Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1888

23 beterjesztette lemondását s tekintve korát s 46 évi szolgálatit nyugdíjaztatását kérelmezte; az iskolai nagybizottmány azombán még további három évre ráruházta az igazgatói tisztet. E megtisz­telő bizalomtól mélyen meghatva s megindítva az igazgató, ereje fogytának érzetében nehéz szívvel bár, de kötelességszerüen enge­dett, késznek nyilatkozván az újonnan ráruházott hivatalnak, de csakis eg-y évig leendő további viselésére, melynek leteltével nyugalomba bocsáttatását kéri s bizton várja. Marusák Pál tanár úr, ki 1884/5 olta áldásosán működött főtanodánkban, a nagym. vallás és közoktatásügyi ministerium által a soproni állami felsőbb leánytanoda igazgatójává neveztetvén ki s ennek folytán főtanodánknál viselt tanári állásáról való lemon­dását püspök urnák julius elején bejelentvén, püspök úr elrendelte a tanszék betöltésére a pályázatot; a pályázat határidejéig, aug. 18-ig azotnban pályázó nem jelentkezett. Miért is az aug. 21-én tartott iskolai nagybizottsági gyűlés új pályázat hirdetését rendelte el, a jelentkezés határidejéül okt. 15rdike állapíttatván meg. — így a tanév megkezdésekor intézkedni kellett a betöltetlen tan­szék ideiglenes helyettesítése iránt. Az uj pályázat határidejéig beérkezett 4 pályázó közül az 1888. nov. 14-én tartott iskolai nagybizottmányi gyűlés Arndt János bonyhádi algymnasiumi tanárt választotta meg rendes ta­nárnak a magyar nyelv és irodalom tanszékére, melylyel mint mellék tárgy a német nyelv vagy más gymnasiumi tantárgy van összekötve. Egyszersmind tekintettel azon körülményre, hogy a választott tanárnak a pályázati hirdetésben kitűzött határidő sze­rinti átköltözködése (január eleje)a bonyhádi algymnasiumot köny- nyen zavarba hozhatná, valamint tekintettel arra, hogy a lyceumi tanári karnak sikerült a helyettesítés kérdését úgy megoldani, hogy az intézet érdekeinek veszélyeztetése nélkül a tanév végéig fenntartható, az iskolai nagybizottmány azon határozatot hozta, hogy a választott tanárnak szabadságában álland uj állását a jövő tanév kezdetével, azaz 1889. szept. 1-én elfoglalnia ; a helyettesítés ennélfogva fenn is tartatott a tanév végéig. Sopron sz. kir. városa részéről Trefort Ágoston m. kir. mi­nister emlékezetére m. é. szept. 6-án tartott gyászisteni tiszteleten főtanodánk az igazgató vezetése alatt küldöttségileg részt vett. A mi az egyházkerületnek minden buzgó tagját s igy a sop­roni főtanoda tanárait is már hetek sőt hónapok olta folytonos aggodalomban s rettegésben tartotta, a súlyos csapás s veszteség elvégre bekövetkezett. Elvesztettük egyházkerületünk köztisz­teletben s szerétben álló felügyelőjét, főtanodánknak e fennkölt szellemű nemeslelkü barátját, ki hivatalos buzgóságban, a haza s az egyház iránt lángoló szeretetben s különösen a nevelés s tanügy köröl tettleg mutatott meleg érdeklődésben ritkitá párját! A nemes

Next

/
Oldalképek
Tartalom