Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1913
adni. Ez a festőiskola nem sok hatással lehetett a fejlődő Michel- angelőra, s amint a leghatalmasabb Medicinek, Lorenzo il Magni- ficónak kertjében meglátja az ott elhelyezett antik márvány- szobrokat, föltámad benne szunnyadó szobrász-természete s mindörökre búcsút mond Ghirlandajo iskolájának. Mikor pedig márványhoz jut, előzetes tanulmányok nélkül is élő alakot akar faragni a holt anyagból. A faragcsáló kis művész fölkelti a palota urának s a művészek bőkezű Maecenasának, Lorenzo Medicinek figyelmét, fölismeri tehetségét, udvarába fogadja s megbízza szobrainak őrét, Bertoldót, a nagy Donatello tanítványát, hogy avassa be a kis inast a szobrász-művészet titkaiba. — Az a három esztendő, amelyet Michelangelo a Mediciek palotájában töltött, nagy fontosságú egész művészi p ályájára. Itt tesz szert a görög művészet ismeretére, s e művészet hatását kivált ifjúkori szobraiban könnyű kimutatnunk; itt fogadja magába Donatello művészi hagyományait s Lorenzo udvarának előkelő humanista körében ismerkedik meg az antik világ szellemével, a görög és római irodalom kincseivel s Plató eszméivel. Ezeket viszi innen egész életére szóló útravalóul magával. Ifjúkorának első művészi termékei még erősen magukon viselik az antik művészet tanulmányának bélyegét. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a fiatal Michelangelo tevékenysége már most, pályája kezdetén sem szorítkozott csupán a szobrászatra, hanem a kis szobrászínas el-eljárt Flórenc templomaiba s másolgatta a híresebb művészek freskóit. Egy ilyen alkalommal történt, hogy egy társa, akit tréfás megjegyzéseivel felbőszített, oly erővel vágott arcába, hogy összetörte orrcsontját s ezzel egész életére elcsúfította Míchelangelót. Lorenco Medici halála után Michelangelóra sanyarúbb napok következtek. Elvesztvén pártfogóját a maga erejére volt utalva, de sem Flórencben, sem Bolognában, ahol szintén eltöltött egy esztendőt, megrendelés hiányában nem elégíthette ki ambícióját. Végre egy márványból faragott Cupidója fölkeltette iránta a Rómában élő Riario bíboros érdeklődését, s ennek a hívására 1496-ban elhagyta szülőföldjét s az örökvárosba költözött. Ez a lépése egész életére és művészetére döntő fontosságú. Ebben az időben, a XV. század végén, a művészetek tekintetében még nem versenyezhetett Róma a renesszánsz bölcsőjé— 5 —
