Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1914

Pacher Donát János. (1853 — 1915.) Szegény jó igazgatónk már vagy két évvel ezelőtt betegeskedni kezdett. A mult iskolai év második felét már szabadságon töltötte. Egy fájdalmas operáció után újra megjelent közöttünk, még sokat szenvedve, mégis tele reményekkel, hogy az új év kezdetén már ő is kiveheti részét a közös munkából. Semmiáron sem akart nyugodni­Látta, hogy több gimnáziumnak gyors kifejlesztése nagy feladatok elé állította rendünket, a halál is bőven aratott soraink között, dolgozni akart tehát ereje fogytáig, mert ezt kötelességnek tartotta szerzete iránt. Hogyan felragyogott szeme, mikor erről beszélt, hogyan neki egyenesedett, mintha új erő szállt volna tagjaiba! Élünkön is indult neki az új munkának, de már novemberben az ő vasakarata sem birt erőt önteni roskadozó testébe; gyorsan hanyatlott, január elején hiába ment a balatonfüredi szanatóriumba s kevéssel utóbb már csak sirját állhattuk körül a tihanyi temetőben. Mint a jó katona, igazán a teljes kimerülésig küzdött, dolgozott. Valóban, alig láthatni embert, kiben elevenebben élt volna a kötelességteljesítés tudata, mint őbenne; ez volt egész egyéniségének uralkodó vonása. Jellemének gyökerei visszanyúlnak az anyai föld, a szülői kör­nyezet talajába. Zircen született; édes atyja elég jómodu építővállal­kozó volt s nemcsak a gyengéd fiúi kegyelet rajzolta egyenes, fedd­hetetlen embernek, gondos apának. Befolyását eletének egész folya­mán megőrizte gyermeke. Úgy látszik, mindkettőjükben sok volt német fajuknak SZÍVÓS akaratából, munkaszeretetéből, megbízható becsüle­tességéből, a belénk olvadó telepes németség értékes hozományából. Pacher Donát vigasztaló példája a magyar nép beolvasztó képessé­gének. Sokszor elmondta, hogy ő csak az iskolában kezdett magyarul tanulni, s az embernek valósággal csodálkoznia kellett kiejtése tisz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom