Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1889
8 kerület derék papjai, kevés kivétellel, az ő tanítványai, ő egyike azon keveseknek, kik a hazai egyháztörténeti kutforrásokra fordították figyelmöket. Ebbéli kutatásának eredménye: a soproni lyczeum s a soproni gyülekezet története, mely monographia a lyczeum háromszázados jubileuma alkalmával 1857-ben jelent meg, még pedig magyar és német nyelven. Az iskolát fenntartó egyházkerület is teljes elismeréssel adózott Müllner sikeres munkásságának s ennek számtalanszor kifejezést is adott. Az 50-es évek vége felé a theol. intézet igazgatójává választá. 1861-ben a gymnasium és theologia újra egyesittetvén, őt állitá a közös intézet élére. 1869-ben Miillner lemond igazgatói hivataláról, — de már 1876-ban a közbizalom újra feléje fordul s ez idő óta ismét ő vezeti a főtanoda ügyeit. 1887-ben, előrehaladt korára hivatkozva, azon kéréssel járul a lyczeum felügyeletével, megbizott iskolai bizottsághoz; fogadja el igazgatói s tanári hivataláról való lemondását. A tanügyi hatóság kérésére még egy évig maradt hivatalban, — a múlt tanév végén vonulván nyugalomba 47 évig működött mint tanár, s ezen idő alatt majdnem 30 évig mint igazgató. A tanári s igazgatói teendők mellett, mint a 24.000 kötetre rugó lycz. könyvtárnak s a tanári nyugdijintézeti és alapítványi pénztárnakezelője is elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki. Sietve közlöm e száraz adatokat, hogy Müllner jelentőségének ecsetelésére egy kis tért szorítsak. Mit vészit intézetünk Müllner nyugalomba vonulása folytán? — azt a fent közölt adatok, a külső életfolyamának keretét képező mozzanatok is eléggé igazolják. Jelentősége, tekintve a múltat, abban áll, hogy lyczeumnak öt évtized óta örömmel tapasztalt fokozatos fejlődése az ő nevéhez, az ő működéséhez fűződik. Tekintve pedig a jövőt, abban, hogy mint félszázados hazai protest, közoktatásügyünk élő története, ő képviseli a természetszerű fejlődés elvét, azt a nemes értelemben vett conservativ elemet, mely a múltra utalva, a jövőnek, a jobb jövőnek egyengeti útját. A rohamos haladás, a radicalismus a közoktatás terén könnyen teremt válságos helyzetet. Az egyöntetűség lélekölő egyformasággá, az egységet képviselő centralisatió gépies bürokratismussá, a külső rend biztosítására hozott törvény a szellem szabad mozgását gátló nyűggé fajul el, ha az őrök nem vigyáznak. A legnagyobb veszély fenyngeti a tanügyet, ha vezetői nem ismervén, vagy szándékosan szem elől tévesztvén az eddigi fejlődés-folyamot, a logikai ugrás hibájába esnek. Ily ugrás valóságos „salto mortale“-jává válhatik az egészséges haladásnak. Minő szolgálatot tehet a rohamosan haladó tanügynek oly férfi, ki sok évek hosszú során át hathatós tényezője volt a közoktatásügy fejlődésének, azt alig kell bizonyítanom. Mint a classicus-humanisticus iskola növedeke lépett ő hivatalba; a zay-ugróczi tanrendszer alatt kezdett működni, köz
