Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1856
26 czia országban, mind a nevelő intézetek mivoltáról. A franczia országi evangélikusoknak helyzete nem igen megnyugtató, azonban a kormány részéről semmiben sem gátoltatnak, mi a vallási s nevelési ügyeket illeti. Azért is némely íelfiak különösen Párisban kitünően működnek a nevelés s vallásosság terén. — September 19-dikén Parisba érkeztünk. Nem lévén feladatom e világ-babel lény s árnyoldalait igénytelen ecsettel lemásolni, sem eziránti másodszori tapasztalataimra az elvonás elveit alkalmazni, — egyszerűen kijelentem, hogy valódi elvezetet csak egy-, nehány buzgó férfiak társaságában találtam. Vallette, Monod, Mayer, Grand Pierre, Presensé, Appia oily lelkós egyének, — kiknek buzgósága több mint 100000 evangélikust, — máskint el- veszendőt, — a vallási haláltól megmentett! — Illy tevékenység illy körülmények közepette pro - totypusul szolgálhatna mindnyájoknak, kik aggasztó vallási viszonyokban élnek! egy estély, mel- lyet Vallette társaságában, egy óra, mellyet Monod hajlékában áhitatosan töltöttünk, háttérbe szőri, tóttá a pompás város ezerféle gyönyöringereit. Könyen elváltunk Versailles nagyszerű tárlataitól- St. Cloud őrjöngési vidámságától s még Napoleon ravatalától is, mert mindenütt — csak a külsőség szemíényvesztősége uralkodik, — a kedélyes élet puszta szó gyanánt elhangzik; — érzőszivek helyett, hideg kőhalmazok emelkednek a valódi nagyság romjain; a pezsgő élet az elmál- lás cziráját foglalja magában, s a csinos klilszin fedi a hiúság sírboltjait, September 26-dikán Lon- donfelé indúltunk. Ugyan azon nap 8 órakor estve Boulogne-ben voltunk, s 11 órakor éjjel „Albion“ packet- booton eveztünk; a zivataros tenger-betegséget idézett elő melly 3 óráig tartott; borzasztó volt a hajó csikorgását hallani s mindenperczben attól tartani, hogy elveszünk! A betegség dühe — lecsillapulván elaludtam, s reggeli 10 óra tájban láttuk Towert. Lauerbach ösmerősünk közbenjárása által szállást fogadtunk Strand-on Craven útczában, a város közepében s — pihentünk. — London mindenben nagyobbszerü Párisnál; a Westminsteri templom, Szt. Pál temploma, a parlamentház, (20 millió pf.-ba fog kerülni) a Párkok, a nemzeti Galleria s az ezer meg ezer közlekedési eszköz (omnibus és bérkocsi mintegy 30 ezer); a minduntalan czirkáló számos Themsi gőzhajó a roppant dog-ok (hajóraktárak, mellyeknek egyikében 3 millió akó bor, 4 mértföldnyire kiterjedő keresztbe vágó vasutak a hordók gördítésére) a gyönyörű hidak, a Tunnel (Themse allati alagút) Strand, Piccadilly, Quadrant, Oxford-útczák palotái, a Sydenhami 1848 lábnyi hosszaságu csuda üvegpalota; a Regentpark élőgyüjteményével a Brittisch Museum s más számtalan nevezetességek, mellyekben s mellyek körül a harmadfél millióból álló népesség szüntelenül pezseg, mind ezek elkábitják a nézőt, ki — fájdalom, — a roppant gazdagság szomszédságában egyszersmind a legirtóztatóbb szegénység példányaira akad. — Nem jól éreztük magunkat ezeknek láttára s kiván- koztunk olly menedéket találni, hol kedélyeink, elfelejtvén a szörnyeteges zsibajt, legalább nehány pillanatra boldogoknak érzehetnék magokat. — Kívánalmunk teljesedett; történetesen észre vevén a Savoy streetben lévő német lutherános templomot, — lelkészét, — az angyali kedélyű Steinkopfot meglátogattuk, az esti isteni tiszteletben részt vettünk s meggyőződtünk árról, — hogy az úr keze vezetett bennünket. Steinkopf, a pretestantismus Simeonja a Stuttgardi bibliai társulat alapitója, bár hozzá szóló ajánló levelekkel nem valánk ellátva, — mert a continensen őt már elhunytnak vélték testvéri szívélyességgel fogadott bennünket; 83 éves korában működik, szónokol, segít, boldogít. — Vele járultunk az úr sz. asztalához. Ő méltányolta s lelkesen fogta fel törekvéseinket s mindenre késznek nyilatkozott, kivált minekutána úti társam, — Steinkopf és gyülekezete óhajtásának megfelelendő. — a nevezett templomban kétszer szónokolt volna. Sikerét láttunk s jövőben is látni fogjuk. Schmettau, Kappel, Wallbaum lelkészek is szívesen fogadtak minket, de volt alkalmunk azt is tapasztalni, hogy a párizsi ev. lelkészek erélyesebbek a lelkészi hivatal viselésében a londoniaknál, mi nagy részt annak is tulajdonítható, hogy híveik, szabadon csatlakozhatván akármellyik gyülekezethez, nagyon elszórtan élnek s csak vasárnap vehetnek részt az isteni tiszteletben. Sir Culling Eardley t Erith jószágán (kenti grófságban) felkeresvén, kis testben nagy lelket találtunk s ugyan ott Bernau lelkésszel, — ki 12 évig ezelőtt Amerika vadonjaiban mint vándor lelkész működött, — élvezetdús órákat töltöttünk, mellyek mindenkor tapasztalataink fénypontjai leende-
