Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1900

t§> Erzsébet királyné emlékezete. 1900. november 19. Sírjára nem rég mult, hogy letették zárókövül a keserű honfiúi bánat symbolumnát; a művész márványba véste már az ö tiszta, nemes ideálját; az élet mestere mutatja már a jelenkor történetének legszebb, de egyúttal leggyászosabb lapját ; s a honfiúi szt. kegyelet immár nem szerető szivéhez, hanem porladozó hamvaihoz zarándokol a mi felejthetetlen Erzsébet királyasszonyunknak. Képzeletünk, szivünk, lelkünk e siron pihen meg ma, hogy elsirja bánatát — S fájdalmunk keserű könyei egy elárvult nemzetnek, s e nemzet sokat sújtott, ősszbeborult királyának könyeivel találkoznak. De ám hadd folyjanak össze vigasztaló könyeink, hisz ö a kit siratunk egész szívvel mindnyájunké volt. Megölték idegenben, nemtelenül, szivtelenül az ártatlant. Szomorú találkozása a történt nagy eseményeinek. A 18. sz. sírjára is egy királynőnek ártatlan vérét ontotta áldozatul a megvadult emberi szenvedély; a 19. sz. emlékét is egy királynének, a legnemesebb szívnek igaztalanul kiontott vérével szenyezte be, szivtelenül nein gondolva azzal, hogy özvegygyé tesz egy áldott lelkű, őszbeborult királyt s anyátlanná egy sokat sújtott nemzetett Elárvultunk ; Elvesztettük királynénkat, elvesztettük a magyar nemzet jóságos nemtőjét, legigazabb barátját : siratjuk a magyar alkotmánynak legkétesebb időkben Isten-küldötte őrző angyalát. 6