Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900
18 ius interpretari, cuius illi essent imperiti.«*) Végül köteles volt a patronus, mint a család papja megvédelmezni cliensét imádságával s áldozataival, megengedni, hogy az is részt vehessen a család istentiszteletén s így pat- ronusa közvetítésével az istenek oltalmában részesüljön. E védelem nélkül a cliensek helyzete tűrhetetlen lett volna, mert hiszen tényleg ugyan igen, de jogilag nem voltak szabadok s így mindenféle önkényt s bántalmat el kellett volna tűrniök anélkül, hogy magukat megvédhették volna. Ezért léptek sokan később is a Rómába költözködő idegenek közül inkább a clientela viszonyába, jóllehet ez sűlyos kötelességekkel is járt, mintsem a védelem nélküli szabadság állapotában maradtak volna, miként volt a plebs az első időben. Mert Rómában, hol a polgári jog megszerzése oly rendkívül nehéz volt, csakis ez az egyetlen út maradt a mindinkább szaporodó idegenek számára, ha valamikép mégis részesülni akartak azon jótéteményekben, melyeket a*, állami élet az egyeseknek nyújtott. A védelemhez tartozott azonban tágabb értelemben a cliensekröl való gondoskodás is. „Worum aeque absentium atque praesentium curam gerere, faoientes quidquid liberorum causa parentes facéré solent et in rationibus pecuniarum et in earum contractibus« — miként Dionysius mondja**) Gondoskodnia kellett tehát a patronusnak arról, hogy cliensei legalább életüket fenntarthassák. Ezt bizonyítja azon körülmény is, hogy midőn a clientela már majdnem teljesen elveszté eredeti szép vonásait, — a császárok korában is meg volt a cliensek eltartására szánt naponkénti zsold, a sportula. De a clientela teljes virágzása idején a gondoskodás bizonyára máskép történt. Nem valószínű ugyan, hogy a patronus egyszerűen mindennap terített asztallal várta clienseit s azok családjait, — bár annak nyomait, hogy néha asztalához hívta őket, még a későbbi időben is megtaláljuk, — hanem inkább a megélhetés feltételeit nyújtotta nekik. A régi korban, különösen a rómaiaknál a földmívelés volt a legnemesebb foglalkozás. Ezt űzte a patronus és családja tagjai, nevezetesen fiai. Az iparnak kezdetleges ágaival ellenben valószínűleg a cliensek foglalkoztak s ha nem is mind, de nagyobb részt iparosok voltak. Annál is inkább, mert földhöz igen nehezen lehetett jutni s így az iparra voltak utalva később a cliensekké lett bevándorló idegenek is. Ha azonban ezzel magukat fenntartani nem tudták, akkor a patronus adott nekik egy-egy darab földet mívelésre. E föld nem lett tulajdonuk, hanem csak bérbirtok, melytől *) Dion. II. 10. **) Dion. II. 10.
