Evangélikus egyházkerületi líceum, reálgimnázium, Sopron, 1926

15 V. o. 1, VII. o. 1,) összesen 7 tanulónak Králik Gusztáv rajz­tanár a szabadkézi rajzot. Ezenkívül az Ifjúsági Gyorsírókor a saját kebelében tanított levelező gyorsírást egy csoportban heti 2, és vitairást egy csoportban ugyancsak heti 2 órában. A levelező írási tanfolyamon 19, a vitaírásin 10 tanuló vett részt. Azon tanulók számára, akik lelkészi, vagy tanári pályára szándékoznak lépni, avagy a görög nyelvet tanulni óhajtják, a most már a VI. osztályban is elmaradt rendes görög tanulás helyett egyházi főhatóságunk intézkedése értelmében ugyancsak a VI. osztályban kezdve rendkívüli görögnyelvi tanfolyamot nyi­tottunk. A tanfolyam szeptember közepén négy tanulóval indult meg, de ezek közül három rövid idő múlva kilépett, úgy, hogy november hó közepén egyházi főhatóságunk hozzájárulásával a tanfolyamot beszüntettük. Ez a rövid kísérlet is meggyőzhetett bennünket, hogy reálgimnáziumokban ép úgy mint reáliskolákban végzett tanulókra nézve a görög nyelv tanulásának kérdését sikeresen csak maga az illető egyetemi fakultás tudja megoldani s annak is kell megoldania, egyéb alapos okok mellett azért is, mert egyes intézeteknek ily tanfolyam fenntartása oly csekély számú növendék részére rendkívül nagy költséget okoz, míg az egyetemen a különböző intézetekből összejött hallgatók együtt taníthatók. A tantervben előirt tanítási anyagot minden osztályban el­végeztük, bár a szorgalmi időnek a tanév elején való megrövi­dítése, amellyel nem járt együtt egyszersmind a tananyagnak csökkentése is, különösen egyes tantárgyakban érezhető nehézség elé állított tanárt és tanítványt egyaránt. Fokozta ezt az a kö­rülmény is, hogy a földrajzi és természetrajzi tanítás támoga­tására rendezett és elrendelt oktató filmelőadásokon a vall. és közokt. miniszter úr, illetőleg egyházi főhatóságunk rendelkezé­sének megfelelően mindenkor egész ifjúságunk részt vett, miáltal a többi tantárgyak az év folyamán 16 órát elveszítettek, mert az oktató filmelőadásokat mindig a délelőtti tanítási idő alatt tartották, aminthogy kötelező előadásokként máskor nem is tart­hatták. Ezeken az előadásokon bemutatásra kerültek: okt. 9-én „Az ókori műveltség emlékei“, november 12-én „Erdőn-mezőn“ (biológiai film), dec. 13-án „A szent jobb története", január 25-én „A görög hőskor", február 11-én „Látogatás egy modern kohó­műben", március 16-án „Spanyolország", április 25-én „Szabó Pista a kis hős", május 27-én „Képek Erdélyből," Ezekre az előadásokra vonatkozólag ismételten kifejezést kell adnom azon meggyőződésemnek, hogy kétséges, vájjon pedagógiai hasznuk fölér-e annak a 16 órának az elvesztésével. Hozzáveendő még az a hatásuk is, hogy a tanulót rászoktatják a felületes, elégtelen szemléletre és így a szórakozottságra. A képek valóságos vil­lanásként suhannak el szeme előtt, egyiknek benyomását azonnal elmossa a másik s vajmi kevés marad meg belőlük. A tantermek tekintetében ez évben már jelentékenyen javult a helyzet azáltal, hogy az Erzsébet-tudományegyetem hittud.

Next

/
Oldalképek
Tartalom