Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1910

12 Wikingekről, Norvégia ős lakóiról, a IX. század e retteget kalózairól, kik őseinkkel a népvándorlásnak utolsó hullámverései voltak, mindnyájan hallottak. Vagy ki ne ismerné a framnäsi Thorsten Wikingsson fiát, a szépséges Ingborg szerelmét, a deli Frithjofot, őseitől örökölt kardját „Angurwadalt", szélinél gyorsabban járó hajóját „Ellidet" ? E hajót, mását, testvérét vágytom látni, mikor az egyetem udvarán a 11 száz esztendős wikinghajóhoz mentem. Alig valamit roncsolva került a kék agyagból tizennegy hosszú század után a délszinre. Egy pillantás és a wikingek naiv bámulóinak száma eggyel megíogyott. Kis hordozható csónakokon neki vágtak az ezer veszélyt rejtő hullámnak, igy olvastam, így tanultam és így fészkelődött belém a csodálat, bámulat ! Most meg nagy, 23 méter hosszú, 5 méter széles, erős kielhajó előtt álltam. Ezzel bátran neki vághattak a tengernek; a mostani halászhajók is kimennek, pedig nem nagyobbak. Ami a bámulatból megmaradt, az a hatalmas evezőknek s annak a tengerszülte karnak szólt, mely az evezőket hajtotta. A norvegek fővárosa egyszerű, de kerete, környéke az pompás, festői. Hegyek veszik körül. Kikötője tágos, a kilátás róla felejthetlen. A fjord nagy tóvá szélesedik ki, a tóból kis erdőboritotta sziklás szigetek emelkednek ki s a szemhatárt magasabb hegyek zárják be, mintha e tóból kijárat sem volna. A jó Oluf Steensgaard kikötőfőmérnök hajóján jártam be a szigeteket s gyönyöködtem egyre változó alakjukban. Önök figyemét csak Bygdőre hivom fel. Rendes kiránduló hely, az idegenre tanulságos, mert itt van a norvég népmuzeum telepe. Nem egy épület az, a házak egész csoportja, amely városi, falusi jellegzetes építészeti stílt egyaránt bemutatja. Nálunk a muzeumban egy-egy szobát bútoroznak be egy-egy vidék jellegzetes tárgyaival, ide egy-egy jellegzetes régi házat, templomot hoztak teljes felszerelésével. Felkerestem Krisztiania környékének fénypontját a norvégok Ohimpiáját, a nemzeti sportok versenyterét, a már szinte világhírű Holmenkollent. Szép ez a fenyvesekkel borított hegység nyáron is, de ugy mondták, hogy százszorta szebb februárban, téli pompájában. Ekkorra a téli viharok már elültek, az ég állandóan tiszta kék, a fehér havon visszaverődő napsugár érezteti éltető melegét. A pihenésnek, üdülésnek főszezonja ez. Állami, városi tisztviselők ekkor kérik ki szabadságukat, s mint mondták, napokon át a hegyekben tartózkodnak. Ekkor tartják Holmenkollenen a nemzeti versenyeket, amelyre a norvégek és idegenek tízezrei jelennek meg. A háromnapos verseny nemzeti ünnep, a boltok zárva vannak, az iskola szünetel. Apraja, nagyja, ur, szolga, mind a versenytéren van. Szerencsém volt, mire felértem kitisztult az ég, — három nap alatt