Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1910

13 először — és az előttem fekvő város, kikötőjének nagyszerű panorámája Nápolyt juttatta szembe. Mikor julius 3-án a Krisztiánjai pályaudvar födött csarnokában a bergeni gyorsvonatra felszáltam, magamban elbúcsúztam a magasabb kultúrától, hogy három hétig egészen az északi természet szépségeinek éljek. Néztem jegyzeteimet : 5700 km. után majd megint Uppsalaba, illetőleg Stockholmba érkezem. Közben a hosszú és zsúfolt vonat megindult. Még csak egy éves a pálya, az uti könyvek még nem irják le ezt az 500 kmes utat. Azt hiszem, hogy mint a vi'ág legszebb, legérdekesebb pályájáról irnak majd róla. Az első 250 km. — Gólig — fenyvesekkel borított kedves, derült hegyvidék, megszámlálhatlan tóval boritva. Tó, fenyves, magasban hó, s mindez ezer változatban — hű kísérőnk. A völgyek szűkülnek, tágulnak, látókörünk nagy s majd egészen kicsiny, néha a kék égből alig láttunk valamit. A Gol után következő körülbelül 150 km. az ut legszebb, félelmetesen szép része. A vonat erősen emelkedik a mind merészebben sziklafalban építetett pályán, hogy alig 70 km. alatt 1100 méterrel magasabban legyen. A természet az emelkedéssal együtt változik. A sudár fenyvesek egyre satnyulnak és satnyaságukban már nem tudják kiszorítani a közibök elegyedett nyírfát, sőt csakhamar azt látom, hogy a fenyők egészen elmaradtak, a nyírfa is gyér, megtépázott, összevisszatördelt. E közben a hómezők mindjobban lejebb merészkednek, a sziklás vidék egyre zordonabb lesz, a napfénye vészit erejéből, a tiszta ég kékjéből. Rövid idő múlva pedig vonatunk már hóban szalad tovább, utat vágtak a hóba, a két oldalt kocsi magasságú hó elzárja a kilátást. Hótunelből hótunelbe jutunk és így érjük el Finsee állomást. A sziklákat hó, a tavat még jég borítja. Míg csak 100 métert emelkedünk, hogy aztán az 1301 méter magasságból borzasztó szakadékok között az Atlanti Óceán partjára ereszkedjünk. A hegység szakadékosan hirtelen ereszkedik, a vonat e szakadékok oldalán alagútból alagútban fut; sokszor ugy tettszett, hogy kocsink és több száz méteres szakadék között annyi hely sincsen, hogy egy ember megállhasson. Vadabb természetet alig lehet elgondolni. Örvendve köszöntöttem az első fát, az első zöld pázsitot. Vossewangen körül a sziklahasadék völggyé szélesedik, a tavat zöld pázsit, zöld erdő környezi. Hosszú ut után ez volt az első állomás, hol az életről nem csupán az állomás épülete, hanem más házak, kies város tanúskodik. Környéke elragadóan szép. Szemhatárát a köröskörül égnek meredő hegyek kicsire szabták meg, de kárpótolták szépségükkel, derékig haragos zöldek, azonfelül hófehérek. Vonatunk csakhamar megint sziklák között halad, bravúros iveket ír