Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1914

30 alakulások (nacionalizmus, abszolutizmus), új rend az emberek egymáshoz való viszonyában (individuálizmus), új életideál s ezzel alapjában új alakulása az ember összes életkörülményeinek. De az a csodálkozás, mellyel a renaissance ember az ókorra tekint, az a nagy törekvés a földi boldogságra, a világ fölötti uralomra (természettudományi felfedezések), az a szenvedélyes óhaj, hogy az életet teljessé tegyék szépséggel, végig élvezzék minden örömét, ezek teszik jogossá a renaissance, az újjászületés kifejezést az új kor, az új művészeti irány jelzésére. A bárok stílusról általában. Szinte szállóigévé lett már a bárok kor nyomasztó pompája, cikornyás ízléstelensége. Fennen hangoztatják, hogy a pompaszerető abszolút hatalmú kényurak korának művészei az anyag drágaságával igyekeznek kipótolni az érzés és lángész hiányát. A bárok kor pompás, de nyomasztó, mesterséges, de nem mesteri, drága, de nem nemes müveket alkotott, összezavarta a mesterséges fogalmát a mesterivel. Sőt még keményebb szavakkal bélyegzik meg a kort és művészetét. A bárok művészetre rásütötte tűzjegyét az a fellengző, modoros, mesterkélt, hazug korszak, melyet a művészetben Bernini, a históriában XIV. Lajos személyesít meg. A művészek már nem a múzsa fiai, nem a szép természetbe, hanem a régi mesterek müveibe gyökereztették művészetüket; nemzeti érzésről nem is álmodtak, mintha ez a művészetnél nem lenne olyan szükséges, mint növényeknél a föld, melyben gyökereznek. Az elkényeztetett képző ész nem magából merített, hanem mindenünnen előszedett minták után dolgozott, a teremtő erő kifáradt, száraz tanultság lépett az élet és természetigazság helyébe. Pulszkynak ezek a gondolatai, melyeket Nagy Géza idéz emlékbeszédében, nem csupán az egyénnek érzései, hanem egész emberöltők gondolatai.*) A középkori s a klasszikus műemléktől megittasodva nemcsak hogy nem méltányolták a barokot, hanem szinte érthetetlen dühhel ostorozzák csodás lendületű, a művészi individuum legeslegfinomabb ereiből fakadó alkotásait. Beleévődött, belemaródott az emberek lelkébe a román-gotikára esküvő történelmi iskola harcikiáltása: a renaissance már gyanús utánzás, a bárok leromlás. Akinek azonban művészeti skálája nem két vagy három oktávos, a belső tartalmuk és kifejezésmódjuk tökéletessége szerint értékeli a különféle stílusokat. Minden stílus elvben egyenlő értékű és mint korának hü kifejezője, jogosult ; művészi értéke pedig művészi képességétől függ. Ha pl. Rómát megfosztanák bárok emlékeitől — pusztasággá válnék és a kereszténység büszke alkotásainak jó része, fele porba hullana.**) Kell, hogy immár a nagy közönség körében is méltánylást nyerjen a műtörténelem egyik elvakító fényben ragyogó korszaka, amelynek müveit elsőrendű» *) Emlékbeszédek a Magy. Tud. Ak. tagjai fölött. XVI. 14. sz. 65—66. 1. **) Fieber: Modern Művészet 222. 1.