Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1901
6 A magán- és mássalhangzók közti különbségtétel meg van ugyan ma is, de nem a kiejtésén, hanem a hangok használati módján alapul; s jóllehet szintén fontos, mégis csak másodrendű fontosságú amaz újabb felosztás mellett, mely a hangok képzés módján, mint kétségkívül leghelyesebb alapon történik. Hogy e biztos alapnak mellőzésével a hangokat teljes, áttekinthető rendszerbe foglalni nem lehet, azt Riedl hangrendszere eléggé igazolja. A magánhangzók képzését általánosságban helyesen fogja fel. Abban igaza van, hogy a hangzók minőségi különbsége a szájüreg közremunká- lásától függ; de a szájüreg minden irányú közremunkálását nem ismeri. Mindössze is a nyelvnek vízszintes irányú mozgását és az ajakműködést említi; e kettős alapon a magánhangzókat ilyen sorrendbe állítja: i, e, a, o, u. >Legmagasabb az i, legmélyebb az ú, a sör közepét az a foglalja el.« Tudja, liogy az i és e hangok képzésekor ajkunkat »visszahúzzuk», az o és u képzésénél pedig »előretoljuk«. Csakhogy ezenkívül még kétféle működést is végezhet a nyelv (felső-, közép-, alsónyelvállású magánhangzók; széles ejtésiiek, sztik ejtésüek); ezekről nem tesz említést. Az időmértéket vagy »a szóhang mennyiséget« a szóhang mellékes tulajdonságai közé sorolja. Rövid és hosszú hangzó között más különbséget nem tud, mint hogy az egyiket hosszabb, a másikat rövidebb ideig ejtjük ; holoR képzés dolgában is különböznek egymástól, a mennyiben a rövid hangzó szélesejtésü, a hosszú szükejtésii. Az eddigiekből kövptW/jk, hogy magánhangzó-rendszere sem teljes- Jóllehet figyelme, mint láttuk, az ajakműködésre is kiterjed, a magánhangzókat csak a nyelv vízszintes irányú működése alapján osztályozza s három csoportba foglalja: 1. alhanguak, 2. felhangunk, 3. közlők (i, e). Nevezi ezenkívül a mély hangokat keményeknek, a magasakat Iá’ gyaknak, vagy lágyítottaknak, a közlőket pedig lágyítóknak. — Ez az elnevezése azon a meggyőződésen alapul, hogy »az altáji nyelvekben is úgy, mint általában a nyelvebben, a magas hangzók a megfelelő mélyekből, s többnyire, — ha később nem is kizárólag — az i, vagy helyettesének, t. i. e-nek befolyása következtében fejlődtek ki«. Sőt még tovább menve azt a nézetet vallja, hogy >Hiárom alaphangzóból származtak az összes hangzók». Ez a három: m, a, i, — A mennyire a mai összehasonlító nyelvészet segítségével vissza lehet menni a múltba, mindössze annyi állítható, hogy a magas hangok közül az ü és ö nem tartoznak az ugorság eredeti hangzói közé, hanem az egyes ugor nyelveknek külön életében fejlődtek. Fejlődésök azonban nem az i, illetőleg é befolyása alatt történt,
