Evangélikus egyházkerületi líceum, reálgimnázium, Sopron, 1926

13 távol maradni, de a betegség lefolyása enyhe volt, úgy, hogy egy hét leforgása alatt már csak elvétve akadt egy-egy ilyen betegünk. A szemvizsgálatot Dr. Pokorny Róbert hatósági orvos november 18-án és március 26-án végezte; ragályos szembeteget nem talált. Ujraoltásra kötelezett tanulóinkat — összesen 17-et Dr. Kund Vilmos tiszti orvos oltotta be az intézetben. Intézetünk orvosa és egészségtantanára Dr. Szilvási Gyula szegénysorsú beteg tanulóinkat ez évben is díjtalanul részesítette orvosi segélyben. 4. Iskolai ünnepélyek. A hazafias, vallásos és erkölcsi érzés fejlesztése, a nemzeti szellem ápolása céljából intézetünk tanári kara, miként a múltban, ez évben is megragadott minden kínálkozó alkalmat és tőle telhetőleg mindent megtett a tanítási órákon az iskola falain belül, de azokon kívül is. Általánosság­ban is, de az egyes tantárgyak keretén belül is igyekezett mindig szem előtt tartani azt az utasítást, melyet a vallásos­ságnak és az evangélikus öntudatnak a tanterv keretében az evang. középfokú iskolákban való ápolása céljából egyetemes egyházi közgyűlésünk ez évben léptetett életbe. Az iskolai ünnepélyek során október 6-án az aradi 13 vértanú emlékének az Ifjúsági Magyar Társaságban szenteltünk ünnepet, október 31-én pedig kegyelettel ünnepeltük meg a reformáció emlék­ünnepét a következő műsorral: 1. Térj magadhoz, drága Sión! Énekelte a líceumi vegyes kar. 2. Megnyitó szó. Mondta Hollós János igazgató. 3. Luther. Irta Meyer Konrád (ford. Dr. Szigethy Lajos). Szavalta Lang András, VIII. o. t. 4. Luther egyénisége. Irta és felolvasta Prőhle Jenő, VIII. o. t. 5. Erős vár a mi Istenünk. Irta Polster Gyula József, egyet, theol, hallgató. Sza­valta Komjáthy Lajos VIII. o. t. 6. Erős vár a mi Istenünk. (1. vers.) Közének. Február 1-én ez évben is megtartotta intézetünk ifjúsági szokásos hangversenyét a helybeli Kaszinó nagytermében a termet egészen megtöltő díszes közönség előtt a következő műsorral: 1. Révfy: Hősök emléke. Énekelte a líceumi ifjúsági vegyeskar. 2. Rudnyánszky : A kakasülőn. Szavalta Staár Endre VIII. o. t. 3. Mozart: D-moll hangverseny. Két zongorán ját­szották Hollós Erzsiké úrleány és Altdörfer Viktor úr. 4. Révfy: A Grand Café-ban. Énekelte a liceumí ifjúsági férfikar. 5. Mosz- kowski: Spanyol táncok. Előadta a líceumi ifjúsági zenekar. A hangversenyt tánc, a hagyományos líceumi diákbál követte. Március 15-ét, a sajtószabadság kivívásának s nemzeti újjászületésünknek ünnepét az Ifjús. Magyar Társaság kebelében ünnepeltük meg összekötve Vasvári Pálról, a márciusi ifjúság egyik lánglelkű vezéréről születése 100 éves fordulója alkalmából való megemlékezéssel. Az ünnepély műsora a következő volt: Petőfi: Nemzeti dal. Szavalta Láng András VIII. o. t. Megnyitó beszéd: Emlékezés Vasvári Pálra. Mondta: Dr. Ruhmann Jenő tanár, Sas Ede: Március 15, Szavalta: Molnár István Pál VII. o. t., Ünnepi beszéd. Mondta: Pröhle Jenő VIII. o. t., Szathmáry

Next

/
Oldalképek
Tartalom