Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1934

21 holtakról beszél, azonban Hildegund a maga árnyait látja és Ellákot : „A tőr Elláké, s Ellák az enyém !" Az ár nagy, Hildegund bűnhődése se kisebb, azonban az események belső külső rajza, tempójuk őrülete igaz, emberi, asszonyi. S az egész drámát átlengi a népvándorlás ideje. Ott izzik a darab fölött és bent az emberekben a fojtott hun levegő, mely láthatatlan erővel nyugtalanítja őket, hogy egy világot hajtsanak uralmuk alá, de maguknak parancsolni sohse tudjanak : „százezer hun : százezer akarat (III. 5.). E történelmi levegő nélkül egyetlen lélekverés se támad. Mikor ez az atmoszféra csöndes, megpihen a hun harc, Atilla és Ellák viadala is. Azonban a legkisebb egyensúlyvesztésre vadul összecsapnak, halálos ellenségek lesznek. És maguk se tudnak róla, az író se jelzi, mégis minden szava, ritmusának békétlensége árasztja, belengi a darabot. Ez az Ellák tragikuma s Harsányi drámai művészete, igaz történelmi érzéke. S a drámai miniatűrjei (Pater Benedek, Mariaba királya, Az atyamester) ennek a tovarezgései. S komoly, nemes költészetének egyetlen meséje A tölgylevél. Tündcrrege : minőt költeni ís csak álom-ébren lehet. Selymeslágy mesemondó készség, rokkán pergő képzelet, szivárványt szövő tündérújjak, messze néző, mosolyt gömbölyítő szemek, jóságos lélek, gyermekszívbe kapcsolódó, halkan ringó mesekedv kell hozzá, ezer apróság, mégannyi finomság, rőt galy, lenge pókfonál, sóhajtásból feszített ijjak. rózsasziromból font vasbilincs, s ki tudná elszámlálni azt a tündérgazdagságot, honnan a költők, meséi erednek? És Harsányi lelkében él ez a csengő-bongő pompás világ.. Még nem hunytak ki a csillagok, de már gyülekezik Oberon népe tündérünnepségre, s hogy ítéletet mondjon Ondimur tündér bűnére, ki a mókusért s a pillangóért veszni hagyta a szent rózsadombot meg a Csalogánysírt. És hét hónapra kizárják a tündérhonból, hogy vezekeljen a Kárpátokban, és hogy megindulhasson Lászlónak s Ondimurnak gyönyörűséges meséje, melynek alapgondolata : miért is lehetetlen, Hogy egy kis tündér és a feszület Megférjenek egy szívben egymás mellett ! Ki téged követ, engem nem követhet? (II. 70.) S míg foly a mese a szerelemre gyulladt tündérről meg László lovagjáról, aki kettőjük boldogságát oly könnyen feláldozza dacos hiúságának, hányszor kicsendül a sok boldogság nagy tragédiája : Míg öntudatlan nézünk a világba, Addig vagyunk csak, addig boldogok ;