Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1857
6 kimondott eszme káros hatású lehet? — S hát ha még alá valóságokat volna kénytelen hallani, ha azt, a mi szent, lábbal tapodtatni látná, ha előtte példánykép gyanánt állíttatnék tel s magasztaltatnék az a mi aljas, hitvány, utálatos! Oh akkor az igazság, a tiszta Ízlés végmenedékétől fosztatnék meg! — Az iskola szent! Félre innen minden nem szenttel, mindennel , a mi az ártatlan ifjúi lelket meg- maszlagozhatná! Szent helyhez csak szent dolgok illenek. Szentek legyenek az elvek, mellyeket nekik hirdettek, szentek a példányképek, mellyeket eleikbe állítatok, szent az irány, mellyet lelkűknek adni igyekeztek. Szent pedig csak az, a mi a kedélyt nemesíti, az igaznak, szépnek s jónak szeretetével eltölti, s annak egyedüli kútforrásához az Istenhez emeli, s szent elhatározásokra birja. így lesz iskolánk a sz. lélek templomává; igy fog abban egyházunk egy oly intézetet birni, melly a szellemi miveltséget, a józan vallásosságot folytonosan ápolva, annak fennállását s virágzását hiztosítandja. De ha ezen kincsét egyházunknak megtartani óhajtjuk, annak kül létezését is biztosítanunk kell. Iskolánk három századok óta egyházunk sajátja volt. Egyházunk által, egyházunkért állítatott fel, egyházunk szabta ki neki a szellemi irányt, mellyben három századok óta áldással működött egyházunk javára, mint annak növeldéje; — egyházunk sajátjának kell ezentúl is maradnia, ha azt akarjuk, hogy egyházunk fönnálljon. Ha valaha elvesztenénk iskoláinkat, egyházunk nem soká élné azokat túl. A legszebb gyümölcsös is elpussztul lassankint, ha nincs mellette faiskola, melly az elaggott s kihalt fákat új ültetvényekkel pótolja. Vagy idegen földből hozott ültetvényekkel hiszitek a régieket pótolhatni? Nehezen honosulnak azok meg, s ha hoznak is gyümölcsöt, csak idegen gyümölcs lessz az, mely ha talán izletesebb is, mint a hazai, soha sem olly egészséges. — A kér. anyaszentegyház, s fökép az evangélmi kereszténység felvilágosodott hiten alapul, s ez szellemi felemelkedettséget föltételez; a hol ennek nincs tűzhelye, honnan folytonosan kiárassza sugarait, ott az egyháznak sülyedni, pusztulni kell, a mint ezt a múlt századok tapasztalatai oly számtalan elszomorító példák által tanúsítják. Jól tudom én azt, hogy voltak, s vannak jelenleg is, kik ezen nézetet velem nem osztják, kik azt állítják, hogy az iskoláknak az egyházhoz semmi viszonyuk nincs; azoknak, mint pusztán tudományos intézeteknek fenntartása s kormányázása az államot illeti, — s a gymnásiumoknak főkép nem is a vallásos érzés kimívelése a czéljok, hanem egyedül a humanitás, — s ezen állítás igazolása végett más országok példájára hivatkoznak, hol az iskolák nem állanak az egyház befolyása alatt, s még is virágoznak, s virágzik e mellett az egyház is. — De elnézve attól, hogy én humanitást vallásos ihlettség nélkül nem képzelhetek magamnak , a mint ezt fellyebb megmutatni igyekeztem : ki nem látná be, mikép ugyan az, a mi bizonyos körülmények közt jó és czélirányos, más körülmények közt veszélyes lehet, s — úgy vagyok meggyőződve, hogy kevés protestáns ember találkozhatik hazánkban, a ki körülményeink közt veszélyesnek ne látná iskoláinkat kezeinkből kibocsátani. Részemről legalább kénytelen vagyok ismételni, hogy ha azokat elveszítenők , egyházunk életerétől fosztatnék meg, s ollyanná lenne, mint az élőfa, mellynek gyökereit elvagdalták; levelei elsárgulnának s lassankint lehullanának s egy szellő kidöntené helyéből. 0, nem ok nélkül áldoztak atyáink olly sokat az iskolákra; s ha mi elég erötelenek, vagy elég gyávák volnánk, elpusztulni hagyni azt, a mit ők annyi áldozatokkal építettek s olly nyommasztó viszonyok közt fenn tudtak számunkra mind ez ideig tartani, nem volnánk-e méltatlanok az ö utódjaiknak neveztetni ? Nem, ezen vád soha se terhelje lelkünket! Szent fogadást teszünk ezen nevezetes napon, hogy evangélmi egyházunk ezen kincsét, soproni főiskolánkat teljes tehetségünk szerint; és minden áron fenntartani fogjuk, s azt ezennel újra a szellemi míveltség s józan vallásosság ápoló intézetévé szenteljük! De kér. hitsorsosok! ezen jó igyekezetünk s szilárd elhatározásunk mellett azután nem szabad azon áldozatokból is visszarettennünk, mellyeket ezen elhatározásunk foganatosítása okvetlenül föltételez. A mint atyáink mi érettünk nem sajnálták idejöket, erejüket, s vagyonukat feláldozni, úgy nekünk is készeknek kell erre lennünk utódink javáért Ezt követeli tőlünk a hála, mellyel atyáink, — a gondoskodó szeretet, mellyel gyermekeink, — ■ s mindenek fölött a kegyelet, mellyel egyházunk iránt tartozunk. Igaz, hogy
