Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1913
6 — vei, Flórenccel. Antik emlékekben gazdagabb volt ugyan amannál, de ezek csak pályája kezdetén tartották erős befolyás alatt Michelangelo szellemét, mert amint művészi egyénisége megizmosodik, lassanként elhalványul lelkében a klasszikus művészet emléke, s gyöngül és utóbb egészen elvész Donatellónak s a quattrocento művészi hagyományainak hatása is, s diadalmasan tör elő és hódítja meg egy csapásra a bámuló világot az az új és összehasonlíthatatlan művészet, mely az ő teremtő erejének iegsajátabb alkotása. Rómában faragott első szobra, mely a bortól mámoros Bacchus istent ábrázolja, mutatja, hogy mily messze szakadt már az antik világ szellemétől, a Pietá nevű szoborcsoport pedig már teljes önállóságában mutatja be művészi tehetségét. Ez alkotását a francia követ megrendelésére készítette s a Szent Péter-templom egyik kápolnájában állította fel, ahol máig is látható. Anyja ölében fekszik Krisztus holtteste; törzse megtörik, feje hátrahanyatlik, karja erőtlenül lóg le. De az élettelen test megőrizte az élő organizmus erejének kifejezését, s a hatalmas tagok és jól fejlett izmok sejtetik azt az életerőt, amelyet kioltott a halál hatalma. A halál erejének ily plasztikus ábrázolása meghatottságot kelt a szemlélőben. Mária néma bánattal hajtja le fejét s nézi holt fiát, panaszát csak balkezének enyhe mozdulatával fejezve ki. A fájdalom magasztossága s a lemondás kifejezése van ráírva finom vonalú arcára, melynek ifjú volta annyira szembetűnő, hogy Michelangelónak theológiai bizonyítékokkal kellett igazolnia azt a felfogását, hogy Krisztus anyja örökifjú volt. Az ábrázolt alakok nyugalmába csak a leomló köpeny dús ráncai visznek változatosságot, s ezeknek élénk mozgalmassága csak még jobban fokozza a mozdulatlan, síma felületű holttest hatását. Nemes nyugalom, a két alak összhangja s a kompozíció szilárd egysége jellemzik e pompás szoborcsoportot, melynek megalkotásával ereje teljességében mutatta be magát a fiatal mester. A következő évben, 1501-ben, ismét Firenzében találjuk Michelangelót, ahová apja hívására tért vissza. Rövid idő múlva oly munkára nyert itt megbízást, mely még az ő művészi talentumát is próbára tette. Egy hatalmas, kilenc rőf magas márványtömb hevert a flórenci dóm udvarán, melyből vagy negyven évvel előbb egy flórenci szobrász, Agostino di Duccio akarta kifaragni
