Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1916

Beszéd.

Arany születésének századik évfordulóján 1917. március 2-án a liceum iskolai ünnepén mondotta: Hollósy Kálmán.

Kedves ifjúság! öröm és hálaünnep van ma, ünnepnapja a magyar nemzeti géniusznak. Száz esztendeje épen ma, hogy megszületett egyik gondvisel ésszerű megtestesülése, a legnagyobb magyar epikusköltő: Arany János. Magyar föld, magyar faj, magyar lélek, magyar szó: ez az ő költészete. Azt mondják, ha valamikor eltűnnék e világról a magyar ember, ha újra víz borítaná el az alföld végtelen rónáit, az ő műveiből megtudná a messze jövendő, mikép gondolkodott és mikép viselkedett a magyar faj. Költeményei hosszú sorát vonultatják fel előttünk a magyar típusoknak, Furkó Tamástól a puszta egykori félelmetes és romantikus betyárjáig, a falu bolondjától a furfangos cigányig. De legkedvesebb, legtöbb szeretettel rajzolt alakja a magyar paraszt; benne a magyar jellem fővonásai: büszkeség, gyöngédség, egyenesség, vendég- és hazaszeretet, a régihez ragaszkodás és nemtörődömség.

A költő szemtől-szembe látta mindezt; hiszen ott született és élt is jó ideig az alföldön, Nagyszalontán. Gyermek- és ifjúkorát régi szokásokban bővelkedő, tarka magyar népélet s eleven történelmi emlékek környékezték. Egyszerű, vallásos lelkű földmíves szülők gyermeke volt; de a múzsa homlokon csókolta; lángésznek született. Már négy éves korában ismerte a betűt; korán elolvasott minden kezeügyébe esett könyvet, a bibliát kétszer-háromszor elejétől végig. Minthogy a szülői szeI.