Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1906

52

kívülről láthattuk, mert a főhercegi család ott tartózkodása alkalmával a kertet lezárják. Visszafelé utunk »Gomirá«-n, a régi Fiúmén vezet keresztül. Girbe-görbe utcák, olyan szükek, hogy ketten alig férnek el, azért a házak mind emeletesek, sót még a padláson is laknak. Elsősorban is a száradni kiakasztott sok fehérnemű ragadja meg a fiuk figyelmét s tagadhatatlan, hogy igazi olasz jelleget kölcsönöznek az utcáknak. Előkerül a fényképező gép, készülnek a felvételek. Majd beszédünk hallatára kíváncsian bújnak elő a lakók szűk, valóságos odúikból. Mig átvergődünk a városrészen, egyik osztéria (korcsma) a másikat éri, nyitott ajtaján át erősen áramlik ki a borszag és az átható halzsir illat. Nagynehe/.en kibontakoztunk az utcák tömkelegéből, újra a kikötőbe mentünk, a hol egy keveset falatoztunk s neki indultunk Tersattó várának. Csak lassan emelkedünk a lépcsőkön, virágzó barack- és mandolafák közt. Mentül feljebb érünk, annál gyönyörűbb a kilátás, mikor pedig az utolsó, 426-ik lépcsőfokot is elhagyjuk, előttünk fekszik az egész Quamero bájos panorámája. A hatalmas víztömeg, a melyet számtalan gőzös és vitorlás szel át. A bosszant lenyúló szigetsor, Isztria partvidéke, a melyből festőién emelkedik ki az 1398 m. magas, hóval borított Monte Maggiore. Ez a kép valósággal lebilincselt s alig találtunk szavakat elragadtatásunk kifejezésére.

Ebéd után hajóra szálltunk s az osztrákok hires tengeri fürdőjébe mentünk, Abbáziába. Rövid 3/4-órai hajózás után már odaértünk. Megtekintettük a díszes sétatereket, remek szállókat és a sok gyönyörű villát. Csakhamar soproni ismerősökre is akadtunk s lépteu-nyomon magyar beszéd iiti meg fülünket. Pálmák, szép örökzöld babérok alatt a »Strand- wegre« kanyarodtunk ki s Lovrana felé gyalogoltunk. Ozsonna után az lkába vivő gyaloguton sétáltunk. Itt figyelmünket az a hatalmas pusztítás ragadta meg, amelyet a múlt évi erős sirocco okozott, amely egyes helyeken a hatalmas partot valósággal szétzúzta. Este ? órakor szálltunk újra hajóra. Mire a világitó torony előtt elhaladtunk, egész sötét lett s érdekes látvány volt, amint folyton elsötétedő és kigyuló színes sugarait messze szétszórta a tengerre.

Másnap (március 26-án) rég óhajtott vágyunk teljesült.

A révkapitányság szívessége folytán megkaptuk a »Klotild« nevű gyönyörű kis jachtot s ezen indultunk neki reggel 7 órakor a tengernek. Mindenkinek erősen dobogott a szíve s a boldogság csak úgy sugárzott az arcokról, amidőn a födélzeten elhelyezkedtünk. Kirándulásunk végpontjául Cirkveuicát tüztük ki.