Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1897

IX. Krtesités a jövő 18í)8/98-iki tanévre vonatkozólag. a) A fögymna hiúmban az iskolai év szeptember hó elsején kezdődik. A hó első 8 napján lesznek a beiratások. javító, pótló és felvételi vizsgálatok; szeptember 5-én pedig a főiskolai isteni tisztelet után a tanév ünnepélyes megnyitása s a törvények felolvasása. Későbbi felvétel csak a késedelem indokolásával, illetőleg a tanhatóság enge­dd mével történhetik meg. A kik a folyó tanévben elégtelen osztályzatot kaptak s szep­tember havában javító vizsgát akarnak tenni, ezt június hó végéig az igazgatóságnál bejelenteni tartoznak. Az egy tárgyból bukott tanuló­nak, — 1893. 30. t.-cz. 11. §-a értelmében — a tanári kar, a két tárgyból bukottnak az egyházi főhatóság adhatja meg a javító vizs­gálatra szóló engedélyt. Ki kettőnél több tárgyból bukott meg. az ily engedélyt egyáltalán nem nyerhet. A felvételnél okvetlenül szükséges, hogy a beiratkozni akaró tanuló hiteles bizonyitványnyal igazolja eddigi tanulmányait, a ki pedig a megelőző tanévben nyilvános intézetbe beírva nem volt s vizsgát nem tett, szinte hitelesen igazolni tartozik, hogy hol töltötte a meg­előző tanévet s miért szakította félbe tanulmányait. Az I-sö osztályba csak oly növendékek vétetnek fel, kik a 9-ik évet már betöltötték s arról, hogy a népiskola négy osztályát jó sikerrel elvégezték bizonyítványt mutatnak fel, vagy felvételi vizsgával igazolják a megkívántaié képzettséget. Minthogy a törvény értelmében egy osztályba 6o-nái több tanulót felvenni rendszerint nem szabad, íelkéretnek az ille­tők, kik a gondviselésök alatt lévő gyermekeket fögymnasiu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom