Evangélikus egyházkerületi liceum, gimnázium, IV-VIII reálgimnázium, Sopron, 1938
9 az Entwurf szervezete: az 1842-iki zay-ugróéi tan terv sokban hasonlít hozzá, de az anyagiak hiányában nem tudták azt sem megvalósítani. Egyébként a tanárok is, fenntartók is érezték, hogy a szervezés, tanítás, nevelés terén az iskolák gyökeres reformra szorulnak. A líceum a negyvenes évek végén különben is hanyatlott. Bizonyára nem fogadhatjuk el teljes igazságnak az 1848-iki forradalmi ifjúságnak forradalmi láztól sugallt kitöréseit, de érdekes, hogy a soproni főiskolai ifjúság 1848-ban, a sajtószabadság 20. napján «Reformkívánatok a soproni ev. Főiskola körében» címmel röpiratot tett közzé.12 (.Ez a röpirat a következő kemény megállapítással kezdődik. Nincs a hazában főiskola, melly az ifjúi lélek fejlesztő növelésében hátrább állana a soproni ev. főiskolánál. De eljött az idő, midőn a felszabadult szellem hatalmas hangon dörgi füleinkbe a határozott, szózatot: ez így tovább nem maradhat s parancsolja, hogy mi legyünk a kárhozatos iskolai rendszer utolsó áldozatai...» Hasonló, csak nem ennyire erős hangú röpiratot tett közzé a budapesti és a győri főiskolai ifjúság is. De nemcsak az ifjúság, hanem az 1848-iki győri egyházkerületi közgyűlés is elismerte, hogy a líceum a szervezet, a tanítás a tanárok száma szempontjából reformra szorul. A soproni kon- ventnek az egyházkerülethez intézett beadványa azt mondja, hogy líceumunk a jelenlegi rendszer mellett szellemi elsat- nyulásnak megy elébe. A csekély számú oktatókat heterogén tantárgyakkal terhelik. «Ehhez járul még — mondja a beadvány13 — a majd egészen felbomlott fegyelem. Minek oka, — habár a politikai viszonyok sem maradtak hatás nélkül — de bizonyára legnagyobb részben az oktatóknak a tanulóktóli anyagi függésükben rejlik. E függés különösen az 1848-iki események óta annál nagyobb és nyomasztóbb1, minél inkább volt kénytelen a tanító élete fenntartásának minden egyéb tekintetet alárendelni». A beadványban jelzett függés úgy értendő, hogy abban az időben a tanároki fizetésének jó részét a tandíjjutalék (didacticum) tette; ha sok volt a tanuló, több volt a fizetés, ez azután egyes tanárokat arra csábíthatott, hogy a tanulóknak a fegyelem rovására kedvezzenek. Hisz jórészt a háborús viszonyok miatt, de részben bizonyára az említett hanyatlás miatt is a líceum tanulóinak száma 1849-ben 104-re csökkent az előbbi rendes létszámmal: 300-zal szemben. Maguk a tanárok is óhajtották a változást: «Bizony, bizony mondom, minden lelkes tanító az egész hazában elevenen érzi azokat a hiányokat, mellyekben intézeteink szenvednek», — írja Müllner Mátyás.14 12 Egyhk. Lt. 13 Ko. Lt. 5231. II. 1010«°. 14 «Felvilágosító Jegyzések». Válasz az ifjúság Reformkívánataira. Ko. Lt. 4525. II. 788.
