Evangélikus egyházkerületi lyceum, Sopron, 1888

24 szív dobogni megszűnt m. é. november hó 15-én. Az egyház méltó gyászában szive mélyéből osztozott a soproni főtanodaí tanári tes­tület, s az igazgatók vezetése alatt küldöttségilég rakta le a dicső­ültnek sírjára a hálás elismerés érdemkoszorúját. Azon setét, mély gyászt, mely Rudolf trónörökös végzetes halálával oly sujtólag borúit szeretett királyunk atyai szivére, az egész hű magyar nemzettel egyetemben szive mélyében átérezte főtanodánk ifjúsága s tanári testületé. Febr. 5-én a lyceumi nagv teremben gyászünnepélyt tartott, melyen bánatos karének elzeng- zése után az igazgató megható szavakkal, élénk színekben ecse­telte a szeretett királynak, a mélyen sújtott szegény apának, a sze­retett királyasszonynak, a vérző szívvel kesergő szegény édes anyának, a vigasztalhatatlan özvegynek szivszaggató, kimondhatatlan fájdalmát. Reá alkalmazván a boldogultra Virgiliusnak szavait: „Ostendent terris hunc tantum fata, nec ultra Esse sinent!“ kifejezést adott a magyar nemzet méltó bánatának s fájdalmának a pótolhatatlan veszteségen, a boldogult nevéhez fűzött annyi dicső szép reménynek sirba száltán. Istentől vigasztalást, erőt s áldást kérve a szeretett királyra, a bizonytalan jövő kétes homályával szemben a költő imaszerü fohászával végezte beszédét; Ki szivet alkotál s belé érzelmeket, Szeretni lángolón hazát és nemzetet, Kinek hatalma szab törvényeket s határt, Oh népek istene, nyújts, nyújts reménysugárt! Fötanodánknak egy érdemült egykori hű munkása, Rajcsá- nyi János ez év ápril 14-én jpbblétre szenderült Vadosfán vég- elgyengülés következtében. Temetésén a tanári kar négytagú kül­döttség által képviseltette magát és a sírnál Bancsó Antal theologiai tanár, búcsúzott el a tanári kar nevében az immár örök nyugalomra tért hű munkatárstól.*) A magyar protestáns irodalmi társaságba a lyceumi tanári testület mint alapitó lépett be, a tanárok közül többen úgy szinte a theologiai egylet rendes tagokul. A társaságnak múlt évi de­*■) Rajcsányi 1815-ben szül. Oskün Veszprémmegyében, hol atyja iskolatanitó volt. Tanulmányait a soproni ev. lyceumban elvégezvén egy évet a bécsi theol. fakultáson töltött. Nyilvános pályáját, mint lelkész kezdte Velegen s ott érte öt az 1848. évi mozgalom, melynek lezajlása után a lelkes hazafi s gyújtó hatású népszónok sokáig bujdosni volt kénytelen, inig szentmárloni Radó Lajos ur hazában talált biztos menhelyet mint fiainak nevelője. 1854-ben tanárrá választatott a Soproni ev. lyceumba. Ezen állást azomban már 1857-ben felcserélte a lovászpatonai lelkészt állással. De 1869. a közbizalom újra meghívta a jó emlékezetben maradt tanférfiát Sopronba theologiai tanárnak s mint ilyen szivveí-lélekkel áldásosán műkö­dött 1884-ig a midőn testi elgyengülés folytán nyugalomba lépett. Munkás, sok tekintetben borús életének alkonyát Vadosfán töltötte, hol fáradt lelke egyetlen leánya ápoló szeretetében keresett s talált örömöt s vigasztalást, Magyarok történéte cziinii jeles kézikönyve most is használatban van több protestáns iskolában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom