Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1935
80 beteges öreg ember volt, ennek érseki címére számított egyelőre a kancellárság révén. A tartományfőnök nem sietett a kedvező válaszszal. A rend tagjai is megoszlottak a róla való vélekedésben. Az öreg Lamormaini szerette, nagyrabecsülte és szívén viselte előmenetelét, de P. Gans köre kifogásolnivalót talált egyéniségében. Ezekhez csatlakozott most P. Dobronoki György is, a soproni házfőnök, ki az új rendház rendezetlen anyagi viszonyai miatt neheztelt az őt nagyrabecsülő alapítóra. 4 1 A püspöknek — már említett levele szerint — nyersen szemért vetette, hogy nem gondol alapításával és hülékennvé lett», mielőtt «jó módgyával» hozzákezdett volna. Igaz, hogy a püspök kívánságaiból a jezsuita rend sem sokat valósított meg eddig. A kezdet-kezdetén elvitte az új ház éléről az ezermester Dobronokit, ki a püspök prágai tartózkodása alatt is több hónapig távol volt Soprontól és az ügyek intézését helyettesére bízva, — a püspök szerint — oka volt a rendház anyagi zavarának, továbbá nem állapította meg az alapítás feltételeit és nem túlságosan becsülte fáradozását, eddig hozott anyagi áldozatait és a 80.000 forint tőkével felérő egyházi javadalmakat, melyeket ő szerzett meg a soproni rendház számára. Draskovich ilyen előzmények után fogott hozzá betegeskedve Bécsben a soproni alapítás, a kollégiummászervezés megtárgyalásához. A tárgyalást P. Lamormaini bonyolította le vele. Ő ismerte Draskovich nehezen vezethető egyéniségét és tudta, hogy vele nyersen, «keserűen* nem lehet tárgyalni, annál kevésbbé lehet neki így írni. Először a soproni rendház megélhetésének kérdését rendezték. Draskovich, aki eddig két év alatt 4.000 forintot, az épület átalakítására költséget, házi, iskolai és templomi felszerelést adott a soproni jezsuitáknak, most is vállalta, hogj' eltartásra 2.000 forintot ad évenkint két egyenlő részletben, míg a kollégium alapítása a kellő jogi formák között megtörténik. 4 2 A háromhetes tárgyalás december 2-án végződött és szabatosan megállapította a püspök ajánlatát, melyet sietve juttattak el Bómába az általános rendfőnökhöz. Draskovich az alapító címét és promotione ad maiora. Imo P. Gans iam animo suo destinavit, non solum Eppatum Nitriensem, quem minime cupio, verum etiam Archieppatum Colocensem, si alter obeat Domino Cancellario; quod quidem in maximum praeiudicium meum vergeret, inde enim ascenditur ad gradum Strigoniensem. In P. Gans sane nihil unquam deliqui, quod mihi sit adversarius et Cancellarii partes adeo tueatur, meque illi postponat, cui nulla re cedere volo, superare autem multis rebus contendo ... P. Gans, qui licet tantum haud possit, quantum o'im P Lamormaini, in omnem tarnen eventum praestat habere ipsum amicum, quam adversarium.... terra ingratitudine nihil peius portat; et quod unus in communitate facit, tota communitas dicitur agere»... 4 1 L. Dobronoki atya epés megjegyzéseit Draskovich levelein. 4 2 A tárgyalást Dobronokinak már idézett szemrehányó levele indította el. Részleteit és eredményét megörökítik azok a levelek, melyeket leveleskönyve időrendben meg is őrzött.