Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium, Sopron, 1909

5

De midőn az 1820-as évek elején nemzetünk az alkotmányos jogait lábbal tipró újabb törvénytelenségek, az erőszakos adó- és katonaszedés hatása alatt különösen a megyegyűléseken ismét mozogni kezd s jogos felháborodással, mind hangosabb tiltakozó szóval ad magáról újra életjelt; Széchenyi Ítélete is megváltozik. Hinni kezd abban, hogy „a magyar népnek csak most derül hajnala“, hogy „minden jelenetek jövendő fényt mutatnak nemzetünknek“ s „a kisded makkból idővel termő tölgyfa lesz, csak senki el ne gázolja“. Hinni kezd a nemzet újjászületésének lehetőségében, de úgy tanulmányai, mint hosszas külföldi utazásain szerzett gazdag tapasztalatai azon erős, megingathatlan meggyőződést szűrik le lelkében, hogy nemzetünk újjászületése nem az eddigi sérelmi politika útján, hanem csakis a közgazda- sági, értelmi és nemzeti erőknek összhangzatos kifejlesztése útján valósulhat meg. E szilárd meggyőződésből fakad elhatározása, hogy egész életét nemzete anyagi és szellemi felvirágoztatásának fogja szentelni.

Nem pillanatnyi lelkesülésből s nem is készületlenül lépett a nyilvános élet tövises mezejére. Mint önmaga mondja „kimondhatatlan s több napi belső küzdések után és csak akkor, midőn látám, hogy senki azon tán egy kissé magasabb nézőpontról nem fogja fel nemzetünk állását, mint én... s újraöntés helyett nyomorult foltozás van napirenden, — bizonyos órában megesküdtem magamnak, hogy miután világosan mutatkozának lelkem előtt nemcsak a feltámadásnak, de nemzetünk egykori nagy kifejthetőségének is legbiztosabb jelei, mindent el fogok követni, habár magam maradok is, habár vesznem kell is, mit e kettős célnak elérésére cselekedni lelkem sugall“.

E szilárd meggyőződéssel és szent elhatározással jelent meg Széchenyi, mint a főrendi ellenzéknek tagja