Evangélikus egyházkerületi líceum, reálgimnázium, Sopron, 1926
14 István: Mi nem feledhetünk... Szavalta: Komjáthy Lajos VIII. o. t., Himnusz. Az 1924. évi XIV. t.-c, végrehajtása tárgyában kiadott 2.519/1925, M. E. sz. rendelet értelmében a világháború hősi halottainak emlékére május 29-én a templomban tartott istentiszteleten ifjúságunk tanárainak vezetése alatt testületileg vett részt. A sopronbánfalvi hősi temetőben megtartatni szokott emlék- ünnepély ez évben a kedvezőtlen idő miatt elmaradt. Tanulóink a nekik kijelölt 77 hősi sírt előzetesen rendbe hozták s feldíszítették. A vallásos és erkölcsi érzés ápolása céljából ifjúságunk a a tanári karral együtt ugyancsak testületileg vett részt a minden vasárnapi, valamint az október 6-iki és március 15-iki istentiszteleteken. A tanítást minden nap imádsággal — szokott imádságunk után a Magyar Hiszekegyet is elmondva — kezdtük és végeztük. Az úrvacsorához két ízben, október 10-én és május 15-én járultunk, az előző napokon bűnbánatot (deprekációt) tartottunk. A Pöttschacher István lelkész úr által áldozó csütörtökön tartott konfirmációban 21 tanulónk vett részt. A valláserkölcsi élet ápolásában kifejtett munkálkodásunkat a líceumi Ifjúsági Diákszövetség mint ifjúsági belmissziói egyesület is tőle telhetőleg támogatta, bár búzgó elnökének Hetvényi Lajosnak elhúnyta működésében egy időre megakasztotta. 5. Oktatás, rendkívüli tantárgyak. Az intézetnek reál- gimnáziummá való átalakulása az új tanterv fokozatos életbe léptetésével ez évben is tovább haladt az által, hogy az új tantervet a III. és a VI. osztályban is életbe léptettük. így a rajzoló geometriai anyag a III. osztályban is a mennyiségtanba olvadt bele s helyébe itt is külön két órás szabadkézi rajz lépett. A VI. osztályban pedig a görög és görögpótló helyeit az angol nyelv tanítása folytatódott, továbbá a szabadkézi rajznak, mint kötelező rendes tantárgynak tanítása heti 1 órában és mint fakultativ tárgyé heti két órában. Az utóbbin azonban ez évben már csak kevesen vettek részt. A tanítás naponként 8—1-ig folyt az állami tanterv szerint. A földrajzot azonban a IV. osztályban ez évben is heti két órában s a történelmet szintén heti két órában tanítottuk. Délutánra a rendes tantárgyak közül a VII. osztálynak 2, az V. és VI. osztálynak 1—1 tornaórája s a rendkívüli tárgyak egy része maradt. Kötelező rendkívüli tárgyként tanítottuk az éneket az I. II. osztályban heti 1—1 órában. A tanítási anyag volt: az elméleti részben a kottaírás és olvasás, a II. osztályban a dur -skálák elmélete. A gyakorlati részben: magyar nóták, rövid klassikus dalok és a szokottabb dallamú egyházi énekek. Ide kell számítanunk a karéneket is, melynek tanulásában heti 3 órában de az egyes hangok között megosztva az I—VIII. osztályból vegyes karban és külön férfikarban 157 tanuló vett részt. Ugyancsak kötelező rendkívüli tárgyként tanítottuk az egészségtant a VII. osztályban heti 2 órában. Nem kötelező rendkívüli tárgyként tanította a jelentkezőknek (I. o. 1, III. o. 4,