Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1907
22 erőteljesebb kifejezést nyert, akkkor a soproni líceumi diákok a kultúra több ágában úttörők lesznek. — Az „Örömünnepek“ előadásainak szárnypróbálgatása a múltban ezáltal emelkedik ki az iskolai élet szűk köréből és Sopron művelt társadalmára nézve azt a hivatást tölti be, amit ma itt az „Irodalmi és Művészeti Kör“ végez s az országra nézve azt a szép munkát kezdi meg, amit a híres keszthelyi helikoni ünnepek folytatnak s aminek örök otthonát 1825-ben a „legnagyobb magyar“ alapítja meg. Mert amidőn a serdülőkorú Széchenyi István az „Örömünnepek“-en ott ül atyja mellett a vendégek között s gyermek leikével is érzi a magyar nyelv művelésére, a szellemiek gyarapítására irányuló buzgóságot, bizonyára nyer itt legalább hangulatot ama sejtelemszerű érzésének kialakulásához, mely a férfiúnak elméjében már tiszta gondolattá, erős meggyőződéssé, a lánglélekben prófétai látássá válik: „Magyarország nem volt, hanem lesz“. — Vagy amidőn ti jó régi ifjak a „Deákkuti vármegyét“ megalapítottátok s törvényes módon magatok közül főispánt, alispánt, vármegyei tisztviselőket választottatok, több mint játék, a szórakozás színében is komoly dolog volt az; jele annak, hogy eleve megéreztétek: a bekövetkező időkben mire lesz szüksége a magyarnak; az alkotmányos élet tisztelete, a nemzeti érzés ápolása, egészséges közszellem megteremtése, férfijellem edzése folyt a zászló alatt, mely alá gyülekeztetek. A zászló még megvan s azt az eszmét, mit képvisel, iskolánk nem hagyta el s ne is hagyja el soha. Eszméje ez: az iskola nemzeti szellemben az életre neveljen és az életnek helyes irányú fejlődését mozdítsa elő. Iskolánk negyedfélszázados létének eme ereje a jövő érdekében kötelez bennünket, jelen nemzedéket: tanítókat és tanulókat egyaránt. A mi tanítói s nevelői személyiségünkben testesüljön meg az a szellem, mely a múltban iskolánkra mindig virágzást hozott. A mai nehéz viszonyok között is tartsa meg a szeretetet pályánk és az ifjúság iránt, az ürömeseppek lenyelése közben is lelkesítsen kitartó munkára az a meggyőződésünk, hogy „elvész a nép, mely tudomány nélkül való“. — És te, szeretett ifjúság, mostani növendékek, becsüljétek meg azt, hogy a nagy múlt által megszentelt falak közé járhattok; legyetek méltók a régiekhez, akik mindig megértették azt, hogy mit vár tőlük a jövendő. Ne a kényszer, ne pusztán egyéni jövőtöknek bármely áron való biztosítása vezessen, hanem maradjatok hívek iskolánk hagyományaihoz. Fogjon tüzet a ti szívetek az emlékezésnek
