Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1915

Bevezető szavak. A müvészettörténelem tanítása közben már évek óta az a gyakorlatom, hogy kiindulásul mindig a helyi műemlékeket veszem. Innen vesszük a tüzet a fáklyához, melynek világánál a világstílusok nagy alkotásait igyekszünk szemlélni, megérteni. Mióta pedig Voll könyvével (Vergleichende Gemäldestudien) megismerkedtem, azóta kétszeres ragaszkodással viseltettem módszeremhez. Jelen értekezésem is, mint az előzők, iskolai megbeszélésből született s gyakorlati célt szolgál, a szemnek, a megfigyelőképességnek, az ízlésnek az iskolázását. A műizlés nevelése iskoláinkban most vajúdik. Mig a képzőművészetek rendszeres tárgyalása nincs lehetővé téve, kiki a saját egyéniségének megfelelően igyekszik valamelyes eredményt elérni. Egy kis elmélet, összekapcsolva a helybeli műemlékeken végzett szemlélődéssel, ezeknek leírása az alsó fokon, szakszerű elemzése a felsőbb osztályokban: ez az az alap, amire az egyetemes művészettörténetet felépítjük, természetesen csak dióhéjban. Azt hiszem, ezzel a módszerrel tanítványaimat olyan haszonnal képzem a műemlékek igazi értékének megítélésére, akárcsak a rajzoktatással. A rajzoktatásnak is a megfigyelőképesség fejlesztése, a szem élesítése a főcélja, a kézügyesség csak eszköze. A szemléltető oktatás utján, a műemlékek közvetlen tövéből végzett szemlélődés alapján kerestük azokat a tényezőket, azokat az elemeket, amik valamely épületet, szobrot, festményt, iparművészeti tárgyat művészivé, örökértéküvé tesznek s magának a művész érzésének, gondolatának a kereséséből, lelkünkre való hatásából, sugároztatásából igyekeztünk műélvezetet szerezni. Meg kellett tanulniok, hogy balitéletekből menten kell műalkotások elé állani, mindegyiket az általános esztetikai törvények alapján, a korszellem, az uralkodó eszmék megvilágításában, technikai eszközeinek latolgatásával önmagáért kell vizsgálni s önmagából kell a mester egyéniségét megrajzolni, eszméit, gondolatait, érzését keresni s megtalálva a művészi szépet élvezni. Rámutattunk arra, hogy minden stílusnak megvan a létjogosultsága s az antik emlékeket, a renaissance képírást ép oly szeretettel, megértéssel méltattuk, élveztük, mint ellenlábasát, a barokfestészetet, vagy a XIX. század festészetének különféle irányait; városunk remek gót templomai sem tántorítottak el bennünket, hogy ne gyönyörködhessünk a szintén kiváló müértékü