és odaadá­sával foglalta el székét, min­dig szeme előtt tartva a püspök különleges hivatását. Hosszú lenne itt részletesen taglalni működését. Rövid összefoglalás­ban csak arra szorítkozunk, hogy papjainak mintaképe, híveinek odaadó apostola, né­pének szociális gondozója, az üldözöttek és elnyomottaknak r&Y hallotta s ezen meggyőző­déséből nem engedett még a megszálló orosz hordákkal szemben sem. 1945 husvétján Vilmos püs­pök már nem mehet székes­­egyházába, mert az lángokban áll. Egyre közeledik a harcoló orosz sereg, nő a harci zaj s a pincékbe húzódnak Győr város lakói. A püspök a pincében mond Nagy Csütörtökön misét s ez volt egyben utolsó miséje. Szörnyű éjszakára virrad Nagy Péntek, amikor az orosz hordák ellepik a várost és fosztogatni, garázdálkodni, erőszakoskodni kezdenek. A püspökvár pincéje tele van menekült asszonyok­kal s leányokkal, akik az orosz katonák erőszakoskodásai elől a Püspök Atyánál kerestek me­nedéket. Vilmos püspök sze­mélyesen áll őrt a pince bejá­ratánál hivei védelmében. Az oroszok egyre özönlenek be a várba, egyre erőszakosabbá válnak, a helyzet egyre jobban feszül. Egyszerre sikoltás hal­latszik a pince egyik szárnyá­ból, mire a Püspök szikrázó sze­mekkel és hangos szóval utasít­ja ki a katonákat. Erre egy géppisztoly kattogása a vá­lasz és Vilmos püspök vérbe­fagyva terül el a földön. A súlyosan sebesült püspö­köt udvari papjai hordágyra teszik s elviszik a kórházba, ahol, villany hijján, gyertya­fény mellett operálják meg őt. A Püspök szörnyű fájdalmait panasz-szó nélkül viseli. Utolsó imája ez volt: “Köszönöm Jé­zusom, hogy Nagy Pénteken szenvedhettem érted.” Husvét Hétfő hajnalán a martir püs­pök lelke az égbe szállt. Báró Apor Vilmos mind ha­lálig hü fia volt hazájának, hit­valló és védelmezője az egy­háznak mártír haláláig. Em­lékezzünk és áldjuk emlékét! ------------^5(3 ft-------------VÖRÖS KÍNA bejelentette, hogy megszünteti a hadiálla­potot Németországgal, mely 1941 december óta Kina és Németország közt fennállt. Betétje biztosítva van Hallgassa rádió programunkat a “Polish Polka Hour” programon vasárnap d.u. 1 órakor a WTMV állomáson. HÁZJAVITASI Garázst, porcsot, konyhaszek­­—-Tényeket és polcokat, és egyéb épül etmunkát, szekrényeket, bútorokat javitok vagy építek. 30 éves gyakorlat. Jutányos árak. írjon az -alanti címre, vagy telefonáljon EVergreen 3-922G és hagyja ott nevét és cimét. ANDREW LÁNG 4492 BIRCHER BLVD. St. Louis 15, Mo. EGYLETEINKRŐL ST. LOUISI ELSŐ MAGYAR NŐI SEGÉLY EGYLET. —■ Gyűléseit a hó első vasárnapján délután 3 órakor tartja a Magyar Házban. Elnök; Spitzer Mihályné (Tel: HU. 1-5126), titkár: Mrs. Stephen Seper, 4219 Chouteau Ave. St. Louis 10, Mo. Tel: FRanklin 1-6543. ST. LOUISI MAGYAR HÁZ EGYESÜLET. — Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján a Ma­gyar Házban. Elnök: Soltész Pál; titkár: Könnyű László, 3420 Magnó­im Ave. St. Louis 18, Mo. (Tel.: PRospect 2-2857.) A VERHOVAY ÉLETBIZTOSÍTÓ ÉS BETEGSEGÉLYZŐ GRANITE OITY-I 187-ik OSZTÁLY. Gyűléseit tartja minden hó második vasárnap­ján délután 2 órakor a Granite City Magyar házban. Elnök: Elek Dezső, 1737 Spruce St., Granite City, 111., ügykezelő és gyermek-ügykezelő: Csömör Mózes, 1025 Washington St., Madison, 111. Tel: TRiangle 6-5854. A GRANITE CITY-I MAGYAR HÁZ BIZOTTSÁG. Gyűléseit tartja minden hó harmadik vasárnapján, es­te 7 órakor a Magyar Házban. Elnök: Orosz István, titkár: Kozér János, pénztárnok. Veres József, 1801 Spruce St., Granite City, 111. Gond­nok: Kurucz Sándorné. Telefon: TRi­­ang-le 6-9529. ^^ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY =ssa St. Louis és Vidéke 228 North Taylor Ave. St. Louis 8, Mo. Mellékelten küldök..............Dollárt a ST. LOUIS ÉS VIDÉKE előfizetésére és kérem azt pontosan küldeni (megindítani) az alanti címre: Név ....................................................................................... Cim ......................................................................................... Város................-...................................................................... Ugyancsak kérem az 1954. évre szóló NAPTÁR meg­küldését is, melyért mellékelek egy dollárt. _________“ST. LOUIS ÉS VIDÉKE” 3-IK OLDAL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom