Evangélikus egyházkerületi liceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1907
21 emelkedik, hogy a 20-ik században is múltjához méltóan töltheti be nagy hivatását. — Most itt vagyunk, hálaimát mondunk és emlékezünk. ■Jé A letűnt 350 évnek küzdelme nagy tanulságokat rejt magában. Földi sorsról s csodás tüneményről beszélnek iskolánk történetének lapjai. A földi sors kegyetlen szava többször hallatszott: „dőljön romba, mit emberkéz épített“ s egy csodás tünemény a porból mindig új. virágzóbb életre emeli ez iskolát. A romok rettentő látásoknak csüggeteg kérdését vetik fel, a körben mozgó s onnan kitörni vágyó, de ismét vissza-visszaeső emberéletnek ama nagy kérdését, amit Madách Ádámjával így fejez ki: „Megy-e előbbre majdan fajzatom ?“ És a nehéz idők után folyton újra éledt s a legközelebbi jövő dalát mindig megértő iskola azon elvnek képviseletében, mely megteremtette, a hitnek és hazaszeretetnek sugalatából felel: viszem! Vittétek is ti régi jó tanítók, kik nehéz időkben bizony nem a kenyérért jöttetek ide, — mert akkor azt más pályán kerestétek volna, — hanem az embernevelés szent ügye hozott, kik a legjelesebb diplomát lelketekben hordtátok a tudománynak, a nemzeti kultúrának, az ifjúságnak, fajunk jövőjének szeretetében. A személyiség elvének ismertnevű nagy pedagógusa* — intézetünk volt tanítványa — tudományos munkában hymn üst zeng rólatok, kik szerény anyagi viszonyok között nem panaszkodtatok, nem törtetek előre rangért, dicsőségért, nem kerestétek a feltűnést, nem kívántatok a világban szerepelni, hanem búvárkodva leszálltatok a gyermek lelkének mélyéig, ahol a nemes akaratnak szikrája lappang és lelketekkel érintve azt lángra gyújtottátok, majd „feltekintettetek ahhoz, ki reátok bízta a gyermekeket“. Felvettétek a kicsinyeknek ügyét s nem feledkeztetek meg arról, hogy érettük számadással tartoztok. Ez a szellem volt a titka az ifjúságra gyakorolt hatásnak és a nagy korszakos eredményeknek, ez a szellem testesítő meg itt a személyiség és a szabadság azon elvét, mely szellemi és erkölcsi nagykorúságra, önállóságra, a tehetségeknek — nem a rideg törvény- szerű kényszerűségből, hanem a lelkiismeret benső kötelességérzetéből fakadó — kiművelésére, az örömmel végzett önképzésre nevel. A korviszonyokon kívül ez magyarázza meg azt a felemelő és ritka jelenséget, hogy amidőn iskolánkban ez az irány legklasszikusabb és leg* Lásd Schneller István „Paedagogiai dolgozatok“ I. kötet 43. és 44. oldal.
