Evangélikus egyházkerületi líceum, államilag segélyezett főgimnázium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1904

8

A természet figyelmes volt

S olvadozni láttatott:

A patakvíz lassabban folyt,

A fatetö hallgatott;

Megszűnt minden madár dala,

Minden Zephyr fülel vala,

Megszűnt minden fuvalom S mosolygott a fájdalom.

S azóta, mintha kicserélték volna, nem ismer magára . . . nincs nyugta sehol . . . szerelmes szívét meghurcolja a nagyvilágban . . . önmaga elől fut . . . hiába minden, nyomában a szerelem.

A külföldön nyomorogva A világot futosom,

S tétovázva, csavarogva A vadságot bűjdosom.

Midőn ébred a természet,

Korán én már tévelygők ;

Midőn a nap elenyészett,

Későn ón még szédelgek.

De oly helyre — haszontalan —

Nem juthatok, boldogtalan !

A hová a szerelem Ne bujdosnék én velem.

A távolságtól remél gyógyulást. Hegyek, tengerek választják el a kegyetlentől, a halovány olajfák csendes árnyában keres enyhülést.

A halavány olajfáknak Járván csöndes békében,

Lelkem iszonyú csatáknak Forog vesztő dühében.

A hajdani századoknak Egy olajág mit nem tett!

Ellenkező országoknak Békességet szerezett:

S most egy olajerdő nékem Meg nem szerzi békességem . . .

Meddig tart e szomorú,

Létem dúló háború ?

Majd az időben bizakodik, talán a múló évek meghozzák a várva-várt nyugalmat; óh, de

Napok jönnek, napok mennek,

De búm csak nem távozik ;

És az órák elreppennek,

De sorsom nem változik ;