Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1897
I lii munkba, különösen az I-sö osztályba adni szándékoznak, hogy szeptember I-ét megelőzőleg Írásban jelentkezzenek. Azok, kik először iratkoznak be a gymnasium valamelyik osztályába, kötelesek a kereszlevelet, illetőleg születési bizonyítványt s az ujra- oltási bizonyítványt felmutatni. — Az ujraoltás igazolásának kötelezettsége fennáll azokra nézve is, kik évközben töltik be 12-ik évüket. Az iskolai tartozások előre fizetendők. A tandíj egyéb járulékokkal együtt az I. félévben 21 frt., a második félévben 10 frt. Az izraelita vallása tanulók ezen kívül félévenkét még 6 — 6 irtot, a magán tanulók pedig egész évre 5 frtot fizetnek építési költségek czimén. A magán tanulók vizsgadija, mely a tandíjon és az épitési kölségen kivid fizetendő: 30 frt. b) A bölcsészeti theologiai főiskolában a beiratások szeptember hó elsejétől ugyanazon hó 8-ig tartanak. Az iskolai tartozások előre fizetendők. — Tandíj, s egyéb dijak: a bölcsészeti theologiai intézetben az I-ső félévben 14 frt 55 kr., a ll-ik félévben 8 frt. c) A soproni gyülekezet kezelése alatt levő akadémiai alapítványból az ösztöndíjak két részletben, január és junius havában tétetnek folyóvá. A kérvények novemberben nyújtandók be az első félévi leczkekönyvvel (index) s a megelőző tanév bizonyítványaival (colloquiumi biz) felszerelve Május hó elején beterjesztendő a leczkekönyv a második félévről s az I-ső félévi colloquálás eredményét igazoló bizonyítvány. Az öszes igazolványok kellőleg hitelesített másolatban, vagy eredetiben csatolandók a kérvényhez. A Glozius Dániel féle ösztöndíjat (évi 250 frt) csak oly akadém tanuló nyerheti el, ki félévenkint valamely bo cs. tantárgyat hallgat, abból jó sikerrel colloquál s azt a jelzett módon igazolja. d) A tápintézetbe való fevételre a következő szabályok állanak: 12. Teljes évi dij mellett a tápintézetbe felvehető, a mennyiben ezt az intézet pénzviszonyai megengedik, a főiskola három tanintézetének, (főgymnasium, theol. intézet s tanitóképzö-intézet) minden növendéke. 13. A kedvezményes helyekért folyamodók kérvényeik mellé,— melyek az iskolai bizottsághoz, mint egyúttal tápintézeti bizottsághoz czimzendők és a tápintézeti gondnoknál nyújtandók be, még pedig legkésőbb szeptember hó 10-éig — a következő okmányokat kötelesek csatolni.