Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1934

22 Az üdv eltűnik, mint a délibáb, ha A vágyak első lángja föllobog ; S nem is marad meg más aztán utána, Mint tört remények és megunt robot. Az álmokból meg nem valósul semmi, Pőrén születtünk, — úgy kell tönkre menni ! (III. 90.) És ahogy zsongnak a sorok, fogy egymásután a 4 ének, eltűnnek észrevétlen a betűk, a könyv, s feltárul a költő mesélő forrásvidéke. Egy új Harsányi jelenik meg előttünk, akit eddigi köteteiben is ilyennek ismertünk. de ennyire kristálytisztán, bájos közvetlenséggel sohasem mutatkozott meg. Pl. mikor leírja a tündér rókaprémes kis bundáját, melyre Ondimur is nagyokat nevet, Mikor a csermely víztükrén meglátja A garabonc-tákolta remeket, S megszámlál rajta minden öltést, foltot, S hét féltenyérnyi roppant csigagombot . . . S hozzá még — mackó füléből — Egy pár topánkát húz ki a zsebéből." (II. 92—3.) A szépségnek az a rajongó szerelmese bontakozik most elénk, ahogy ez csak a mesében tud élni. A költeményben, regényben, drámában is van szépség, de mennyire más itt, mint a mesében ! Csak ebben tud romlatlan, szűzi tiszta lenni, egyedül itt közelíti meg örök eszményét, máskor sokkal több emberi elemmel keveredik, hogy eredeti zamatát tudnók ízlelni, élvezni. S a mese nem is szavakon, az emberi eseménnyel szövődik, hanem annak a lelkében, aki mondja és hallgatja. Ide más szív, más lélek, képzelet kell, mint a többi művészi alkotáshoz : gyermekben, felnőttben egyformán romlatlan, csaknem naiv szemlélet. Jó is, hogy a mese szépséges üdesége, egyedül való élete csak a belsőn fordul meg, mert Harsányi ábrázoló ereje, rajzoló fantáziája súlyosabb, tömörebb színekkel, vastagabb vonalakkal, biztosabb alakítással dolgozik, hogysem A tölgylevélből a könyvben igazi tündérmese lenne. Nincs meg a mintázó, ritmust sodró, képet formáló kezében az a könnyedség, tündérlágyság, mely külsőben is éreztetni tudná az alig megközelíthető finomságokat. Fordulatai, meseszál-csomózásai, színkeverései, öt és feles-ötös jambusai emlékeztetnek arra a Harsányira, aki az Ellákot s a prózai munkákat írta. Ettől a külső disszonanciától nem iud szabadulni az egész mesén keresztül. Meg tudta élni, de hogy formába rögzítse, ahhoz nem elég a mesemondó tehetsége. Művészetének teljességéhez hozzátartozik még a lírája is. Költészetének első idejéből való verseit jellemzi a patetikus hang s a témának