St. Louis és Vidéke, 1954 (42. évfolyam, 2-26. szám)

1954-07-16 / 15. szám

2-IK OLDAL “ST. LOUIS ÉS VIDÉKE’' 1954 julius 16. ST. LOUIS ÉS VIDÉKE Published Every Other Friday by the Hungarian Publishing Company COLOM AN KALDOR, Editor 228 NORTH TAYLOR AVÉNÜK ST. LOUIS 8, MO. Telephone: FRanklin 1-8081 and FRanklin 1-1923. Subscription rates for one year in the United States ............................. $3.50 Hungary and other Foreign Countries .......................................................... $4.00 ST. LOUIS ÉS VIDÉKE MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK PÉNTEKEN KALDOR KALMAN, szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: 228 NORTH TAYLOR AVENUE — ST. LOUIS 8, MO. Telephone: FRanklin 1-8081 and FRanklin 1-1923. Előfizetési ára egész évre az Egyesült Államokban ................................ $3.50 Magyarország és más külföldi országra ..................................................... $4.00 Entered as Second Class Mail Matter Ap-'l 18, t Ct 3. at the Post Office at St. Louis, Mo., under the Act of March 9, 1897. KIRÁLY A BÖRTÖNBEN Egy magyar feltaláló tragédiája Máyás királyra egyszer ráes­teledett a szegedi határban, ahol nyulászni járt. Valahogy eltévelyedett a kíséretétől, nem volt vele senki az ispánján kí­vül, aki alatt a nádor értendő, azt ijesztgette tréfás szóval: — Na, cselédem, hová búj­junk éjszakára, hogy el ne kapjon a réztollu bagó? — Itt van Gyevi egy mi­­atyánknyira, ott meghálha­tunk, reggel aztán majd meg­kereshetjük a többieket. — Okos embernek adsz ke­nyeret ispán, — biccentett rá Mátyás a tanácsra. — Csak adnék, királyom, ha volna, — mutatta mosolyogva az ispán az üres tarisznyát. — No ,annál szaporábban mehetünk, legalább nem vi­szünk terhet, — nevetett a ki­rály. Mentek is szaporán, gyertya­­gyújtáskor be is értek Gyevibe. Tücsökmuzsikás nyári este volt, bujkáló holdvilág úszkált az égen, ráérő emberek beszél­gettek a leveles kapukban. A fejedelem délceg alakján mindjárt megakadt az asszo­nyok szeme, mondták is fönn­­hangon: — Ott is nagy eső járt, ahol ez termett. Hét határban nincs 'ilyen szép szál legény. — Hallod-e, ispán? — húzta ki magát büszkén a király. Az ispán még meg se kuk­kant) atott, mikor valaki nagy­­alázatosan megszólalt: — Kivéve a gyevi bírót. Szép fehérhaj u öregember volt, aki mondta, még a sapká­ját is megemelte hozzá. összenézett a király, meg az ispán, de csak elnevették ma­gukat. Ballagtak tovább, be a falu közepére ,ahol nyitott aj­­tóju ház ajtófélfáján forgács­cégért lobogtatott a szél. Ott is ácsingózott egy-két ember, odafordult hozzájuk a király: — Csárda-e ez, atyafiak? — Az ez. — Van-e benne fehér cipó? — A váci püspök se eszik olyant. —Kivéve a gyevi bírót, — mondták ketten is egyszerre. — Hát piros bor? — A török császár se iszik olyant. — Kivéve a gyevi bírót, — kapkodták le a népek a fejre­­valójukat. Az ispán meg akarta kér­dezni, miért kell mindenből ki­venni a gyevi bírót, de Mátyás húzta befelé: — Gyere, gyere, mert éhes vagyok, mint a farkas. Hát elverték éhüket hamar, rántottát ettek kakastejes ke­nyérrel, ittak rá piros bort is, meg is köszönték a vacsorát a csárdásnak illendően. — Ilyen jóizüt se ettek ma Budavárában, — ütött a vál­lára a király barátságosan. — Váljék egészségére, vitéz uram, — dörzsölgette össze a kezét a gazda, de neki is mind­járt- eszébe jutott hozzátenni, hogy “kivéve a gyevi bírót”. — Én bizony nem veszem ki a gyevi bírót se, — nevette el magát a király. — Hej, dehogynem, vitéz uram, dehogy nem! — kiáltot­ta ijedten a csárdás s kézzel lábbal, szemmel-orral egyrte in­tegetett a sarok felé. A király azonban most már bosszúsan vont vállat: — Ejnye, de fura falu ez a Gyevi, vigye el a markoláb! — Kivéve a gyevi birót, — kottyant bele a gazda, de olyan sebesen ám, hogy a királynak megint csak nevetésre szaladt a szája. — De bizony azt vigye el leg­előbb! — Már pedig azt nem viszi! — csikorgóit ki valaki a sarok­ból, mint a kenetlen kerék. S nyomban ki is gurult a szoba közepére egy kis dudaformáju ember ,akinek szép nagy szél­fogó füle volt, mint a szentesi korsónak s azt annál sebeseb­ben mozgatta, minél jobban el­futotta a méreg. — Gyeviben az a törvény, hogy a birót min­denből ki kell venni. — Ejnye, kutya, meg a má­ja! — csodálkozott el a király. — Hát aztán ki hozta ezt a gyevi törvényt? — A gyevi biró! — lengette a füleit a dudaember. — No, szeretném azt a jeles birót látni — kacagott a ki­rály. — Hát csak nézzen meg kend — szuszogott a dudaem­ber, — én vagyok a gyevi biró. — Hát akkor kendet vigye el a markolább — mutatott rá a király, — ezt meg Mátyás deák mondja kendnek. Az lett ebből, hogy a gyevi bir’ó mindjárt előrikkantotta a kisbirót és hűvösre tetette a két deákot. — Ki nem ereszted őket ad­dig, mig meg nem tanulják a gyevi törvényt! Ment is a két deák engedel­mesen, de kisvártatva lelken­dezve futott vissza a kisbiró, fuvogatva az összeszoritott markát, mint az égett sebet. — Hát te tán parazsat szo­rongatsz a markodban, hé ? — meresztett nagy szemet a biró. — Jobban süt ez annál is, — nyitotta ki a markát a kisbiró. Ezt küldik a csárdásgazdának a garabonciások. Vadonat uj aranyforint volt, Szent László képe az egyik fe­lén, gyűrűs holló a másikon, addig csak hallomásból tudtak ilyenről Gyeviben. Meg is szeppent a biró egy kicsit, hogy mégse lehetnek ezek a deákok valami csiribiri emberek. Hazamenet a falu­háza felé került, bekukucskált a kulcslyukon a két deákra, de nem csináltak azok semmi kü­lönöset. Papirost szedtek elő a tarisznyából, arra irkáltak-fir­­káltak; a nagyobb mondta, a kisebb irta. — Mégis csak deákfélék lesz­nek, — nyugodott meg a biró. — Majd számon veszem reggel, mire pazarolták a mécsest. K ü r triadásra, lódobogásra ébredt reggel. Cifraruhás urak; sürögtek-forogtak a háza előtt, középen a két deák. Fogja az ákom-bákomos papirt a kisebb, adja neki a parancsot a na­gyobb. — Olvasd, ispán, olvasd! — Gyevi derék népét szivébe fogadja a király őfelsége! — olvassa a kisebb deák. — Kivéve a gyevi birót! — mondja a nagyobb. — Nincs köztük tökkel ütött, fejű ember. — Kivéve a gyevi birót! — Azért elrendeli a király, hogy Gyeviben többet senki porciót ne fizessen! — Kivéve a gyevi birót! — Minden gyevi ember pün­kösd napján a király vendége legyen! — KivéYe a gyevi birót! — Ezüsttálból aranykanállal egyen. — Kivéve a gyevi birót! — Tíz arany utravalót kap­jon! — hajtogatta össze az is­pán az írást. — Kivéve a gyevi birót! — mondta rá a király s odafor­dult nevetve a duda-emberhez. — No gyevi biró, ugy-e hogy jól megtanultam a gyevi tör­vényt? Azzal megsarkantyuzta a lo­vát s egyszerre porba veszett a kíséretével. A gyevi biró pedig nyekkent egyet, mint a meg­szűrt duda, elbújt lakásában s világéletében ki nem bujt többet abból.-----------i---------------;— SZAVAZÓK FIGYELMÉBE! Virginia Shea Bolanovich személyében a demokrata sza­vazópolgároknak egy megnye­rő modorú, kellemes fiatalasz­­szonyt van módjukban St. Louis Adókollektori hivatalába ültetni. A fiatal asszonyka a demokrata ticketen szalad a jelölésért és kéri a szavazók támogatását. Dacára fiatal korának, meg­lehetős élénk társadalmi tevé­kenység van mögötte. Iskolái­nak elvégzése után a város adókivető hivatalában talált állást ahol már 12 évet töltött el, feljebbvalói teljes megelége­désére. Programmjának egyik sarkalatos pontja: az adók egyenlősége, nehogy a kisem­berek többet fizessenek, mint a gazdagok és a vállalatok. Mrs. Bolanovich alelnöke a Bolanovich-Koranovich Amer­ican Legion Post Nőosztályá­nak. Férje, Mike Bolanovich hütő-készüléki üzletben van, akinek édesanyja 35 éven át a Gratiot és Vandeventer sarkán lévő házban folytatott üzletet és sokszáz magyarnak jóisme­rőse.--------------------------­EGY AMAZONSZERELEM EMLÉKEZETE Krisztus után 1541-et Írtak, amikor Abesszíniában egy por­tugál vitézekből álló hadsereg iparkodott a mozlim hatalmat hátbatámadni. Úgy gondolták, hogyha egyszer Abessinia a ke­zükben lesz, akkor onnan köny­­nyen átrándulnak Arábiába és betörnek az iszlám főfészkeibe. A portugálok érdekes segéd­csapatot kaptak az akkori abesszin anyacsászárné ama­zonhadseregében, amelyet a keresztény császárné, Szala-» Wangel asszony saját szemé­lyében vezetett. A császárné még fiatal dáma volt, aki kis­korú fia, Glaudanasz császár nevében vitte a kormány gyep­lőit. Felvonult ellene egy moz- Him hadsereg. Mohamed Grandzs vezérlete alatt. Az amazonok elszántan har­coltak s végül eldöntetlen lett volna a háború, ha Szala-Wan­­gel császárnénak nem jut eszé­be, hogy személyes tárgyalásra hívja meg az ellenséges hadve­zért. MEGJELENT az 1954. évi NAPTÁR, melyet egy dollár ellenében j szívesen megküldünk. Naptárunk ez évben is szen­zációs, — rendelje azt meg most, és azonnal meg­küldjük. Mohammed Gfandzs fegy­vertelenül jelent meg a fekete szépségnél. Két óra hosszat tár­gyaltak egymással s az ered­mény; halálosan egymásba szerettek. Amikor Szala asszony ezt a ismeri a szerelmet: a harc to­vább folyt s ennek során Harrar várából egy mérgezett nyíl szi­vén találta a mozlim fővezért. Amikor Szala assony ezt a hirt megkapta, kétségbeesésé­ben le akarta magát vetni a vár faláról. De aztán nagyne­­hezen megnyugodott és pedig úgy, hogy megegyezett a mcz­­limokkal, hogy mezítláb fogja szerelmes ellenségének kopor­sóját az országhatáráig követ­ni. A temetés után visszatért Harraba,. De rövid idő múlva megtébolyodott s bánatában meghalt.-------------------------­Lujza az állatkertben Gyakran ellátogatok az ál­latkertbe. Egyik legkedvesebb szórakozásaim közé tartozik; órák hosszat el tudok bámész­kodni az állatok között. Elné­zem a hihetetlen színekben pompázó madarakat az óriási medvéket, az örökké bukfence­ző pandákat. De legjobban az őserő állatait szeretem. Első utam mindig az oroszlánokhoz, tigrisekhez vezet. Maradhatott valami ösztönszerü félelem bennem az őseimből, akiknek halálos veszedelmet jelentett egy tigrissel, vagy oroszlánnal való találkozás. Szeretem hal­lani az oroszlánok hátborzon­gató ordítását. Ha behunyom a szememet, a dzsungelben kép­zelem magamat és élvezem, hogy itt nem is kell félni. A napokban kimentem az ál­latkertbe, de az állatok ellenem esküdtek. Hiába álltam meg a legnagyobb oroszlán ketrece előtt s próbáltam farkasszemet nézni vele, hogy felmérgesit­­sem: az oroszlán unott szemek­kel nézett rám egy ideig, az­után nagyot ásított és lefeküdt aludni; ő is a dzsungelról ál­modozott. Ebéd idő volt, a töb­bi állatok is vagy csendesen ettek, — vagy ebéd utánni pi­henésre tértek. Persze nem lehet az állat­kertből eljönni, mig a majmo­kat meg nem néztem; órákat szoktam eltölteni q majomket­rec előtt. A majom mama rin­gatja, fésüli, eteti a kicsinyeit. A majom papa persze ott ül és nem csinál semmit. Jaj, de sok embert ismerek, akik nemcsak hogy láthatólag a majomtól származnak, de a tulajdonsá­gait is örökölték. Egy nagy majom ketrece előtt sokan áll­tak: én is oda álltam. A ma­jom nyugodtan ült és éppen oly érdeklődéssel bámult reánk, mint ahogy mi őt néztük. Egyikünkről a másikunkra nézett. Zöld levelekkel díszített ka­lapomon meg-megakadt a sze­me. Aztán hozták az ebédet. Néhány banánt, almát, répát és egy csomó salátát. Úgy lát­szik diétán van. A banánt a legügyesebb emberi mozdulat­tal hámozta meg és lassan enni kezdte. Közben minket figyelt és kóstolgatni kezdte a salátát. Aztán jól rámnézett, a szemét hunyorgatta, a fejét kicsit félrehajtotta és hirtelen elkezdett válogatni a saláta levelek köztt. Addig válogatott, amig a legnagyobbat kiválasz­totta és a fejére tette. Meg le­hetett elégedve az eredmény­nyel, mert most már a zöld la­pos saláta-kalappal a fején nyugodtan ehette az ebédjét. A körülöttem állók hangos nevetésbe törtek ki, kezdték szemtelenül összehasonlítani a salátakalapot az én gyönyörű zöld leveles kalapommal és most már nem csak a majmot nézték, de engem is. Lángvörös arccal hagytam ott a majom házat. Soha többé nem megyek a majomketrechez közel se. Vagy ha mégis oda megyek, kalap nélkül megyek. De ha — Mi lesz már azzal az át­kozott Ujházyval? — kérdezte a táborparancsnok az előtte álló skót őrmestertől. — Már kétszer bejárták az internáló tábort, de nem je­lentkezett. Ma már harmad­szor kapunk uj csoportot. — Csak a sok idegen névre, meg hamis okmányokra vi­gyázzatok. A parancsnok persze ango­losan ejtette ki az Ujházy ne­vet, “Ajhézi”-nek és odakint is igy szólongatták. Az iratok és a számozás alapján előkerült végre és a parancsnok négy­­szemközt fogadta. — Mister Ajhézi, remélem jobban tudja, mint a hadi fog­lyok és internáltak nagyrésze, hogy az Isle of Man-en szö­! késre gondolni sem érdemes, vi­szont tudhatja, hogy néhány kellemes tengeri fürdőhely is van ezen a szigeten, mint pél­dául a délkeleti részen a kom­fortos Douglas». — Nem tudom elképzelni, hogyan juthatnék oda ebből az internáltságból. A parancsnok szokatlan mó­don Havanna-szivarral kínálta meg a magas, sovány és sápadt magyart, aztán igy beszélt: — Jó lesz előbb tisztáznunk néhány dolgot. Londonból teg­nap kaptam a jelentés kivona­tát, az Intelligence Servicé­től, amely viszont Amerikából szerezte be az adatokat. Hallja csak, hogy mit tudunk önről­­“Mérnök és feltaláló, hosszú ideig dolgozott Edison mellett, a többi közt mesterséges gumi előállításán. Már használható müselyem betétes gumiabron­csokat csinált nehéz teherau­tók számára is. Az uj szövet­anyagnak több előnye van, igy az egyébnél jóval nagyobb “huzási szilárdsága”, ami rend­kívül fontos, amikor a nehéz gumiabroncsok a gyors hala­dásban 90 fokig is terjedő bel­ső hőmérsékletet fejlesztenek.” Tárgyalt ön erről másutt is, mint Washingtonban? — Nem tartoznám erre felel­ni, de a lefoglalt iratok közt megvannak rá a bizonyítékok, hogy módom sem volt mások­kal értekezni. — Nem óhajtok arról tár­gyalni, mire köteles felelni. Egyszerűen a személyi érdekei­re utalok. Mint ellenséges ál­lam polgára esetleg nagyon meg tudja könnyíteni a hely­zetét. A világháború (az első) nem fog olyan gyorsan véget­­érni, mint ahogy önök gondol­ják és egyik kötelességünk, hogy a németektől elvonjuk a’ nyersanyagokat és azzal is tisztában legyünk, hogy mes­terséges vagy pótanyagok dol­gában hogyan állnak. — Nagyon kis pont vagyok én az ilyen ügyekben. — Meglátjuk — felelt a pa­rancsnok futó mosollyal. — A menloo-parki varázsló, (ahogy abban az időben Edisont nevez­ték) mint egyik legkiválóbb munkatársát emlegette önt, pedig Edison mester nem szok­ta pazarolni az elismerő sza­vakat. Tudjuk, hogy ön foglal­kozott a távolbalátás különbö­ző problémáival és ennek a re­pülési kapcsolataival is. Készí­tett olyan motort, amely me­­than-gázzal és fával táplált generátorból fejlesztett gázzal hajtódik. De ennél most in­kább érdekel bennünket a re­pülőgépes kísérletek sorsa. Tud­juk, hgoy ön csinálta az első slotted wings-eket, az osztott­­szárnyu gépeket, amelyek a lezuhanás veszélyét annyira | csökkentik, — Folytak kísérletek ... — Egyéb megfigyeléseiről és | megállapításairól nem volna kedves beszélni? ’ — Nincs olyan, amiről érde­mes volna — mondta csöndé­kalap lesz rajtam, semmi eset­re sem olyan, ami salátához hasonlít. sen a mérnök. A parancsnok hosszan nézett rá és háromszor is füstöt fújt a pipájából, mielőtt újra meg­szólalt: — Nem lep meg a szerény­sége, de van itt más is, ami hallgataggá teszi. Hát minek vesztegessük az időt makacs vagy furfangos módszerekkel. Ha ön nekünk szolgálatokat tesz, akkor megkaphatja azt, ami a legbecsesebb: a szabad­ságát és azonkívül munkájá­nak bőséges anyagi és erkölcsi megbecsülését. Nem is kell rög­tön megadni a döntő választ. A sok érdekes ér megdöb­bentő leírás közt, amt.; az el­ső világháború eseményéről szól, nincs meg azé a különös küzdelemé, amely a technika és általában a tudomány embe­rei közt folyt műhelyekben, la­boratóriumokban, legszigorúb­ban őrzött élettani, vegyi és egyéb kísérleti telepeken. A megfeszített emberi ész pro­duktumainak csak némelyik megnyilatkozását vehette észre a nagyközönség — szörnyű pusztulás gyötrelmeiben is, — de a lényeget alig ismerte meg. Gyönyörű kémnők, ravaszul csábitó démonok eseteit tulsok­­szor földolgozták regényben és filmben s a jámbor olvasók egy része néha már azt hi­hette, hogy sorsdöntő fordula­tok is az ilyen apró-cseprő ka­landoktól függtek. Viszont ar­ról, hogy politikusok, állam­férfiak és tudós szakemberek ezrei milyen akciók szolgálatá­ban dolgoztak a hazájuknak önállóságot ígérő és más nagy­arányú értékeket biztositó el­lenséges vezetőférfiak garanci­áinak megszerzése érdekében, annak a titkairól mindmáig nagyon kevés jutott nyilvános­ságra. A népek jóformán csak a konzekvenciágból sejthettek meg egyet-mást. Még a vegyi és műszaki ta­lálmányok, amelyek ütközetek és egész városok sorsát szabták meg, még az ilyenek is hiá­nyos vagy szándékosan elfer­dített módon kerültek az ál­­mélkodó és iszonyodó laikusok elé, ha ugyan nem maradtak egészen a rejtelmes fantaszti­kumok homályában. Néhol csak egy-egy tragédia nyomai sejtetnek valamit, mintha az aeroplán kigyullad és fölrobban s néhány vadem­ber az elhagyott vidéken értet­lenül nézi a roncsot, de nem is tudja elképzelni, mi hogyan és miért történt? Ujházy mérnök édesanyja és menyasszonya Magyarországon lakott. Amikor az oroszok be­törtek és az akkori Homonna környékén lángbaborultak a házak, a lakosság pedig a Ga­líciából átözönlő ezrek és tíz­ezrek társaságában délebbre vonult, az otthonavesztett és kifosztott menekülők közt volt a két no is. Minderről Ujházy (Folytatás a 3-ik oldalon) Harrisburg, Til. HARRISBURG és környéke magyar­ságának ajánljuk autójavító műhe­lyünket. Szakszerű a utója vitás, festés. — Automobil alkatrészek! — Legyen ön is egyik megelégedett magyar ügyfelünk. J.93R-1948 kocsikba való u] motorok, kaphatók! Saline Motor Co. CHEVROLET DEALERS Telefon: 69 HA KITŰNŐ ÉPÍTKEZÉSI ANYAGOT ÓHAJT, nézzen be üzletünkbe. Festék, szigetelő, tető, stb, Armstrong-Walker Lumber Co. 601 N. 11th St. — Terre Haute, Ind. Tel. C-3367 « *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom