Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1915

4 bárok alkotásokban, a dominikánusok templomának nagyszabású felépítésében, a dóm stukkóiban, a Szentlélek-templom kifestésében, Magyarország egyik legmonumentálisabb bárok szobrában, a Szentháromság-szoborban, az árvaház oltárképében, a Szentmihály-templom kelyhében, az evang. konvent nagyhírű ötvösmunkáiban stb. Nem akarom azonban mindezzel azt mondani, hogy minden stílust egyformán szeressünk. Hisz régi dolog az, hogy az izlés különböző, de gustibus non est disputandum. Kiki azt szereti, ami neki tetszik, még pedig teljes joggal. Mindössze csak annyit óhajtok tanítványaim lelkébe vésni, hogy a stílusok érzelmi megkülönböztetése ne pusztán egyéni szeszélyen, még kevésbbé a szem iskolázottságának a hiányán alapuljon. Igy esnék meg az emberrel, hogy műremekeket megszól s hitvány másolatokat egekig magasztal, vagy tud gyönyörködni a gótika imádságos, égbetörő iveiben, de már a bárok bensőséges, finom, hangulatos alkotásai mellett hidegen marad. Hogy a legkülönfélébb stílusok műemlékeiről határozott Ítéletet mondhassunk, bennük igazi, mély műélvezetet találjunk, ahhoz bizonyos fokú művészi hajlandóság, finom érzékenység mellett komoly tanulmányra is van szükségünk. Az igazi belső érték megállapítása, megérzése hosszas tanulmány gyümölcse lehet csupán. Mikor dolgozatokat Írattam tanítványaimmal a gótikus bencés templomról, Dorfmeister freskóiról, Sopron renaissance és bárok házairól, szobrairól, nem az volt a célom, hogy megdönthetetlen Ítéletet mondjanak, hanem csak az, hogy városunk műemlékei mellett ne menjenek el gondolat, érzés nélkül, hogy azt, amibe mindennap beleütköznek, amiben laknak, amiben imádkoznak, karolják fel lelkűknek azzal a titokzatos, sokszor szunnyadó, de mindig könnyen ébreszthető müvészeii ösztönével. Ha egyszer aztán ennek a művészeti ösztönnek a burkát sikerült felpattantanom s a stílusokat a kortörténeti, esztetikai, technikai s ha egyház' művészetről volt szó, liturgiái mérlegen sikerült eléjük állítanom, akkor már nem sokat törtem magamat, hogy a gótika szerelmesét megnyerjem a baroknak, vagy viszont, mert érzem a jogosultságát annak, hogy de gustibus non est disputandum; megbecsülöm a jó munkát, bármely stílushoz tartozik is, de egész érzésvilágommal, szívemmel-Ielkemmel ahhoz tapadok, amelyik az enyémmel rokon lélekből forrásozik. Ezek az elvek vezettek a művészettörténet tanításában, tanítványaim műizlésének fejlesztésében, ezen elvek szolgálatában áll jelen értekezésem is. Szolgálni akarom vele a helyi és vidéki műemlékek kultuszát, Sopron nagyhírű müvészpolgárának, Dorfmeisternek emlékezetét s a tanítás szempontjából a helyi műemlékeken felépített művészettörténeti ismeretközlést. Valamint a történelemnél is felmelegsztk a tanár és tanítvány szíve, közvetlenebb az előadás, nagyobb a figyelem, gyorsabb a megértés, mihelyt valami városi, megyei vonatkozás kerül tárgyalás alá, így van ez a művészettörténetnél is. Dorfmeister művészegyéniségének megrajzolása jó alkalom lesz a sokszor félreértett, sokat gáncsolt, megvetett bárok stílus védelmére, igazságos és méltányos megítélésére, megbecsülésére, sőt megszeretésére.