Evangélikus egyházkerület főtanodája, Sopron, 1856

27 nek. A két Forster testvér, Tottenhamban, majd bebizonyitandja, hogy Quackerek keveset szóik­nak, de annál többet tesznek. A Savoy-streeti ev. egyház gondnoka Stohwasser szívesen látott családja körében. 4z 56 féle egyletek p. o. medicinal sociely 8, society of knowledge 10 s a t. nagyobb részt az associatio szüleményei, s a dissidensek általában kitünó'bb erélyességet fejtenek ki a tudományosság terén, mint az angol episkopális egyház. A legnevezetesebb intézetek közé tarto­zik a Kings college, mellynek belszervezetét Windszor tanár által szemügybe vehettem. Van pe­dig 6 féle tanköre, u. m. a theologiai, gymnasialis, reális, orvosi, eló'készülő és katonai; e körök­ben 75 tanár működik, tanulók száma 3200—3400, s ezek közt részint vendégtanulók, részint az intézetben lakók, hol mindennel eltartatnak. A Gymnasiumban a vallás, görög, latin, mathemati- ka, história, angol, franczia és német nyelvek adatnak elő. A beirási díj 46 f. pp. Az oskolai év­nek 3 szaka van (term) s mindegyike tart 3 hónapig octobertől kezdve junius végéig. Egyévi dij egyes tudományokra nézve, — eképen van meghatározva: latin 105 f. pp. görög 105 f. pp. mathemati- ka 105 f. pp. történelem 52 V2 f-pp. a kölönféle új nyelvek egyenkint 52 l/2 f. pp.; a bentlakó ta­nulók csak szállás és eltartás fejében 500—600 f. pp. űzetnek egy éve, s minden más járandósá­gok a beigtatás idején egyszerre lefizetendők! Mennyibe kerül itt az oktatás s tán azért többre becsültetik, mint másutt! — Az előadásokban részt vettem s bámúlva láttam öt előadó tanárt egy nagy teremben 120 tanulóval különféle tudományokkal egyszerre elfoglalva! Browne tanár 2 óráig folytonosan tanitott s elővette Tacitust, Thucydidest, Cicerót, Euripidest, Quintiliant, Plátót futólagos olvasmányul. Az órák közti szünetperczekben fenyitékről szó nem lehet, de az előadá­sokban mély csend uralkodik! — Megvallom, hogy ollyasmit sehol sem tapasztaltam, s itt lát­tam a köz életnek hu tükrét. Vannak nagyszerű seminariumok is 300—600 tanulók számára. Itt fogtam fel tökéletesen Quintilian szavait (Deci. 260 p. 61 ed. Bipont.): „quid nobis tarn natu­rale, quid ab ipsa providentia magis datum concessumque videri potest, quam alere hominum „animos ac sustinere.“ — Londontól könnyen, Steinkopftól nagyon nehezen váltunk el; a búcsú pillanatában ve­lünk és Schmettau segéd lelkésszel együtt térdre borúit a magasztos Szimeon; könnyezve érez­tük az áliitatos ima hatását s őszinte alázatossággal fogadtuk áldását, mellyet mély ihleltséggel mondott a magyarhoni evangélikusok vallásosságára! — Illy pillanatok a mennyei boldogság hírnökei! — Idő szűke miatt Oxfordba nem mehettünk, — az egyetemhez Írásban szállottunk. — October 16-dikán elhagytuk Londont. — Doverből Calaisig szerencsésen eveztünk 1 '/2 óra alatt. Fájdalommal kénytelenek vol­tunk felhagyni a hollandhoni utazással, ámbár az erélyés Janssen Leydenben és a tiszta kedé­lyű s páratlan szerénységü Heldring, Hemmeni lelkész, már egyelőre kiegyengették az utat szá­munkra — October 18-dikán Kölnbe érkezvén, a világ hires főtemplomot csodáltuk s vaspá­lyán Weimarba siettünk. Itt Göthe s Schiller hajdani lakásait, Herder emlékszobrát, a főtemp­lomot s a vár kápolnáját szemügybe vettük; meglátogattuk Dittenbergert a derék udvari lel­készt, Schölt udvari tanácsost, Laukhardot, az erélyes oskola igazgatót és egy régi kedves ös- merősünket. Utitársam egy 12 óráig tartó vészteljes betegségi rohamot szérencsésen legyőzvén, tovább szándékoztunk, minekutánna a helybeli gymnasiumi előadásokban részt vettem volna. Itt találtam a tudományosság székhelyét s meggyőződtem arról, hogy e tanintézet azoknak egyike, mellyekről lehet mondani: Excitat auditor Studium laudataque virtus ereseit et immensum glo­ria calcar habet. A gymnasium a következő osztályokból áll: Ober-Prima, Unter-Prima, Gesammt- Prima; Ober-Secunda, Unter-Secunda, Gesammt-Secunda s épen igy Tertia, Quarta; az úgy ne­vezett gesammt osztályok csak combinált órákat vévén tekintetbe, e szerint a Gymnasium 8 osztályból áll s leginkább megközeliti az Osztrák gymnasiumok szervezetét. Az előadások tar­tatnak reggeli 7 órától kezdve 11-ig, délután 1-től 3-ig; a hetenkinti órák száma a tanulókra nézve 30—32. — Működik benne 14 tanár s járja 200—220 tanuló. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom