Evangélikus egyházkerületi liceum, gimnázium, Sopron, 1935
73 Megfigyeléseink és tapasztalataink arról győztek meg bennünket, hogy növendékeinknek csak egy része rendelkezik az értelmi munkának azon feltételeivel, amelyek nélkül nincs sikeres tanulási eredmény. Hónapokig kell a gyermekekkel foglalkozni abban az irányban, hogy a tanulás mibenlétét megértsék, a tanulás technikáját megsejtsék és némileg elsajátítsák. Főleg a pubertáció alsó korhatárán alig, vagy egyáltalán nem tudnak különbséget tenni az elsajátítandó tananyag minősége közt. A legtöbb tanuló ugyanolyan módon tanulja pl. a verseket, mint a prózai leckerészeket, vagy a matematikai feladatokat. Sokan ugyanannyi időt fordítanak a hosszabb leckék tanulására is, mint a rövidebbekére, mert a tananyag meny- nyiségi különbségét nem ismerik fel. Növendékeinknek több mint a fele a motórius képzettípusú tanulók kategóriájába osztható be (hangosan tanulnak, mozgásokat keresnek, sétálgatnak, taglejtéseket végeznek, ülő helyzetben a térdeiket mozgatják, vagy a hajukkal babrálnak stb.), minek következtében nemcsak előbb elfárad, hanem e mellett zavarja és nyugtalanítja társait is. Még a 16—18 éves tanulóink közt is csak egyetlenegy volt, aki nem hangosan és nem a kis gyermekeknél szokár sós frakcionáló módszerrel tanult. Azt is meg kell említenem, hogy a tanulás gyakorlata tekintetében is sok volt a kívánni való. Igen sokszor hiányzott a koncentratív figyelem és a kellő érdeklődés is. Csak aki benne él ebben a munkában, az tudja és érti meg igazán, hogy mily fárasztó a tanulásnak már pusztán az egyéni feltételeit is a diák-gyermeknél megszerezni és biztosítani.* A lélektani állapot az itt vázolt tanulmányi helyzetet sok tekintetben megmagyarázza. Szorgalmas és jó tanulóinknál általában azt láttuk, hogy ezek mindig több oldalról támasztják alá a már korábban megszerzett ismeretanyaggal a megtanulandó tananyagot. Ezeknél az új ismeret aránylag elég gyorsan illeszkedik bele a régi tudattartalmi összefüggésekbe. Itt talán az a körülmény is közre- játszhatik, hogy ezek többre értékelik a már korábban megszerzett tanulmányi, illetve tapasztalati ismereteket, mint ha ők mutatkoztak volna ebben a vonatkozásban is a legkevésbbé radikálisoknak, vagy modern értelemben véve liberálisoknak. Az bizonyos, hogy növendékeinknek éppen ez a csoportja volt a legenyhébben hangolva a törtéj- netietlen radikalizmusba, vagy a vulgáris értelemben vett modernizmusra, mert családi és társadalmi helyzetüknél fogva önkénytelenül is a múlt hagyományain próbálgatták építeni jelenüket és jövendőjüket. Itt főleg a vidéki poF gári családok gyermekeire gondolok, mert szorgalmas és jó tanulóink csoportja főleg ezekből állott. Ezzel nem szabályt akarok felállítani, hanem csak azon észrevételünket
