Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1889
9 vetlen tapasztalásból ismerte a Thun-rendszer előnyeit s hátrányait az acsai tanterv alkotásában tevékeny részt vett s az 1883. 30 ik t.-cz. folytán létrejött legújabb aerában is ő vala kiszemelve, az intézetet a változott viszonyoknak megfelelőleg vezetni. S most távozik gazdag tapasztalataival, — kiszakad a szem, a múltat a jelennel és jövővel egybekötő szem a fejlődés lánczolatából! Müllner jelentősége jellemétől elválaszthattam Ő tanár, de protestáns evang. tanár, ki a tudományt szolgálva, az erkölcsi eszme személyesitésében ismeri fel legdicsőbb hivatását. Az észt megvilágítani, de a szivet is hevíteni s az akaratot a jóra irányozni, az egész belső embert nevelni s a szó szoros értelmében építeni — ez programmja, melynek megvalósítását élete feladatául tüzé ki. Ezért nem volt, nem lehetett a feltétlen szakrendszer hive,. Ezért exegetikai s egyháztörténeti előadása bizonyos kenetesség jellegét viselé, — a gyakorlati kereszténységgel hozván kapcsolatba tudományos fejtegetéseinek eredményét. Soha nem feledkezett meg arról, hogy a tudomány nem önczél, hanem eszköz az erkölcsi eszmének az egyes ember s a társadalom kebelében való diadalra juttatására. Arról sem feledkezett meg, hogy azon intézetnek, melynek élén állott, egyik specialis missiója, hogy az evang. egy- érdekdit kéviselje. Távol a türelmetlenségtől, az elfogultságtól, elég bátor volt nyíltan szint vallani, lándzsát törni, midőn az egyház törvény biztosította függetlensége, egyenjogúsága tétetett kérdés tárgyává. A hírhedt 1859-ki pátens elleni hadjáratban fontos szerep jutott neki. A soproni gyülekezet kebelében ő fújta meg a harczi riadót, mely a dunántúli testvérközségek táborában élénk visszhangra talált. Az általa a soproni gyülekezet nevében fogalmazott tiltakozó iratnak erélyes hangja bátorságot öntött a környékbeli egyházközségek hívei kebelébe, — visszautasitották az aranycsészében talált mérget. Egyházias érzülete közelismeréssel is találkozott, azon számtalan bizalmi szavazatokban nyervén megfelelő kifejezést, melyekkel az egyházkerület és soproni gyülekezet elhalmozta, — az utóbbi kebelében éveken át viselte az alelnöki tisztet. A hazafias érzület, a nemzeti szellem nevelését s ápolását tanári s igazgatói működésében soha szem elől nem tévesztő 1848-ban az ifjúság, mely a szabadságharczra készülvén, naponkint gyakorolta magát a fegyverforgatásban, Müllnerben, a kitűnő tanárban, lelkes parancsnokot nyert. Majd buzdító, majd csititó, majd méltatlanságtól s meggondolatlanságtól óvó szava nem hangzott el hatás nélkül. Az 50-es években, midőn az ostromállapot rémei közt tétlen hallgatásra, a legoktalanabb parancsok teljesítésére volt kárhoztatva a polgárság, — nem egy esetben menté ki a fenyegető veszélyből a nem mindig „loyalis“ ifjúságot azon erélyes, bátor s tapintatos közbenjárásával, melylyel úgy a mindenható
