Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1938

7 öregsége volt! Ha valaki majd egyszer pontosabban megrajzolja a portréját, bizony gazdag színekből, mély vonásokból, sok derűből tiszUi, világos kompozícióban hozhatja ki a szerzetest, papot: az igaz Méreit. A kép alá pedig majd oda lehet írni: az imádkozó Mérei. Mert nagyon szeretett imádkozni. Ilyenkor átszellemült a tekintete, s egész magatartása mutatta: most az Istennel beszél. S ez a beszélgetés inkább egyoldalú volt, — készséges, szelid, megadó meghódolás: íme, Uram, hallgatja a Te szolgád a szódat! S egész napján lehetett érezni, hogy Isten szavai kitáruló lélekbe hullottak. Amint sétálgatott föl s alá a kolostor folyosóján, kint az utcán vagy a Lövérekben, tovább élte ez istenes perceket: órákká, évekké, egészen életévé alakította őket! És ha mégis kért valamát Istentől, ez alig lehetett más, mint hogy kegyelmében megmaradhasson, soha senkit meg ne bántson, s megkapja a jóhalál boldog adományát! Nem imádkozott hiába! S hogy Istennek még mélyebben hódolhasson, ezért törekedett ismeretekre, s tanult életének utolsó estéjéig. Fő érdeklődési köre az irodalom volt. Szerette a szépet, ahogy ez a nagy klasszikus írók munkáiban tartalmat és formát kapott, s mélyen elmerült abban a lelki, szellemi fejlődésben, mely nemzetünk évezredes útját jelöli! (iazdag, sokoldalú volt a tárgyi tudása, de evvel önmagában nem elégedett meg. Balassa, Pázmány, Kölcsey, Széchenyi, Vörösmarty, Petőfi, Madách, A'rany vköütői lelkét élielre keltette. Eszméik megelevenedtek fogékony lelkében. Szépségüket magába fogadta, s valóságra bontotta nemcsak egységes, nagy elképzeléseiket, hanem részleteiknek hamvas finomságát is. Minden alkotásban a részt s az egészet egységben fogta föl, és egymásért való életükben érezte gyönyörűségüket. Ezért volt értékelő ítélete s intuitív esztétikai igénye biztos, nyugodt és fölényes. Mjagía is értékes és szép lélek volt; tehát irodalmi, esztétikai igénye is emelkedett, kényes, ösztönösen idegenkedett s közönségestől, még a zavaró részlettől is, és sohasem tévesztette össze a szép hivatását az időtöltő szórakozással! Az igazat, jót és szépet az irodalomban is absziolút értékmérőnek tekintette, s bennük Ősforrásukat csodálta. így kapcsolta tudós munkáját is Istennek alázatos szolgálatába. Utolsó évtizedében meleg, szinte bájosan gyöngéd érdeklődéssel fordult a természet felé! Az emberi szellem és képzelet teremtette óriásoknál kezdte többre becsülni Istennek közvetlen kezemunkáját: a fűszállal, a fa igénytelen rügyét, a pattanó bimbót, a bájos cinkét és a mindenféle magvaknak titokzatos csodáját! Nem tudóskodás volt ez, inkább szerény és lelkes csodálkozás, áhítatos szemlélődés a Teremtő nagy kertjében, holmi többi ejmberek olyan közömbösen